2019. december 15.
Csonka első felnőtt gólja is kellett a Vasas-veréshez
A Soroksár gólzárporos mérkőzésen győzte le a Vasast az NB II idei utolsó játéknapján.

Vasárnap az utolsó 2019-es fordulót rendezték meg a másodosztályban, ahol a Lipcsei Péter által felkészített Soroksár a Vasast fogadta. A csapatban Szerető Krisztofer, Csernik Kornél, Csonka András és Takács Zsombor is kezdőként kapott lehetőséget.

A 31. percben éppen Csernik révén szerezte meg a vezetést a Sori, ám Szivacski Donát találatával még az első játékrészben egyenlített a Vasas. A térfélcserét követően aztán egymást követték a gólok: az 52. percben eredményes Pászka Lóránd találatára (2-1) hattal később Birtalan Botond válaszolt (2-2), ám ezt követően szinte azonnal visszavette a vezetést a kis Fradi: Korozmán Kevin ballábas lövése talált utat a rövid sarokba (3-2).

A folytatásban mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, a 74. percben viszont villant az FTC felnőtt csapatánál is számításba vett Csonka András: játékosunk egy kifejelt labdát vett át, majd bombázott a léc alá 16 méterről (4-2). Ez volt a 19 éves Csonka pályafutásának első felnőtt gólja!

Néhány perccel később Lőrinczy Attila biztosította be a Soroksár sikerét (5-2), amely már Torghelle Sándor hajrágólja után sem került veszélybe (5-3). Sikerének köszönhetően a Lipcsei-csapat a középmezőnyben, a 10. pozícióban telel.

Labdarúgó NB II., 21. forduló

Soroksár–Vasas FC 5-3 (1-1)

Szamosi Mihály Sporttelep. Játékvezető: Molnár Attila

Soroksár: Abu - Molnár, Takács, Gyömbér, Pászka - Csonka, Huszák - Csernik, Lőrinczy, Szerető – Korozmán. Vezetőedző: Lipcsei Péter

Vasas: Bősz - Szivacski, Gál, Tóth, Lakatos - Kovács, Viczián, Köböl, Hajdú - Balajti, Birtalan. Vezetőedző: Szanyó Károly

Gólszerzők: Csernik 31., Pászka 52., Korozmán K. 60., Csonka 74., Lőrinczy 76., ill. Szivacski 40., Birtalan B. 58., Torghelle 84.

Cikkajánló

Rebrov: „A DVTK legyőzése is kell a bajnoki címhez!”

Ukrán vezetőedzőnk célja jövőre is az európai főtábla, ehhez pedig fontos, hogy megvédjük bajnoki címünket.

Idegenbeli veretlenség: először történt ilyen!

Nemzetközi szinten zsinórban hét idegenbeli mérkőzésen maradt veretlen a Fradi!

Magyar rekordot döntöttünk az UEFA-pontok terén

Labdarúgócsapatunk jövőre jó eséllyel kiemelt lehet a BL-selejtezők első fordulójában.

Túlszárnyaltuk az eddigi csoportkörös rekordot!

Az FTC először szerzett hét pontot nemzetközi kupasorozat főtábláján!

Találd meg magad egy 120-as képen és nyerj!

Menj ki a fotófesztivál helyszíneire, és küldd el a képet nekünk, amelyen megtaláltad magad.

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin