2024. június 21.
Brazil belső védővel erősítettünk
A 25 éves Raul Gustavo Pereira Bicalho a Corinthians együttesétől érkezik labdarúgócsapatunkhoz.

Tovább erősödik magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk kerete. A Corinthianstól szerződtettük a 25 esztendős, belső védő poszton bevethető brazil Raul Gustavót.

Bemutatás

Raul Gustavo Pereira Bicalho 1999. április 24-én született a Minas Gerais állam fővárosától, Belo Horinzontétól északra található Pedro Leopoldóban. Korábban futballozott már Európában, 2018 nyarától egy évet töltött Horvátországban a Lokomitva együttesében, majd visszatért hazájába, ahol a Corinthians játékosa lett.

A hétszeres brazil bajnok együttes egy év után kölcsönadta az Inter Limeirának. Néhány hónap után visszatért a São Paulo-i klubhoz, ahol ezt követően csaknem két és fél évet játszott. 2023 januárjában a Bahia vette kölcsön a 189 centiméter magas védőt. Ebben a klubban összesen 18 mérkőzésen szerepelt, majd visszatért a Corinthianshoz. A São Paulo-i együttesben összesen 53 mérkőzésen lépett pályára, hat találatot és három gólpasszt jegyzett.

A Transfermarkt című német szakportál 2,5 millió euróra (994 millió forintra) becsüli brazil védőnk értékét.

- Mindenképpen a középső védő posztján szerettünk volna erősíteni ballábas futballistával, hogy minél több variációs lehetőségünk legyen a játék felépítését illetően. Úgy látjuk, hogy Raul az erejével, a gyorsaságával és a képességeivel nagyban tudja majd támogatni a játékunkat. Huszonöt éves, remek korban van. Bízunk benne, hogy minél hamarabb beilleszkedik a csapatunkba. Raul holnap utazik az együttes után az ausztriai edzőtáborba - mondta új igazolásunkról Hajnal Tamás, futballcsapatunk sportigazgatója.

Cikkajánló

Jansen: „Készen állunk a következő megmérettetésre!”

Vezetőedzőnk szerint motiválja a csapatot, hogy mindenki a Fradit akarja megverni.

Tiszafüred-FTC: szurkolói információk a kupameccsre

Október 31-én, csütörtökön 12.30-tól idegenben játszunk a MOL Magyar Kupában 4. fordulójában.

Győrben is ott lesz a Fradi-minibusz

Szurkolóink az ETO FC Győr elleni bajnoki idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Indul a jegyértékesítés a Kecskemét elleni bajnokira

Férfi labdarúgócsapatunk november 10-én Kecskeméten lép pályára a bajnokságban.

Három éven belül harmadszor vertünk topligás csapatot

A Nice mellett még egy francia, német és angol együttest is legyőzött az FTC az aktuális kupasorozatban.

Nagyot ugrottunk a tabellán, továbbjutásra állunk

A következő öt UEL-ellenfelünkből négyen is mögöttünk állnak az eddigi három forduló után.

„Nagy szükségünk volt az önbizalomnövelő győzelemre”

Mohammed Abu Fani és Philippe Rommens értékelte első győzelmünket az UEFA Európa Liga 2024/25-ös főtábláján.

„Edzésen gyakoroltuk ezeket, emlékeztem a dolgomra”

A győztes gólban elévülhetetlen érdemeket szerző Ibrahim Cissé értékelt a Nice legyőzése után - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin