2022. június 2.
Csercseszov újra munkában
Vezetőedzőnk tele energiával tért vissza a Népligetbe a jól megérdemelt pihenő után.


Sokáig emlékezetes marad labdarúgócsapatunk 2021-2022-es idénye, amelynek a végén zsinórban negyedszer is megnyertük a bajnokságot, valamint a MOL Magyar Kupát is elhódítottuk, ezek mellett pedig az ősz során egymás után harmadik alkalommal az európai kupaporondon is méltó módon képviseltük az FTC-t. Ez azonban már a dicső múlt. A játékoskeret és a szakmai stáb egészen június 2-ig a jól megérdemelt pihenőjét töltötte, de csütörtöktől megkezdődött a felkészülés a következő szezon kihívásaira. Az elsők között vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov érkezett meg a Népligetbe, aki örömmel osztotta meg velünk, hogy mivel töltötte a szünetet. Természetesen a labdarúgástól erre a néhány napra sem szakadt el.

- Nagyon jól vagyok, köszönöm – kezdte Sztanyiszlav Csercseszov. – A rendelkezésemre álló napokban volt lehetőségem a szülőföldemre, Oszétiába látogatni, ahol találkoztam a barátaimmal, illetve a családdal Moszkvában töltöttük el az időt és meglátogattam a fiamat. Rövid volt ez az idő, de ehhez, hozzászoktunk már. Azonban a család és a barátok mellett sem hanyagoltam el a labdarúgást. Több meccset megnéztem élőben, és árgus szemekkel figyeltem a játékosokat. A pihenés megvolt, mostantól a munkáé a főszerep. Csütörtökön a stábommal leültünk átbeszélni az előttünk álló napok programját, informálódtam a játékosokról. Sokan a válogatottaknál szerepelnek, amire büszke vagyok, remélem jó élményekkel, egészségesen térnek majd vissza hozzánk. Vasárnap már megyünk is az első edzőtáborunkba, sok fiatal tart velünk, kíváncsi vagyok rájuk. Jól kell felhasználnunk ezt az időt, hiszen a nyár közepétől nagy feladatok várnak ránk.

Sztanyiszlav Csercseszov és a szakmai stáb után, csütörtök délután az első labdarúgók is visszatérnek a Népligetbe az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok elvégzésére, ám pénteken már edzést vezényel majd vezetőedzőnk, vasárnap pedig a csapat elindul az első nyári edzőtáborba.

Cikkajánló

„Ha a fiam kísért be, nyertünk, hozom a Nice ellen is”

Dibusz Dénes elmondta, amikor kislánya kinn volt a meccsen, még gólt sem kapott – VIDEÓ!

„Örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést”

Vezetőedzőnk, Pascal Jansen szerint emberhátrányban is megfelelő stratégiával futballoztunk.

Indul a licit Saldanha és Kady labdájáért

A meccslabdák megvásárlásával az Albert Alapítványt támogathatja.

Brazil támadóink góljaival 2-0-ra vertük a Fehérvárt

Saldanha hetedik meccsén hetedik gólját szerezte, Kady Paks után újra betalált listavezető csapatunkban.

HSA Hónap Játékosa: Saldanha lett szeptember legjobbja!

Szurkolói szavazásunkon gólerős brazil támadónkat látták szeptember hónap legjobbjának.

Pascal Jansen: „A játékosaim rendkívül elszántak”

Soron következő hazai bajnokink előtt holland vezetőedzőnk mondta el várakozásait.

FTC–Fehérvár FC: meccsnapi programok

Következő hazai bajnokinkon a Közlekedés Napját ünnepeljük. Számos programmal várjuk a szurkolókat.

Sajtóakkreditáció a Nice elleni UEL-meccsre

A sajtó munkatársai október 22-e, kedd 16.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin