A 2019/20-as szezon végeztével immáron ötödik alkalommal hirdettünk ki egy szavazást, melyben arra voltunk kíváncsiak, szurkolóink kit tartanak az idény legjobb Fradi-futballistájának. A győztes azon játékosaink közül kerülhetett ki, aki legalább 10 bajnoki mérkőzésen pályára lépett.
Az első helyen kérdést nem hagyva, a voksok 44%-át begyűjtve
aki így (a kétszeres győztes) Gera Zoltán, Miha Blazic és Böde Dániel után megkaphatja azt az értékes bronzszobrot, melyet ezúttal is Mladoniczky Tibor ajánlott fel a győztesnek.
Dibusz Dénes amellett, hogy csapatunk európai menetelésében is oroszlánszerepet vállalt, a bajnokságban is sorra halmozta a bravúrokat és számos pontot mentett a Ferencváros javára. Magyar válogatott kapusunk az idei 33 bajnoki fordulóból 26 alkalommal lépett pályára, ebből pedig 15-ször maradt érintetlen a kapuja, így nagyban hozzájárult csapatunk 31. bajnoki elsőségéhez.
A második helyen Sigér Dávid zárt, ő a szavazatok 15%-át kapta meg, míg a harmadik Isael Barbosa lett 10%-kal.
Ismertté váltak az NB I 18-22. fordulójának kezdési időpontjai.
Sportpszichiáterünkkel, dr. Kárpáti Róberttel beszélgettünk Robbie Keane érkezésének hatásairól.
Dán védőnk, Stefan Gartenmann először jár edzőtáborban, így őt kértük meg, mutassa meg a szobáját - VIDEÓ
Hat, 21 éven aluli játékossal kezdtük meg a felkészülést a spanyolországi Cartagenában.
Január 7-én, kedden délután tartotta első edzését labdarúgócsapatunk új vezetőedzője.
Robbie Keane első találkozása a csapattal és a szakmai stábbal – VIDEÓ!
Komoly visszhangot váltott ki a közösségi médiában, hogy Robbie Keane lett az FTC vezetőedzője.