![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Mint ismert, magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk július 27-én, csütörtökön 19.00-tól a Shamrock Rovers együttesét fogadja a Groupama Arénában az UEFA Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének első felvonásán. Amint arról korábban beszámoltunk, az FTC Dibusz Dénessel és Máté Csabával tartott sajtótájékoztatót. A találkozó előtti napon érkezett meg az írek különítménye Budapestre. A Groupama Arénában a Shamrock vezetőedzője, Stephen Bradley beszélt a sajtó munkatársaival.
- Tavaly megtanultuk, jobban kell tisztelni az ellenfelet. A Fradi jó támadó kvalitásokkal renldezik, így az egy évvel ezelőttihez képest ezt kell leginkább máshogy csinálnunk - kezdte Stephen Bradley. - A tavalyihoz képest több tapasztalattal rendelkezünk ezen a szinten, hiszen megjártuk a csoportkört. Jó játékosokkal sikerült bővíteni a keretünket, de lesznek, akik ezen a meccsen sajnos nem léphetnek pályára. Maximálisan tudtunk fejldőni mind a pályán, mind a pályán kívül.
Újságírói kérdésre a vendégek vezetőedzője elmondta, hogy mindenre fel kell készülniük, hiszen az, hogy az FTC kiesett a BL-ből az akár azt is jelentheti, hogy extra motivációval lépnek majd pályára, hogy bizonyítsanak szurkolóiknak.
Férfi labdarúgás, UEFA Európa Konferencia Liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés
FTC-Shamrock Rovers
Budapest, Groupama Aréna
2023. július 27., csütörtök 19.00
Jegy: ITT!
Váltsa meg bérletét most és nyerjen utat a csapattal!
Most igazán megéri szezonbérletet vásárolni a Ferencváros férfi labdarúgócsapatának hazai bajnoki mérkőzéseire, ha ugyanis annyira szerencsés, hogy éppen ön lesz a 7000., aki bajnoki bérletet vált a Groupama Arénába, olyan élményt kap ajándékba, amelyre egészen biztosan élete végéig emlékezni fog!
A 7000. szezonbérletes extra nyereményként egy kétfős utazást kap az FTC egyik, a klub által kiválasztott idegenbeli nemzetközi kupamérkőzésére.
Részletek: ITT!
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.