
A 31. bajnoki címét már kedden, a Honvéd otthonában bebiztosító férfi labdarúgócsapatunk nyugodt körülmények között léphetett pályára szombat este, a nap záró mérkőzésén. Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov, valamint Sigér Dávid is hangsúlyozta a találkozó előtt, hogy a cél egyértelműen a győzelem a derbin. Segített minket a szurkolótábor is - a koronavírus-járványt követően ez volt az első meccs, amelyen már nem volt korlátozva a lelátón helyet foglaló drukkerek száma.
A mérkőzés előtt a női labdarúgócsapatunk vonult körbe a Groupama Arénában, a szurkolótábor megünnepelte a Bajnokok Ligája-indulást kiharcoló lányokat, akik között volt, aki el is érzékenyült ettől a szeretettől. Aztán a lelátón is többeknek könnyes lett a szeme, hiszen megemlékeztünk a héten elhunyt Kárpáti Györgyről, illetve Benedek Tibortól.
A mérkőzés kezdetét követően aztán csapatunk nemcsak szavakban, tettekben is bizonyította, hogy meg akarja nyerni a mérkőzést, a 2. percben Isael Barbosa, a 8.-ban Lovrencsics Gergő, a 15.-ben pedig Oleksandr Zubkov veszélyeztetett. Volt, hogy szerencsével, volt, hogy Banai Dávid-bravúrral úszta meg a kapott gólt az Újpest.
A 22. percben Lovrencsics Gergő sajnos megsérült, le kellett cserélni, helyére Abraham Frimpong állt, így az addig bal belső középhátvédet játszó Botka Endre kihúzódott a jobb oldalra. A szünetig újabb ziccereket alakítottunk ki, a legközelebb Sigér Dávid járt a gólhoz, de Banai újabb bravúrral mentett.
BOLI MEGINT!
A második félidő elején Boli volt a legveszélyesebb, csatárunk először kevéssel tévesztett, ám az 53. percben már nem hibázott:
Ezzel Boli a szezonbeli harmadik derbijén is eredményes tudott lenni!
Két perccel később majdnem megduplázta saját maga és csapata góljainak a számát, de ziccerben nem találta el jól a labdát.
Egy óra elteltével kettőt váltottunk, Sigér Dávid és Isael Barbosa helyett érkezett Vécsei Bálint és Michal Skvarka. A 67. percben újabb hatalmas ziccerbe kerültünk, Tokmac Nguen volt már egy az egyben a kapussal, aki újfent hatalmasat védett. Egy perccel később Bacsa Patrik estében (véletlen) fejbe rúgta Frimpongot, akit ápolni kellett, de tudta folytatni a játékot.
Az újpestiek igyekeztek egyenlíteni, a 74. percben Vincent Onovo lövése kerülte el kevéssel a kapunkat, ez volt a legveszélyesebb kísérletük. Az utolsó tíz percre még Csonka András és Mikalai Sihnevich is beállt, Tokmac és Boli helyett. A remekül futballozó Zubkov járt még közel a gólhoz, ám erős lövését ismét védte a vendégek kapusa.
Az eredmény azonban már nem változott, szezonbeli harmadik derbinket is megnyertük - mind a hármat Boli góljával!
LABDARÚGÓ NB I, 31. FORDULÓ
FTC-ÚJPEST 1-0 (0-0)
FTC: Dibusz - Lovrencsics (Frimpong, 25.), Blazic, Botka, Civic - Sigér (Vécsei, 61.), Haratin - Zubkov, Tokmac (Csonka, 82.), Isael (Skvarka, 61.) - Boli (Sihnevich, 82.). Vezetőedző: Sergei Rebrov
ÚJPEST: Banai - Pauljevic (Balázs, a szünetben), Heris, Ristevski, Burekovic - Szakály (Onovo, 61.), Nwobodo - Simon (Bacsa, 61.), Zsótér (Katona, 83.), Perosevic (Koszta, 61.) - Novothny. Vezetőedző: Predrag Rogan
Gól: Boli (53.)
Sárga lap: Haratin (10.), Blazic (28.), Isael (47.), ill. Novothny (16.), Zsótér (68.), Katona (90.)
Cebrail Makreckis, Raul Gustavo, Szalai Gábor és Madarász Ádám kézzel vette kezelésbe a labdát - VIDEÓ!
Április 12-én, szombaton, 19.45-kor lépünk pályára a ZTE vendégeként a bajnokság 27. fordulójában.
Középpályásunkat a szünetben cserélték be, tíz perccel később betalált Norvégia ellen.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatója a DVTK-FTC mérkőzésre érkező szurkolóinknak.
Izraellel, Lengyelországgal és Skóciával került egy kalapba a magyar férfi labdarúgó-válogatott.
Többek között Portugáliával került egy világbajnoki-selejtezős csoportba a magyar válogatott.
Dibusz és Varga is kezdett, Tóth debütált a törökök elleni vesztes NL-playoff visszavágóján.
Középpályásunk 75 percet játszott a találkozón.