Mint ismert, 31-szeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szombat este az Újpest FC-t fogadja az NB I 31. játéknapján. A Groupama Arénába kilátogató szurkolóink figyelmébe ajánljuk az IDE kattintva elérhető fontos információkat! Alábbi összeállításunk segítségével ellenfelünkkel ismerkedhetnek meg.
A klub
Az Újpest FC a maga 20 bajnoki címével a hazai bajnokság harmadik legsikeresebb labdarúgócsapata, nála többször csak az MTK Budapest (23) és az FTC (31) volt bajnok. MK-győzelmek tekintetében is ugyanez a sorrend, a Fradi 23, az MTK 12, az Újpest 10 kupát nyert. A lila-fehérek legutóbb 1998-ban nyerték meg a bajnokságot, az élvonalban azóta három ezüst- és egy bronzérem a mérlegük. A Magyar Kupában az ezredforduló óta háromszor (2002, 2014, 2018) hódította el a kupát az Újpest, amelynek otthona a Szusza Ferenc Stadion.
Pillanatnyi forma
Miután legutóbb legyőztük, még egy mérkőzést elveszített (Kisvárdán 1-0-ra) az Újpest, amely akkor, azaz 26 játéknap után csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően nem állt kieső pozícióban. A helyzet változást sürgetett, amely el is jött, a klub és a korábbi vezetőedző, a tisztséget 2013 októbere óta betöltő Nebojsa Vignjevic június 1-jén közös megegyezéssel szerződést bontott. Az irányítást az ex-edző korábbi segítője, Predrag Rogan vette át, akivel két létfontosságú győzelemmel kezdett az Újpest, majd két értékes döntetlennel folytatta, tehát négy forduló óta veretlen. Mindez a tabellán is megmutatkozik: 30 játéknap után nyolcadik az Újpest, amely a korábbiakhoz képest „levegőhöz jutott”, öt pontra eltávolodott a kiesőzónától.
Egymás ellen
Legutóbb egy korábbról elhalasztott meccs pótlása miatt találkoztak a csapatok a Szusza Ferenc Stadionban május 27-én, akkor zárt kapus mérkőzésen Franck Boli találatával 1-0-ra nyertünk. A 2019/2020-as idényben eddig Boli a nyerőemberünk, a tavaly őszi derbit is az elefántcsontparti csatár gólja döntötte el (1-0). Támadónk a következőket mondta májusi sikerünk után:
A Groupama Arénában mostanáig egyszer, 2015. december 15-én nyertek a lilák, az azóta lejátszott hét rangadón két döntetlen mellett ötször a Fradi győzött. A legutóbbi tíz évet vizsgálva hazai pályán két döntetlen és két vereség mellett tízszer vertük meg az Újpestet.
A párharc rangját mutatja, hogy a szombati már a 226. bajnoki lesz a derbik történetében. Az örökmérleg Fradi-fölényről árulkodik: 105 alkalommal nyertünk, illetve 59-szer végeztünk döntetlenre az Újpesttel, amely 61-szer győzött.
A vezetőedző
Az Újpest június 1-jén kinevezett új vezetőedzője, a szerb Predrag Rogan számára nem ismeretlen Újpest és az NB I sem, a 45 éves tréner ugyanis a 2017/2018-as szezonban elődje, Nebojsa Vignjevic másodedzőjeként tevékenykedett. Rogan legutóbb a szerb élvonalbeli Napredak Krusevac edzője volt, onnan 2019 decemberében, mindössze 18 bajnokit és egy kupameccset követően távozott.
Mint fentebb is írtuk, az új seprű egyelőre jól seper, Rogan eddigi négy Újpest-edzőként megélt bajnokiján ugyanis két-két győzelem és döntetlen a mérleg. Fontos meccseken szerzett fontos pontokat az Újpest Rogannal, akinek értelemszerűen a szombati lesz az első derbije az Újpest vezetőedzőjeként.
A legeredményesebb játékos
A lila-fehérek legeredményesebb játékosa a nyolcgólos Feczesin Róbert, aki viszont a télen a másodosztályú Vasashoz szerződött, így jó ideje nem növelhette találatainak számát. A ma is aktív kerettagok közül a csapathoz januárban visszatérő Novothny Soma a legeredményesebb, a csatár szombatig öt gólt szerzett az NB I jelenlegi szezonjának tavaszi felében. Övé a Rogan-éra első gólja is, amely három pontot ért a Budapest Honvéd ellen.
Labdarúgó NB I, 31. forduló
FTC–Újpest FC
2020. június 20., szombat 21.05
Helyszín: Budapest, Groupama Aréna
Kapunyitás: 18.05
Megszűnt a rendkívüli jogrend, megnyílnak a Groupama Aréna kapui, megtelhet a lelátó már az Újpest ellen.
Az Újpest elleni mérkőzésen is izgalmas programokkal és akciókkal várunk mindenkit a Groupama Arénában.
Meccsnapi akcióval várjuk drukkereinket a szombati derbi napján a Fradi Shopban és a shop.fradi.hu-n!
Középpályásunk az utóbbi napok hangulatáról, a visszatérő drukkerekről, góljairól és az Újpestről is beszélt.
Sergei Rebrov szerint a szurkolóknak az Újpest elleni derbi a szezon legfontosabb meccse.
Rangidős játékosunk negyedszer lett bajnok a Fradival, kedden a 8. első osztályú elsőségét ünnepelhette.
A legutóbbi idényt a másodosztályú Soroksárnál töltő kapuvédő marad a Ferencváros kötelékében.
Több ezer szavazat érkezett a pályaművekre, egy ifjú szurkolónk alkotása volt a legnépszerűbb.
Egy játék győztese azt kérte nyereményként, hogy Varga Rolanddal beszélgethessen – teljesítettük!
A napokban több legendás siker évfordulóját is ünnepelhetjük. A Hét Meccsei.