Kétszeres magyar bajnok, négyszeres kupagyőztes, VVK- és KEK-döntős legendánk, Bálint László 75 éves lett. Születésnapja alkalmából beszélgettünk a korábbi labdarúgóval a pályafutásáról, s hogy miként él manapság.

Isten éltesse! Mit jelent Önnek ez a 75-ös szám?
Nem tetszik, hogy egyre növekszik (nevet). Hatvan éves korom óta nem túl lelkesen várom a születésnapokat a szám miatt, mert egyre nagyobb. A szilvesztereket is ezért nem kedvelem, mert emlékeztetnek, hogy eltelt egy esztendő. Persze ezt a kort azért meg kell élni. Szóval felemás érzés ez, mivel én még élek, de az utóbbi években több társunktól, edzőnktől köszöntünk el nagy szívfájdalommal, elment Szőke Pista, Fenyvesi Máté, Mészöly Kálmán, Branikovits László.

Gondolom a megmaradt társakkal sokat anekdotáznak, például az FTC Baráti Körben, amelynek Ön az elnöke?
Hogyne, kívülről fújjuk mindenki történetét, persze ez nem jelenti azt, hogy ne elevenítenénk fel újra és újra. Jól esik nevetni a régi sztorikon. Emellett jó szokás a Baráti Körnél, hogy kerek és fél kerek évfordulókat is megünneplünk. A felköszöntöttek ajándékot és mezszámot kapnak az aktuális életkor számával ellátva. 

Ha nem a Fradi, akkor a lovak?
Így van, nagyon szeretem a lovakat. Sajnos a hatból már csak három van meg, de sok munka van velük így is. Kitöltik az időmet, emellett a cégemhez is bejárok hetente 3-4 alkalommal, szóval nem élek még tipikus nyugdíjas életet.

A jelenből a múltba visszaugorva. Élénken él Önben, amikor először közel került a Ferencvároshoz?
Persze, az egész családom fradista volt, édesapám sokszor vitt meccsekre gyerekkoromban. Egyszer olvastunk egy hirdetést, hogy a Fradi toborzót tart 9-10 éves gyerekeknek. Ott volt a helyem. A régi fatribünös stadionban volt a kiválasztó, 6-800 gyerek zsibongott ott. Óriási élmény volt, hogy felengedtek minket a füves pályára. A két térfélen zajlottak a meccsek, Agárdi Feri bácsi és Száger Misi bácsi vezették a meccseket, s az ifisták segítettek be, ők kérték el az ügyesebbektől a nevüket, címüket. Első körben 100 gyereket választottak ki, majd közülük a második körben 23-at. Így kerültem a Fradiba, majd végig járva a szamárlétrát a serdülő 4-ből az ifi 1-be, utána a tartalékba, majd 1967-ben már a felnőttekkel edzettem, de a bajnoki arannyal véget ért idényben még nem léptem pályára, de óriási élmény volt együtt edzeni így is Alberttal, Rákosival, Fenyvesivel, Novákkal. 1968 februárjában aztán Lakat Károly kivitt engem a mexikói túrára, mivel Mátrai Sándor eligazolt, s ott, úgy tűnik beváltam, mert aztán a szezont velem kezdte a védelemben, és 17 meccsen szerepet kaptam a bajnoki címmel végződő menetelésben.

