2019. június 17.
Csonka: „Sok a taktika, de ez nagyon sokat segít”
Fiatal játékosunk Rebrov tanácsairól, a taktika fontosságáról és a csapatba kerülési harcról is beszélt.

A 19 esztendős Csonka András az előző szezonban egyre több lehetőséget kapott Sergei Rebrovtól. Fiatal játékosunk az ausztriai edzőtáborban is próbál kitűnni, hiszen tudja: nem a kor, hanem a teljesítmény alapján áll össze a kezdő tizenegy. Többek között erről, a sok taktikai gyakorlatról, ukrán edzőnk személyre szabott tanácsairól és a BL-sorsolásról is beszélgettünk labdarúgónkkal Bad Radkersburgban.

- Az első edzőtábor végéhez közeledünk. Milyenek voltak az eddigi tréningek? Mennyire volt szokatlan, hogy sok, nálad is fiatalabb labdarúgó, valamint kölcsönből visszatért játékos is itt készült?
- Nagyon keményen kezdtük az edzőtábort. Napi két edzéssel 30 fokban, ami igen megterhelő volt. De ez kell ahhoz, hogy július elején jó állapotban tudjunk nekivágni a nemzetközi szereplésnek. Az pedig szerintem jót tesz a csapatnak, hogy sok új játékos és fiatal van itt, hiszen mindenki küzd azért, hogy itt maradhasson. Ez jobb és jobb edzésteljesítményt vált ki, állandóan a maximumot kell nyújtani, hiszen mindenki meg szeretne felelni az edzőnek.

- A te helyzeted mennyit változott? Már nem lehet arról beszélni, hogy ismeretlen lenne az edzőtábor, a felnőtt légkör, tőled is folyamatos jó teljesítményt várnak el.
- Ez igaz volt azóta, hogy a felnőtt csapattal vagyok. Fel kellett vennem rögtön a ritmust, és hiba nélkül teljesítenem. Persze az elején azért még több volt ebből, időközben én is fejlődtem, és sikerült beilleszkednem a csapatba. Azt nem mondhatom, hogy teljesen kész futballista vagyok, mint mások, de ez a célom. Azért hajtok, hogy meghatározó játékos legyek.

- Miben a leginkább más a felnőtt közeg?
- Főleg gondolkodásban. Futásmennyiségben nem, mert nagyjából ugyanannyit futottam korábban is, mint itt. De intenzitásban, a sprintekben, a magas intenzitású futásokban teljesen más. Illetve itt mindig jóval előrébb kell gondolkodnod. Mielőtt megkapod a labdát, már arra kell figyelned, utána mit csinálsz. Ezt kell nagyon megszokni minden fiatalnak.

- Komoly konkurenciaharc van a te posztodon is. Hogy látod az esélyeidet?
- Az edzőt ismerve, az játszik, aki a legjobban teljesít. Azaz, rajtam múlik, mennyi lehetőséget harcolok ki. Ha nagyon extrát nyújtok edzéseken, és a legjobbamat mutatom, nem fog kihagyni a fiatalságom miatt. Ez kedvez nekem is, de ehhez úgy is kell játszanom.

- Mik azok a személyre szóló tanácsok, amelyekkel el szokott látni Sergei Rebrov?
- Védekezés közben a helyezkedési pozíciókat mondja el, támadásban azt, hogy többet forduljak rá a játékra, többet játsszak előre, forgassuk a játékot. Sokszor megállítja a játékot, és mindig elmondja, mit vár tőlünk. Most például arra hívta fel a figyelmemet, hogy védekezésben, melyik emberrel menjek el.

- Sokkal több most a taktikai elem, mint amit eddig megszoktál?
Igen, de ez nagyon jó, mert a meccsen eredményesebbek tudunk lenni, és jobban élvezzük a játékot. Értjük a futballt annak köszönhetően, ahogy a mester elmagyarázza. A foci észjáték is, hiába gyors vagy ügyes valaki, csak azzal nem tud eredményes lenni, kell a taktikai tudás is, és ezt nagyon jól átadja az edző.

- Mennyire nehéz elsajtáítani ezeket az elemeket? Már teljesen ismeritek ezt a fajta futballt?
- Értjük, amit kér, ezért jó úton haladunk. Persze követünk még el hibákat a mozgásokban, és hibák lesznek is mindig, de egyre kevesebb és kevesebb jön elő.

- Kedden tartják a Bajnokok Ligája sorsolását. Nézted már, kik lehetnek az ellenfeleink?
- Egyelőre nem nagyon nézegettem, de holnap majd jövetni fogom a sorsolást. Nagyjából persze képben vagyok. Tudom, hogy erős ellenfél, de a Celtic otthonába például nagyon szívesen elmennék.

Cikkajánló

Kubatov Gábor aranyév-értékelője

A Ferencvárosi Torna Club elnöke exkluzív interjút adott a történelmi bajnoki címek hátteréről – VIDEÓ!

Videós meccsösszefoglaló a Celje elleni győzelemről

Nézzék meg Isael és Sihnevich gólját, valamint a Celje elleni mérkőzés legfontosabb pillanatait.

Rebrov: „Ez egy önbizalom-erősítő győzelem volt!”

Rebrov szerint mindenre felkészülhetünk azzal, hogy különböző erősségű csapatokkal játszunk edzőmeccseket.

Az élvonalbeli Celjét is magabiztosan vertük

Csapatunk Isael góljával és Sihnevich 11-esből lőtt találatával verte az NK Celjét. Zubkov bemutatkozott.

Máté Csaba: A sorsolás után a felkészülés is változik

Másodedzőnk beszélt az edzőtáborról, a felkészülési mérkőzésekről és a BL-sorsolás utáni változásokról.

TOP3 gól az edzőtáborból - videó

Nézze meg Isael, Tokmac és Priskin Tamás egy-egy szép találatát Bad Radkersburgból.

Közös edző, 100 éves klub és az „olaszverő stadion"

A legérdekesebb tények szombati ellenfelünkről, a szlovén élvonalbeli NK Celjéről. Csapatbemutatás.

TOP3 kapusbravúr az edzőtáborból - videó

Megmutatjuk kapusaink egy-egy nagy védését az ausztriai edzőtáborból.

Így indult a felkészülési időszak a bajnokoknak

A Népligettől az ausztriai edzőtáborig kísértük labdarúgóinkat. Változások, történetek, exkluzív felvételek.

Sigér megmutatja, hol edzőtáborozik a csapat - videó

Történelemóra és idegenvezetés. Bemutatjuk edzőtáborunk helyszínét és Bad Radkersburg városát – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin