Ahogy arról beszámoltunk, férfi labdarúgócsapatunk Vécsei Bálint és Kristoffer Zachariassen góljával 2-0-ra nyert a DVSC ellen az OTP Bank Liga 10. fordulójában. A találkozó után vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov értékelt.
- Úgy gondolom, hogy ma egy nagyon jó csapat ellen nyertünk, hiszen a DVSC jó formában várta a mérkőzést. Az történt a pályán, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Természetesen voltak kisebb hibák, amiket ki fogunk elemezni. A közönség is velünk volt, és ezek után az a legfontosabb, hogy csütörtökön is hasonlóképpen történjen minden. Elégedettek lehetünk, innentől maximálisan a következő UEFA Európa Liga-meccsünkre készülünk – foglalta össze a találkozót vezetőedzőnk, akit ezt követően távolmaradó játékosainkról, Henry Wingóról, Aissa Laidouniról és Tokmac Nguenről kérdezték, mire a szakvezető elmondta, hogy mindannyian sérüléssel bajlódnak. Egy újságíró szóba hozta Eldar Civicet is, aki eltiltása lejárta után jövő csütörtökön a Crvena zvezda ellen akár már pályára léphet.
- Minden játékosunk ugyanolyan fontos – folytatta vezetőedzőnk. - Az ember csak egyszer nevezheti be a játékosokat ezekre a meccsekre. Meglátjuk, hogy a napokban az orvosi stáb mit mond Wingo, Laidouni és Tokmac esetében.
Férfi labdarúgócsapatunk október 6-án, vasárnap 18.00-tól lép pályára a Paks vendégeként.
A sajtó munkatársai október 1., kedd 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Az Anderlecht elleni 2-1-es UEL-vereség után Dibusz Dénes értékelt a FradiMédiának – VIDEO
Vezetőedzőnk szerint ezen a szinten a legkisebb hibák is megbosszulják magukat.
Traoré révén csak szépítésre futotta a hajrában tíz emberrel játszó és 2-1-re nyerő Anderlecht ellen.
Az Állatok Napja alkalmából állatsimogatóval, bemutatókkal és miniállatkerttel is készülünk.
A Puskás Akadémia elleni bajnoki napján háromfajta labdát is kedvezményesen vásárolhatnak meg.
A vasárnapi bajnoki előtt 15.00 és 18.00 között csodálhatják meg országjáró járművünket.