A Báró becenevet kitől kapta?
A vasasos Müller Sanyitól, akit én elneveztem „Svábnak”. Ő nevezett el „Bárónak”, de nem vagyok oda ezért a becenévért. Mindig szerettem jobb gúnyákba öltözni, ezért ragasztotta rám, de van ennek egy negatív sugallata is, amely egy bizonyos életvitelre következtet, de én soha nem dorbézoltam, nem éjszakáztam, nem parancsolgattam, nem éreztem magam magasabb rangúnak másnál. A mentalitásomtól is távol áll, de végül hagytam, hogy a társak is így szólítsanak, mert ők nem ilyen megfontolásból teszik. Ha bárókra utaló jegyek távol is állnak Öntől, az elegáns játék és a nagy gólok nagyon is jellemezték. Tétmeccsekkel és barátságos találkozókkal együtt kerek 500 meccse volt a Fradiban, melyek voltak a legemlékezetesebbek? Az egyik legfontosabb meccsünk az 1976 júniusában lejátszott Videoton elleni hazai 1-1 volt. Azzal a döntetlennel megnyertük a bajnokságot, megszakítottuk a Dózsa nagy menetelését, amely akkor lett volna aranyérmes, ha nyer a Vidi. Az érdekesség az volt, hogy a meccsünket az FTC-ellenesnek tartott Müncz bíró vezette, de ráfogták, hogy nem adott meg egy 11-est a fehérváriaknak, s segített nekünk. Akárhányszor találkozok azóta, például Csongrádi Ferivel, mindig emlegeti, hogy elcsalták nekünk azt a meccset, de szerintem nem így történt, és csak jót nevetek a megjegyzésein. A másik találkozó, amikor a KEK-elődöntő visszavágóján kiállítottak Belgrádban. A társak ugyan kiharcolták a fináléba kerülést, ám a döntőt már csak a lelátóról nézhettem Bázelben, amely borzasztó érzés volt. De nem állíthatom, hogy velem nem kaptunk volna ki a Dinamo Kijevtől, legfeljebb nem 3:0-ra. Akkoriban a szovjetek kirakatcsapata volt, rendkívül erős kerettel, az aranylabdás Blohinnal többek között. 

A ’75-ös KEK-döntőn nem, de a ’68-as elvesztett VVK-döntőn játszott. Nagy fájdalom, hogy két nemzetközi kupadöntőről is „csak” ezüstérme van?
Kubatov Gábor elnök úr mondja mindig, hogy mindenki tisztában van a 33 bajnoki címünkkel, de senki sem tudja mennyi ezüstérmet szereztünk. Ez mindig is jellemző volt a Fradira, az örök győzni akarás, soha fel nem adni. Jó lett volna aranyat szerezni, s mindent meg is tettünk ezért, de nem jött össze. Mi magunk részéről azért örülünk az ezüstnek is, mert szép eredmény, és bárcsak idén is összejönne a csapatnak hasonló.  

Ha már ezüstérmek, az öt bajnoki második helyből, melyik lehetett volna fényesebb medál?
Látja, nem is tudtam, hogy öt ezüstérmünk volt, annyira a bajnoki cím a fontos. Olyan periódusban voltunk, amikor nálunk kifutott egy fantasztikus generáció, Albertékkal, míg az Újpestnél összeállt a Fazekas, Bene, Göröcs, Dunai II, Zámbó ötös. Ha csak hárman vannak belőlük, akkor állítom, hogy több aranyat szereztünk volna, de így nagyon erősek voltak. Kezdetben a két szélvészgyors éket, Benét és Dunai II-t próbáltuk semlegesíteni, de aztán rájöttünk, hogy az irányítót Göröcsöt, majd Tóth Andrist kell kiiktatunk, s onnantól sikeresebbek voltunk. A legrosszabb emlékű meccsem az Újpest elleni 8:3-as vereség, Fazekas öt gólt vágott, de egy évre rá 7:1-re visszavágtunk. A gólkülönbség így nekünk kedvez (nevet).

Az 500 meccse mellett 63 gólja volt a csapat színeiben, melyik a legemlékezetesebb?
Egy jut eszembe azonnal, talán a harmadik találkozom volt a felnőttben, a Csepel ellen a Népstadionban. Albert Flóri lefejelte nekem egy labdát 6 méterre a kaputól, én pedig bevágtam. A találkozó után odajött hozzám Flóri és azt mondta: jól van Kicsi, megérkeztél közénk! Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy elfogadtak és közéjük tartozom.

