Csapatunk már a 29. másodpercben megszerezte a vezetést a Paks ellen, miután Lasha Dvali bombája Lenzsér Bencén irányt változtatva a kapuban kötött ki. Grúz védőnk – egy kis paksi segítséggel – ezzel a szezon leggyorsabb gólját szerezte meg. Az NB I-ben egyetlen másik csapat egy játékosa sem tudott ennél gyorsabban a kapuba találni.
Érdekesség, hogy eddig is Fradi-labdarúgóé volt a 2018/19-es idény leggyorsabb találata. Davide Lanzafame a Mezőkövesd elleni, 3-2-es sikerünkkel záródott bajnokin volt villámgyors. Olasz csatárunknak akkor 37 másodperc kellett a gólhoz. Ezt előzte meg most Dvali 8 másodperccel.
Lanzafame akkor a Fradi Médiának úgy nyilatkozott: ez volt karrierje leggyorsabb találata.
Az összes idei NB I-es mérkőzést átböngészve arra is fény derült, hogy nemcsak az első és a második, de a harmadik leggyorsabb gól is a miénk. Ezt Ivan Petrjak érte el, akinek 2 perc 1 másodperc után vágódott a hálóba a lövése.
Az akkori áldozat szintén a Paks volt, igaz, az 5. fordulóban végül csak 1-1-es döntetlent játszottunk a tolnaiakkal. Most hétvégén a még gyorsabb gól és a győzelem is összejött. Ennek köszönhetően hat fordulóval a vége előtt továbbra is nyolc ponttal vezetjük a magyar bajnokságot.
A 2018/19-es NB I-es szezon leggyorsabb góljai
1. Lasha Dvali – 29 másodperc
2. Davide Lanzafame – 37 másodperc
3. Ivan Petrjak – 121 másodperc
A Paks elleni siker során két labdarúgónk, Takács Zsombor és Szerető Krisztofer is bemutatkozott az NB I-ben.
Tokmac Nguen idei második góljával dupláztuk meg előnyünket a Paks elleni 3-0-s győzelem alkalmával – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov örömmel látta, hogyan küzdöttek játékosai a pályán a Ferencvárosért.
Labdarúgócsapatunk a szezon leggyorsabb FTC-góljával, illetve Tokmac és Böde találatával 3-0-ra győzött.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.