Labdarúgócsapatunk vasárnap este hazai pályán legyőzte a Zalaegerszeget 3-2-re, ezzel át is vette a vezetést az NB I tabelláján. A bajnokságban már ötgólos Tokmac szerint remek összhangban játszanak támadóink, de további két gólszerzőnk is megszólalt a mérkőzés után.
- Nagyon élveztem a játékot az első félidőben, nagyszerű támadásokat vezettünk, lendületesek voltunk – emlékezett vissza Franck Boli. - A második félidőre kicsit csökkent a tempónk, és ellenfelünk gyors kontrákat tudott vezetni. Szó sincs arról, hogy tartalékoltunk volna az Espanyol elleni, csütörtöki UEL-meccsre, egyszerűen csak felélénkült a Zalaegerszeg az összecsapás második félidejére. Mindenesetre az első negyvenöt perc rendkívül jól alakult, erre kell építenünk a jövőben.
Brazil támadónk számára hullámzó volt a mérkőzés, hiszen először tizenegyest hibázott, viszont később egy szép góllal tudott javítani.
- Sajnos néha mindenkivel előfordul, hogy kihagy egy-egy büntetőt. Az ilyen hibák után fel kell állni, és továbbmenni. Örülök, hogy ez sikerült nekem, sőt, egy gólt is szereztem még az első játékrészben. A célunk, hogy hétről hétre fejlődjünk, ebben szerintem jó úton haladunk – mondta Isael a lefújást követően.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.