Az Ön FC Bruges-höz szerződése nyitotta meg az utat a magyar labdarúgóknak Nyugatra. Érzett magán nyomást emiatt?
Eredetileg a holland Ajax keresett meg, rutinos védőt kerestek a Nápolyba szerződő Ruud Krol helyére. 1979 februárját írtuk, akkor 31 éves voltam, engem ismertek a válogatottból. Szóltam Szepesi Györgynek, az MLSZ akkori elnökének, aki a szerződést látva támogatta a Hollandiába igazolásomat. Júniusban alá is írtam az Ajaxhoz, de várnom kellett a munkavállalási engedélyemre. Már eltelt két hónap, amikor az Üllői úton Géczi Pista búcsúmeccsét rendezték a Fradi és az FC Bruges részvételével. Azon már nem játszhattam, mert aláírtam az Ajaxhoz. A meccs után összefutottam a belgák játékosával, Paul Lambert-tel, akivel ismertük egymást válogatott meccsekről. Kérdezte, miért nem játszottam, majd mikor megtudta a válaszomat felvilágosított, hogy Hollandiában kelet-európaiaknak nem adnak ki munkavállalásit. Az FC Bruges elnöke ezt hallva viszont ugyanazokkal a feltételekkel hajlandó volt leigazolni, de 48 órán belül döntenem kellett, mivel indult vissza a gépük Belgiumba, ahol rajtolt a bajnokság. Szepesi György végül elintézte, hogy összejöjjön a szerződés. Nem bántam meg, hogy így alakult, BEK-döntős csapathoz írtam alá, amellyel két év alatt bajnoki címet, Szuperkupát és Belga Kupát is nyertem. Végig abban a tudatban játszottam kint, hogy nem bukhatok el, mert akkor bezárul a kapu a magyar játékosok előtt Nyugatra. A Bruges egy évre még marasztalt volna, ám mivel a Toulouse két esztendős szerződést tett elém, s érdekelt is a másabb, nagyobb futballkultúra megismerése eligazoltam a franciákhoz, de ezt sem bántam meg.  

A válogatottból melyek a legkedvesebb meccsei?
Sosem felejtem el az 1972-es Eb-négyesdöntőbe jutásért vívott, románok elleni meccseket. Budapesten 1-1-et játszottunk, Bukarestben pedig, ahol a nagykövetség és a pálya között engedtek csak minket mozogni 2-2-t, így jöhetett a harmadik találkozó Belgrádban, ahol végül a hajrában szerzett Szőke Pista-góllal 2-1-re nyertünk. Örök emlék, hogy ilyen ellenséges viszonyok között is sikerült kivívnunk az Eb-kijutást.    

Olimpián is sikerült szerepelnie, Münchenben ezüstérmesek lettek. A terrortámadást miként élték meg?
Biztonságban voltunk, bár 50 méterre tőlünk, a szomszéd épületben zajlott a terrorakció. Megkértek minket, hogy maradjunk a szobánkban, de nem bírtuk ki, az erkélyen lelapulva figyeltük mi történik, de csak állig felfegyverzett rendőröket, katonákat láttunk. A teljesítményünkre nem volt hatással szerencsére a szörnyű eset, de a döntőben nem bírtunk a Grzegorz Lato által vezérelt, később világbajnoki bronzérmes lengyelekkel. 

Számtalan meccsen és tornán vett részt, két világbajokságon is pályára lépett. Ki volt a kedvenc csapattársa?
Martos Győző a Fradiból, vele voltunk szobatársak. A válogatottban pedig a nemrég elhunyt Mészáros Ferenc. „Bubu” halála nagyon megviselt, szoros szálak fűztek hozzá. 

Kedvencek után legyen szó azokról is, akik ellen nem szeretett játszani.
Törőcsik András, azt hiszem nem is kell részletezni miért, illetve Izsó Ignác ellen. „Náci” kiismerhetetlenül cselezett, sosem tudtam merre indul meg a labdával. A külföldiek közül pedig az argentin Diego Maradonát említeném meg, ő volt a legjobb játékos, aki ellen valaha játszottam.

Mint a Fradi legendájának, mint jelent Önnek a Ferencváros?
Világ életemben ideválónak éreztem magam, így is élek, részt veszek az egyesület életében, s ez nagy kitüntetés nekem. A hovatartozás az, ami az ember létét meghatározza, s ez nekem megadatik!

Amikor elfújja a születésnapi gyertyákat, mit fog kívánni?
Azt, hogy egészség legyen, nekem és mindenkinek, mert ha egészség van, minden van.

Szabó Dávid