2021. március 27.
Blazicék szoros meccsen kaptak ki az oroszoktól
Szlovén védőnk végig a pályán volt, míg Roko Baturinával a horvát U20-as válogatott legyőzte a törököket.


Megkezdődtek a 2022-es katari világbajnokság selejtező-mérkőzései. A második játéknapon is több fradista játékosért szoríthattunk.

A szlovén válogatott az első fordulóban hazai pályán 1-0-ra legyőzte a világbajnoki ezüstérmes horvát nemzeti csapatot. Miha Blazicék ezúttal idegenben, Oroszország ellen léptek pályára. Belső védőnk (a képen középen) a horvát meccshez hasonlóan végig a pályán volt ezen a mérkőzésen is. A néhány nappal korábbi bravúr-győzelem után a szlovének, ha szoros meccsen is, de 2-1-re kikaptak az oroszoktól.

A bosnyák válogatott felkészülési mérkőzést vívott Costa Rica ellen. A kiegyenlített találkozón nem esett gól. Baloldali védőnk, Eldar Civic a kispadról figyelte az összecsapást.

Pénteken a horvát U20-as válogatott Törökország ellen vívott felkészülési mérkőzést. Támadónk, Roko Baturina csereként lépett pályára a meccsen, amit csapata 4-1-re megnyert.

A norvég válogatott azok után, hogy 3-0-ra legyőzte Gibraltárt, ezúttal a törököket fogadta. Csatárunk, a Gibraltár ellen élete első válogatott meccsén pályára lépő Tokmac Nguen ezúttal nem játszott, csapata pedig 3-0-ás vereséget szenvedett Törökországtól.

A szombati napon még szlovák középpályásunk, Róbert Mak volt érdekelt, aki hazája válogatottjával Máltát fogadta. Mak kezdőként lépett pályára, ám neki és csapatának nem sok oka volt az örömre, ugyanis északi szomszédunk csak 2-2-es döntetlent játszott a szigetországiakkal.

Második mérkőzését is lejátszotta U21-es válogatottunk a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Ezúttal Románia volt az ellenfél. A magyar nemzeti csapatban kezdőként kapott helyet játékosunk, Csonka András, aki jelenleg a Budafokot erősíti. Sokáig kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, ám Gera Zoltán csapata a 43. percben emberhátrányba került. A fordulás után mégis a mieink szerezték meg a vezetést, méghozzá Csonka András révén, aki az 56. percben talált a román kapuba. Azonban az emberhátrány miatt az ellenfél fokozatosan átvette az irányítást és végül 2-1-re megnyerte a találkozót. A magyarok Hollandia ellen zárják majd a csoportkört jövő kedden 18.00 órától.

Fotó:https://www.nzs.si/

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin