
Vasárnap este 18.00-tól Albániában lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn. A mieink keretében három ferencvárosi játékos, Bogdán Ádám, Botka Endre és Dibusz Dénes is szerepel. A fradisták a keddi, Angliától ellen 4-0-ra elveszített hazai meccsen nem játszottak, de elképzelhető, hogy az Elbasan Arenában Marco Rossi szövetségi kapitány már számol az FTC védőjével, Botka Endrével. Mint ismert, az angolok elleni találkozó előtt a Fradival néhány hete hosszabbító hátvéd külön edzett a társaitól, az elmúlt napokban viszont újra a csapattal együtt készült.
„Nem lesz könnyű eldönteni, kiket állítsak a csatasorba. Ha már a visszatérőknél tartunk: Botka Endre már a csapattal edzett, itt van velünk, de még nem tudom, a kezdőbe jelöljem-e” – jegyezte meg Marco Rossi szövetségi kapitány a szombati, már Albániában tartott sajtótájékoztatón. Az olasz szakvezető kitért arra is, hogy ezúttal is Gulácsi Péter védi majd a magyar csapat kapuját, így Bogdán és Dibusz a kispadon kezd.
Bárhogy is alakul majd a két kezdőcsapat, az biztos, hogy az Európa Liga csoportkörére készülő Ferencváros játékosai jó hangulatban várják a nagy csatát. Az albánoknál szinte alapemberré váló Myrto Uzuni elmondta, hogy a Népligetben is szóba került a két válogatott párharca, sokszor ugratták is egymást a csapattársakkal. Szélsőnk szerin Botka Endre európai szintű védő, kemény, határozott és már most nagy tapasztalattal bír, csak úgy, mint a kapusok.
Bár ellenfelünk csak a 69. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos világranglistáján – Magyarország a 37. - , az Uzuni vezette albánok eltökélt szándéka, hogy legyőzzék a magyarokat. Igaz, ez nem lesz könnyű, főleg, ha az elmúlt összecsapásokból indulunk ki. A két válogatott eddig hatszor játszott egymás ellen, és csupán egyetlen döntetlen kivételével minden mérkőzést Magyarország nyert. Legutóbb 2014-ben egy felkészülési meccset 1-0-ra még a régi Puskás Ferenc Stadionban, akkor a korábbi ferencvárosi játékos, Priskin Tamás volt eredményes.
A jelenlegi világbajnoki selejtezők során mindkét csapat négy mérkőzést játszott. A mieink két győzelemmel, illetve egy-egy döntetlennel és vereséggel, 10-8-as gólkülönbséggel a harmadik helyen állnak (az ugyancsak 7 egységet gyűjtő lengyelek jobb gólarányuknak köszönhetően megelőznek bennünket), míg Albánia két-két győzelmet és vereséget számlál, 4-6-os gólkülönbséggel. A Fradiban bombaformában játszó, a szurkolók által az előző szezon legjobb ferencvárosi labdarúgójának megválasztott Myrto Uzuni minden meccsen pályára lépett, háromszor csereként, egyszer pedig kezdőként. A San Marinóban aratott 2-0-győzelem során ráadásul gólt és gólpasszt is jegyzett, de Anglia ellen sem sok hiányzott az újabb találathoz. Szélsőnk az új szezonban is remekel, a Bajnokok Ligája-selejtezőben négyszer volt eredményes, a bajnokságban (az FTC eddig három meccset játszott) pedig a Mezőkövesd ellen szerezte meg első gólját.
Egy érdekesség a végére. Egy több, mint 18 éves szünet szakad meg a ma esti mérkőzéssel, ugyanis legutóbb 2003. augusztus 20-án játszott ferencvárosi légiós labdarúgó a magyar válogatott ellen, amelyben szintén volt fradista futballista. Akkor Adem Kapic a muraszombati felkészülési találkozón 2-1-re nyerő szlovén nemzeti csapatban lépett pályára a Gera Zoltánt, Lipcsei Pétert és Dragóner Attilát is a soraiban tudó Magyarország ellen.
FÉRFI LABDARÚGÁS
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, I-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Szeptember 5., vasárnap
18.00, Elbasan: Albánia-MAGYARORSZÁG
18.00, London: Anglia-Andorra
20.45, Serravalle: San Marino-Lengyelország
Cebrail Makreckis, Raul Gustavo, Szalai Gábor és Madarász Ádám kézzel vette kezelésbe a labdát - VIDEÓ!
Április 12-én, szombaton, 19.45-kor lépünk pályára a ZTE vendégeként a bajnokság 27. fordulójában.
Középpályásunkat a szünetben cserélték be, tíz perccel később betalált Norvégia ellen.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatója a DVTK-FTC mérkőzésre érkező szurkolóinknak.
Izraellel, Lengyelországgal és Skóciával került egy kalapba a magyar férfi labdarúgó-válogatott.
Többek között Portugáliával került egy világbajnoki-selejtezős csoportba a magyar válogatott.
Dibusz és Varga is kezdett, Tóth debütált a törökök elleni vesztes NL-playoff visszavágóján.
Középpályásunk 75 percet játszott a találkozón.