Juventus, Barcelona, Dinamo Kijev – előbbi két együttes napjainkban ott van Európa öt legjobb klubja között, utóbbi pedig rendszeres résztvevője a kontinens kupaküzdelmeinek. Mint ismert, csütörtökön e három nagyágyút sodorta a sorsolás a Fradi útjába a Bajnokok Ligája csoportkörében, mi azonban az alábbi írásban nem a jelen, hanem a közös múlt szempontjából vettük górcső alá a riválisainkat.
A magyar klubfutball máig legnagyobb sikere
A Ferencvárosi Torna Club férfi futballcsapata fennállása legnagyobb sikerét éppen a Juventus ellen érte el 1965-ben. Akkor a Vásárvárosok Kupája (a mai Európa Liga elődje) egymeccses döntőjében Fenyvesi Máté góljával győztünk 1-0-ra – ráadásul idegenben, Torinóban! Hogy ez mekkora fegyvertény volt már akkor is? Erre az FTC legendás krónikása, a néhai Nagy Béla világított rá.
- A hazai közvélemény biztos Juve-győzelmet várt. Erre reális alapjuk volt, hiszen 1965-ben csak az Inter bajnokcsapata győzte le Torinóban a Juventust! Az összes többi csapat vereséggel távozott a Stadio Communale gyepéről. A 71 ezres stadionban csak mintegy 30 ezer, de igen harsány hazai szurkoló foglalt helyet. Fradi-szurkoló? Talán egy sem volt, mármint a napjainkban szokásos csoportos utaztatás szerint, egyszerűen nem adtak „nyugatra” útlevelet – fradistáknak meg pláne. Szóval a csapat maga volt, de mindenkiben megdobbant a Fradi-szív.
Magyar csapatnak azóta sem sikerült elhódítani egyetlen nagy európai serleget sem, már csak ezért is különleges az alábbi felvételen néhány képkocka erejéig megelevenedő finálé.
Az idei találkozásig egyébként legutóbb az 1965-ös VVK-döntőn mérkőztünk meg a Juventusszal, azt megelőzően pedig hatszor a KK-ban. Az egymással szembeni örökmérleg egyelőre két Fradi-sikert, ugyanennyi döntetlent és három Juventus-győzelmet számlál.
Rebrov óriási góljai, a csatárlegenda szobra és Európa legjobb csatártsora
Noha a Ferencváros korábban sosem játszott a Fradihoz hasonlóan szintén 1899-ben alapított FC Barcelona ellen, e párosítás kapcsán is találtunk kapcsolódási pontot. Az egyik ilyen vezetőedzőnk, Sergei Rebrov káprázatos gólja a katalán stadionban 1993-ból, a Bajnokok Ligája 1. fordulójából (az alábbi videón 00:34-től látható).
Rebrov és a Dinamo Kijev ezen kívül később is tett arról, hogy a katalánok megismerjék a nevét. A BL 1997/1998-as szezonjának csoportkörében kétszer is megmérkőzött egymással a két csapat, először Kijevben, ahol Sergei Rebrov góljával szerzett vezetést a 3-0-ra nyerő Dinamo (a találatot felvezető támadás majd a gól 1:14-től látható).
A párharc második mérkőzését az FCB otthonában, a Camp Nouban rendezték. Ott is a Dinamo győzött, a triplázó Andriy Shevchenko mellett Rebrov újabb góllal vette ki a részét a 4-0-s sikerből.
Szoros összeköttetést jelent még az FTC és az FCB között Kocsis Sándor személye. A többszörös magyar és spanyol bajnok, olimpiai aranyérmes és vb-ezüstérmes csatárlegenda ezer szállal kötődik a Ferencvároshoz, már 17 évesen bemutatkozott a Fradi első csapatában, amelyben 89 meccsen 70 gólig jutott, s amellyel 1949-ben magyar bajnok lett.
A később hatalmi szóra a Honvédba „átirányított” Kocsis az 1956-os forradalom után nem tért vissza Magyarországra, rövidesen azonban az FC Barcelonához szerződött. A katalán sztárklubot 1958-tól 1966-ig erősítette, spanyol bajnoki címekig és kupagyőzelmekig, valamint 1961-ben BEK-döntőig jutott. Az 1954-es vb gólkirályának szobrát tavaly avatták fel a Groupama Arénánál.
Kocsis mellett az ötvenes, hatvanas években két további, korábban a Ferencvárost is erősítő magyar kiválóság is elmondhatta magáról, hogy az FC Barcelona futballistája: Czibor Zoltánról és Kubala Lászlóról van szó.
Czibor Zoltán éppen Kubala László révén került a Barcelonához, Kocsis Sándorral együtt ők hárman tagjai voltak - az akkori lapok szerint - Európa legjobb csatársorának. Mindannyian a Ferencvárosban érték el pályájuk elejének legnagyobb sikereit, Kocsis Sándor 89, Kubala László 50 mérkőzésen hordhatta a zöld-fehér mezt, mielőtt csatlakoztak a későbbi BEK-döntős és VVK-győztes Barcához.
A Dinamo állította meg a menetelő csikócsapatot
A harmadik kalapból kisorsolt ellenfelünkkel, Sergei Rebrov korábbi csapatával máig egyszer, 1975. május 14-én találkoztunk a bázeli stadionban. Igen, azon a bizonyos KEK-döntőn, melyet végül a szovjetek 3-0-ra megnyertek.
- Maga a döntő gyötrelem, de a Bázelig vezető út csoda volt. Szó szerint: valóságos csoda - jelentette ki egy későbbi interjúban a KEK-döntős Fradi edzője, az 1965-ös VVK-győztes csapatot még játékosként erősítő Dalnoki Jenő. - A bázeli döntő után továbbképzést tartottak Tatán az NB l-es és NB ll-es edzőknek. Azon az összejövetelen nekem az volt a feladatom, hogy beszámoljak - így minősítették - a kudarcról. Megpróbáltam megindokolni a vereséget, de amikor boncolgatni kezdtem az előzményeket, leszólítottak az emelvényről, azzal, hogy a sírásomra nem kíváncsiak.
Aki szeretné, az alábbi videóra kattintva teljes terjedelmében láthatja a 45 évvel ezelőtti finálét.
Vezetőedzőnk korábbi klubja nem ismeretlen Európában – minden, amit tudni kell ukrán ellenfelünkről.
...
Tapasztalatlan edzővel a kispadon szeretne véget vetni rossz európai kupaszereplésnek az 1996-os...
Korábbi magyar szövetségi kapitány testvére vezetné sikerre a Barcelonát, mely utoljára 2015-ben nyert...
Megvan, mikor érkezik a Juventus, a Barcelona és a Dinamo, az UEFA közzé tette a hivatalos időpontokat!
Lionel Messi és Cristiano Ronaldo személyében összesen 11 aranylabda tulajdonosa játszik majd...
Az elmúlt években a 2018-as és a 2019-es Crvena zvezda tudta megcsinálni azt, amit a Rebrov-féle Fradi.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!