Bajnokcsapatunk első, Ludogorec elleni BL-selejtezőjén 2-1-es győzelmet aratott, így előnnyel utazhatott a bulgáriai visszavágóra. Együttesünk kedd reggel 7 órakor indult el az FTC-MVM Sportközpontból a Liszt Ferenc reptérre, majd valamivel több, mint másfélórás repülőút után Várnában szállt le, innen busszal érkezett meg razgradi szállására.
- Jól érzem magam, már Bulgáriában készülhetünk a mérkőzésre – mondta Miha Blazic a megérkezést követően. – Nem volt semmi gond az utazással, igaz, korán indultunk, de így most van egy kis időnk arra, hogy pihenjünk egyet az esti edzés előtt, ahol a lehető legjobb formánkat kell hozni.
A délutáni pihenő után a szerdai mérkőzés helyszínen, a Ludogorec Arénában fog edzést vezényelni Sergei Rebrov.
- Az esti program célja, hogy az edző kéréseit maradéktalanul teljesítsük – folytatta stabil hátvédünk. - Mindenkivel szemben magasak az elvárások, ennek kell megfelelnie mindenkinek. Lehetőségünk lesz megtapasztalni a stadion hangulatát, ez sokat segíthet. Mindenki izgatottan várja a találkozót, a továbbjutásért érkeztünk ide!
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.