![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk az Olympiakoszt fogadta az UEKL rájátszásának második mérkőzésén. A pireuszi odavágón 1-0-s hazai győzelem született, így együttesünk egygólos hátrányból várta a visszavágót. A mérkőzésen Dejan Sztankovics a Dibusz - Wingo, Mmaee, Cissé, Civic - Zachariassen, Abu Fani, Maiga, Marquinhos - Kodro, Varga Barnabás kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.
I. félidő
A mieink már az első perctől rendkívüli elánnal vetették bele magukat a küzdelembe, a harmadik percben egy Kodróval szemben elkövetett szabálytalanság után a tizenhatos sarkáról végezhettünk el szabadrúgást, de Abu Fani beadását a vendégek védői kifejelték. Az első tíz perc után kiegyenlítődött a játék, ellenfelünk többször is felért a kapunk elé, de kísérleteiket védelmünk hatástalanította.
A 34. percben Zachariassen szerzett labdát a középpályán, majd a tizenhatosról lőtt, de a kapu mellé. Három perccel később Kodro a félpályáról próbálta átívelni Paszkalakiszt, de az Olympiakosz hálóőre visszaért a kapujába. Röviddel ezután Fortunisz kapott jó labdát, de közvetlen közelről a bal kapufa mellé lőtt. Másodpercekkel később Podence került ziccerbe, de ő is célt tévesztett.
A 44. percben a játékvezető büntetőt ítélt, Mmaee ért kézzel a labdához. A tizenegyest El Kaabi értékesítette (0-1), így a csapatok egygólos vendég vezetésnél vonultak szünetre.
II. félidő
A szünetben kettőt cserélt Dejan Sztankovics, Wingót Makreckis, Kodrót Pesics váltotta. A második játékrészben együttesünk továbbra is támadott az egyenlítésért, több szögletet is kiharcoltunk, de ezek többsége veszélytelen maradt. A 67. percben Civic helyére Ramírez, Zachariassen helyett pedig Ben Romdhane érkezett. Két perccel később Makreckis vette célba Paszkalakisz kapuját, de kísérlete elszállt a felsőléc fölött.
A 75. percben Varga Barnabás fejelt a kapu mellé, majd Ben Romdhane kapott jó indítást, de nem tudta átvenni a labdát. A 83. percben Jovetic lépett ki, és célozta meg a hosszú alsót, de Dibusz szögletre mentett. Három perccel később végrehajtottuk az utolsó cserénket is, Marquinhos hagyta el a pályát, a helyén Katona folytatta. A 89. percben Abu Fani ívelt be egy szabadrúgást, a labdára Mmaee érkezett, de nem tudott veszélyeztetni.
Az utolsó percekben sem született gól, így búcsúztunk az Európa Konferencia Ligától.
Férfi labdarúgás,
UEFA Európa Konferencia Liga, rájátszás a nyolcaddöntőért, 2. mérkőzés
FTC-Olympiakosz 0-1 (0-1)
Budapest, jv.: Clément Turpin
FTC: Dibusz - Wingo (Makreckis, a szünetben), Mmaee, Cissé, Civic (Ramírez, 67.) - Zachariassen (Ben Romdhane, 67.), Abu Fani, Maiga, Marquinhos (Katona, 86.) - Kodro (Pesics, a szünetben), Varga B.
Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Olympiakosz: Paszkalakisz - Rodinei, Retsos, David Carmo, Ortega - Chiquinho (Carvalho, 90.), Hezze - Podence, Horta (Maszurasz, 74.), Fortunisz (Iborra, 74.) - El Kaabi (Jovetic, 78.)
Vezetőedző: José Luis Mendilibar
Sárga lapok: Abu Fani (87.)
Gól: El Kaabi (45. - büntető)
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.