
Tovább erősödik magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk kerete. A Corinthianstól szerződtettük a 25 esztendős, belső védő poszton bevethető brazil Raul Gustavót.
Bemutatás
Raul Gustavo Pereira Bicalho 1999. április 24-én született a Minas Gerais állam fővárosától, Belo Horinzontétól északra található Pedro Leopoldóban. Korábban futballozott már Európában, 2018 nyarától egy évet töltött Horvátországban a Lokomitva együttesében, majd visszatért hazájába, ahol a Corinthians játékosa lett.
A hétszeres brazil bajnok együttes egy év után kölcsönadta az Inter Limeirának. Néhány hónap után visszatért a São Paulo-i klubhoz, ahol ezt követően csaknem két és fél évet játszott. 2023 januárjában a Bahia vette kölcsön a 189 centiméter magas védőt. Ebben a klubban összesen 18 mérkőzésen szerepelt, majd visszatért a Corinthianshoz. A São Paulo-i együttesben összesen 53 mérkőzésen lépett pályára, hat találatot és három gólpasszt jegyzett.
A Transfermarkt című német szakportál 2,5 millió euróra (994 millió forintra) becsüli brazil védőnk értékét.
- Mindenképpen a középső védő posztján szerettünk volna erősíteni ballábas futballistával, hogy minél több variációs lehetőségünk legyen a játék felépítését illetően. Úgy látjuk, hogy Raul az erejével, a gyorsaságával és a képességeivel nagyban tudja majd támogatni a játékunkat. Huszonöt éves, remek korban van. Bízunk benne, hogy minél hamarabb beilleszkedik a csapatunkba. Raul holnap utazik az együttes után az ausztriai edzőtáborba - mondta új igazolásunkról Hajnal Tamás, futballcsapatunk sportigazgatója.
Vezetőedzőnk, Robbie Keane nyilatkozott a Debrecen elleni vasárnapi bajnoki előtt.
A jelentkezők a Groupama Arénában szurkolhatnak klubunknak.
Kezdés 17.40-kor, Rósa Dénes, Lisztes Krisztián és Kiss-Baranyi Sándor várják önöket.
Lett-marokkói védőnk a Győr elleni hazai bajnokin játszotta 50. bajnoki mérkőzését a Ferencvárosban.
Korábbi klublegendánk már nem a védelmet, hanem szurkolóinkat biztosítja – VIDEÓ!
Hátvédünk imádja a japán anime rajzfilmeket. Beszélt arról, milyen vér csörgedezik az ereiben – VIDEÓ!
Az MLSZ kihirdette az OTP Bank Liga 25-27. forduló pontos kezdési időpontjait.
A Magyar Labdarúgó Szövetség kihirdette a MOL Magyar Kupa negyeddöntőinek kezdési időpontjait.