2021. szeptember 8.
Botka gólja is kellett, nyert a válogatott a Puskásban
Az FTC hátvédje először volt eredményes a nemzeti tizenegy színeiben.

Noha a magyar labdarúgó-válogatott a legutóbbi két világbajnoki-selejtezőjét elveszítette (előbb Anglia győzött 4-0-ra Budapesten, majd Albániában szenvedtünk 1-0-s vereséget), a szurkolók támogatása töretlen volt, 50 ezren gyűltek össze a Puskás Arénában az „I” jelű selejtezőcsoport 6. fordulójának szerda esti, Andorra elleni mérkőzésére is. Már másfél, két órával a meccs előtt is futballhangulat uralkodott az impozáns aréna környékén, a lelátón pedig nyoma sem volt haragnak vagy elégedetlenségnek.

Amikor a nemzeti tizenegy megkezdte a bemelegítést, már tudható volt, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány két FTC-játékost, Dibusz Dénest és Botka Endrét is a kezdőcsapatába jelölte. A kapuson és a védőn kívül másik hálóőrünk, Bogdán Ádám is kerettag volt, ő a kispadon ülve várt bevetésre.

A párharc első helyzetére csupán a 3. percig kellett várni, akkor Schön Szabolcs balról érkező átadása után a jobbszélen helyezkedő Botka Endre lőtt kapura 12 méterről – hátvédünk megadta az alaphangot, oldalhálót talált. A folytatásban is jobbára a házigazda támadott, ennek eredményeképpen a 8. minutumban büntetőhöz jutottunk, miután Emili García a büntetőterületen belül buktatta Sallai Rolandot. A megítélt tizenegyest a csapatkapitány, Szalai Ádám értékesítette (1-0).

A vezetés megszerzése után persze nem hagyott alább a lelkesedés, tombolt a lelátó népe. A szurkolók a 17. percben Schön Szabolcs középről, 25 méterről eleresztett lövésénél hördülhettek fel legközelebb, akkor az andorraiak kapusa szögletre mentett. A sarokrúgás után megduplázta előnyét a magyar csapat, Botka Endre ugyanis közelről, mintegy hét méterről a kapuba fejelt (2-0). Ez volt a 15. alkalommal válogatott Botka Endre első találata címeres mezben!

Gólöröm - így ünnepelték védőnket a csapattársak

A 31. percben megint Botka Endre lehetett volna főszereplő, védőnket azonban az ötösnél szerelni tudták. A korábbiakhoz hasonlóan nyomasztó magyar labdabirtoklási fölény jellemezte a félidőből hátralévő perceket is, mégsem sikerült tovább növelni az előnyt, így féltávnál 2-0-ra vezettünk Andorra ellen.

A szünetben Sallai Rolandot Sallói Dániel, Kleinheisler Lászlót pedig Szoboszlai Dominik váltotta, Dibusz és Botka tehát maradt a pályán. Támadott, támadott a magyar csapat, amely azonban a továbbra is rendkívül lelkes közönség dalba foglalt kérése ellenére sem lőtt újabb gólt. Helyzetek pedig voltak: a 48. percben egy szöglet után Szalai Attila lőtt mellé, öttel később ugyanő fejelt kapura közelről Botka beadása után, egy óránál pedig Sallói az ötösről, félfordulatból éppen Alvárez-kapus kezébe lőtte a labdát. Dibusz Dénes kapuja előtt is volt izgalom, a 67. percben ugyanis Botka ballal mellkason lőtte Fiolát, akiről a magyar kapuba pattant a labda. Szerencsére a segítségünkre sietett a videóbíró, amely les-címen érvénytelenítette a találatot.

Habár a hajrához közeledve is inkább a hazaiak növelhették volna a fórt (Sallói például a 74. percben a léc fölé lőtt jobbal), végül csak betaláltak az andorraiak, nyolccal a lefújás előtt ugyanis Max Llovvera lőtt öt méterről a jobb felsőbe. Ez a gól sajnos már érvényes volt, szépített Andorra (2-1).

A bekapott gól, s inkább az, hogy azt követően felbátorodott a vendégcsapat, már próbára tette a Puskás Aréna publikumának türelmét is. Válogatottunk szerencsére átvészelte a hátralévő perceket, így győzni tudott, életben tartva esélyeit a jövő évi, katari rendezésű vb-re szóló kvalifikációt illetően. Botka Endrét a vége előtt kevéssel lecserélte Marco Rossi, játékosunk nagy tapsot kapott.

Az I-csoport másik mérkőzésén Albánia 5-0-ra legyőzte San Marinót. A Ferencváros támadója, Myrto Uzuni 81 percet játszott, ő szerezte csapata ötödik gólját.

A selejtezősorozat októberben folytatódik, 9-én Uzuniék vendégszerepelnek a Puskásban, 12-én pedig Anglia–Magyarország-mérkőzést rendeznek.

Férfi labdarúgás, világbajnoki-selejtező

I-csoport, 6. forduló

Magyarország–Andorra 2-1 (2-0)

Budapest, Puskás Aréna. Játékvezető: Obrenovic (szlovén)

Magyarország: Dibusz – Botka (Tamás Márk, 90+1), Lang, Szalai Attila, Fiola – Kleinheisler (Szoboszlai, a szünetben), Nagy Á. (Gazdag, 65.), Schäfer – Sallai (Sallói, a szünetben), Szalai Ádám, Schön (Nikolics, 74.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Andorra: I. Álvarez – San Nicolás, Llovera, Emili García, Alavedra, M. García – Aláez, M. Vieira (C. Martínez, 76.), Cervós (A. Martínez, 76.) – Pujol (Lima, 80.), R. Fernández (Bernat, 80.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez

Gólszerzők: Szalai Á. (9. - tizenegyesből), Botka (18.), illetve Llovera (82.)

Sárga lapok: Sallai (12.), Szalai Á. (89.), illetve García (8.), Vieira (38.)

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin