34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk edzőtáborai során minden alkalommal jut lehetőség a feltörekvő magyar fiataloknak, hogy megmutathassák tudásukat. Bramberg am Wildkogelben Radnóti Dániel, Tóth Alex és Kaján Norbert  is velünk van, utóbbi pedig a Qarabag elleni találkozónkon kezdőként kapott lehetőséget, így fontos tapasztalatokat gyűjthetett egy nemzetközi szinten tényezőnek számító ellenféllel szemben. A szerdai napon a friss élményeiről beszélgettünk a DVSC elleni hazai bajnokinkon már tétmecsen is debütált labdarúgóval.

- Mennyire vagy rutinos interjúalany? Hogy állsz ezekhez a szituációkhoz?

- Szeretek nyilatkozni, abszolút nem vagyok ideges az ilyen helyzetekben, bár rutinom még nincs benne. Talán ha kétszer nyilatkoztam hosszabban még nyolcévesen egy kereskedelmi csatornának, de nektek ez az első szerintem.

- Nem először készülsz az első csapattal. Hozzá tudtál már ehhez szokni, vagy még mindig inkább a zöld-fehér ködben vagy örömödben?

- Inkább már hozzászoktam, már a tavalyi évben is fel-fel jártam az edzésekre, aztán az első edzőtáborba is elutazhattam a csapattal. Igazából most kezdtem el érezni azt, hogy már be lettem fogadva, de nyilván még nem vagyok a keret teljesjogú tagja, de remélem, hogy egy idő múlva az tudok lenni, úgy érzem, jó úton haladok, de még sok munka vár rám.

- A Qarabag ellen kezdőként léptél pályára. Miben volt más ez a szintű foci a korábbi csapataidhoz képest?

- Az előző edzőtáborban is volt két meccsünk, és pont az iramot emelném ki. Az első meccs volt tempójában talán a legalacsonyabb, a Rogaska pont most lépett fel a szlovén élvonalba. Aztán a Sepsi OSK már egy másik szint volt, de aztán a Qarabag már valóban nemzetközi színvonalat képviselt, tele kiváló képességű játékosokkal. A legfontosabb, hogy az embernek meg kell szereznie a kellő kondíciót ahhoz, hogy ilyen ellenfelek ellen teljesíteni tudjon. Természetesen az NB III-hoz képest is óriási volt a különbség. A fiataloknak ez is a tanulási folyamat része, ha úgy tetszik, a saját játékukra nézve is egy szintlépés. Itt el lehet lesni a társaktól olyan dolgokat, amiket később beépíthetünk a saját focinkba. Az első edzőtáborban lejátszott meccseket is ide véve folyamatosan gyorsult a tempó, ami engem illet, a döntéshozatalokban éreztem a legnagyobb kihívást. Itt azért már igazi határozottságra van szükség, nem lehet kétségekkel a fejben belemenni az adott szituációkba, például egy párharcba, vagy csinálod, vagy nem. Persze, a taktikai szempontokat mindig előtérbe kell helyezni. A meccs kezdetén izgultam, mert tudtam, hogy a Qarabag már valóban magas nívót képviselő ellenfél lesz, jobbnál jobb játékosokkal.

- Mennyire jellemző rád az izgulás?

- Alapvetően nem, inkább stressz szokott rajtam lenni, hogy nyerjen a csapat, és jól menjen a játék.

- Családod mit szólt, amikor kiderült, hogy mind a két edzőtáborba velünk tartasz?

- Az első táborról tudták, hogy menni fogok, az érettségi miatt hazai is kellett mennem az elsőből. 

- Jól sikerült? Nyugtass meg minket!

- Hála Istennek sikerült egy jó érettségit teljesítenem. A sport miatt nem nagyon tudtam bejárni az iskolába, nem volt meg az a tanulási folyamat, ami a korombelieknek. Két éve a covid miatt konkrétan nem tanultam semmit, de a szorgalmamnak köszönhetően sikerült teljesítenem a kihívásokat, és egy jó érettségit zártam.

- Akkor dupla volt az öröm a családban.

- Ez így van! A tanulás fontos prioritás a családomnak. Az, hogy itt lehetek a második edzőtáborban is, nekik is nagy öröm, látják, hogy bíznak bennem a csapatnál. A poén az, hogy a család épp most van nyaralni, amin ugye nem tudok ott lenni, de hát ez ezzel jár. Ahogy otthon mondani szoktam: bármilyen programot szerveztek, úgy számoljatok velem, mintha nem lennék!

- Mindig is labdarúgó akartál lenni? Volt a családban előtted már példa?

- Én gyerekkoromtól kezdve erre tettem fel mindent. Apukám annak idején az NB II-ben a Ganz MÁVAG-ban focizott, óriási példaképem ő is, és a testvérem (Kaján Zsanett – a szerk.), aki hosszú ideje külföldön játszik, most a Fiorentina csapatában, illetve a magyar válogatottban is. Otthon voltak viták anyukám és köztem, hogy a tanulás vagy a foci. Én mindig úgy voltam vele, hogy a tanulást majd valahogy úgyis megcsinálom, mert az embernek mindig kell, hogy legyen B terve. Ez most már megvan, így 100 százalékban koncentrálhatok a focira.

- Testvéred vagy apukád a legnagyobb kritikusod?

- Apáék minden meccsemen kint vannak, amiért nagyon hálás vagyok. Minden találkozó után apa elmondja a véleményét, ami általában nem a legpozitívabb. Még ha jól is játszottam, akkor sem akarja, hogy átessek a ló túloldalra, és ezt nagyon szeretem benne, még ha néha nem is esik annyira jól, ha úgy érzem, hogy márpedig jól játszottam az adott meccsen. Minden egybevetve viszont jó szülői magatartásnak tartom, ezzel megakadályozza, hogy elszálljak, és két lábbal a földön maradjak.

- Körülölelnek minket a hegyek itt Bramberg am Wildkogelben. Hoztál magaddal valami személyes tárgyat, amit mindenhova magaddal viszel?

- Nem volt rám jellemző, de ez a közelmúltban megváltozott. Még az érettségire kaptam az osztályfőnökömtől egy „Good Luck!”, vagyis „Sok szerencsét!” felirattal ellátott karkötőt. Ezt nem is vettem le magamról, csak miután a Debrecen ellen életemben először pályára léptem az NB I-ben. Akkor sajnos levágták rólam, de megcsináltam, és azóta is kísér. A másik pedig egy kis kupa Firenzéből, azt is mindig magammal viszem, úgy érzem, szerencsét hoz.

- Hogyan szeretsz kikapcsolni, amikor épp nem edzés van, és nem is épp interjút adsz?

- Ha van lehetőség interjút adni, én bármikor állok rendelkezésre! A következő szezon során a délutánjaim nagyrészt szabadok lesznek, ezeket is inkább úgy tervezem, hogy az egyéni fejlődésem érdekében edzésekkel fogom tölteni. Emellett szoktam olvasni is, de amikor lesznek egy-egy nap teljes pihenők, azokat horgászattal fogom tölteni, ez az én mentális kikapcsolódásom. 

- Milyen módszert szeretsz alkalmazni?

- Methodos vagyok, ezt a technikát szoktam használni. Régen az élményért jártam ki. Úgy voltam vele, hogy fogjunk sok halat, mérettől függetlenül, hiszen ahány kapás, annyi fárasztás, annyi adrenalinlöket. Egy jóbarátommal szoktunk gyakran elmenni, és ő mindig a nagyhalakra megy, így az utóbbi időben rám ragasztotta ezt.

- Mi a személyes rekordod?

- Egyszer egy 12 kilós amúr akadt a horgomra, eddig ez a csúcsom.

- Fiatal játékosként adja magát a kérdés, hogy mennyire vagy aktív a közösségi médiában?

- Én sosem voltam az a nagyon közösségi médiában élő ember. Szoktam nézegetni, de nem tartom magam egy fotógén alkatnak. Néha szeretek pár dolgot megosztani, amik informatívak lehetnek rólam a barátaimnak, de nem mondanám, hogy 0-24-ben telefon van a kezemben.

- Visszatérve a labdarúgáshoz, van példaképed?

- Én mindig is nagy Cristiano Ronaldo-rajongó voltam, az ő mentalitása és az, amilyen ember a pályán kívül, az nem hasonlítható senkihez.

- Milyen az első csapattal dolgozni? Rengeteg válogatott labdarúgó a világ különböző pontjairól. Hogyan tudod megértetni magad velük?

- Én nagyon közvetlen személynek tartom magam, az, hogy sok külföldi játékos van, nekem nem gond, mert angolul mindenkivel lehet beszélni. Angolul jól beszélek, ami előnyös, a németem viszont picit kopott, azt mondta Sztanyiszlav Csercseszov, hogy a németet, ha valaki beszéli, az egy jó pont nála, azt vissza kéne fejlesztenem. 

- Kitől szoktál tanácsot kapni a keretből, ki az, aki a leginkább segít nektek?

- Két nevet is mondanék, az egyik Sigér Dávid, a másik pedig Anderson Esiti. Ők azok, akik a pályán és azon kívül is a szárnyaik alá vettek minket, hogy jobb játékosok legyünk, és némi rutint szerezzünk.

- Az edzőtábor után mi lesz a rövid- és hosszútávú célod?

- Nemrég hosszabbítottam a klubbal, aminek nagyon örültem. Az utóbbi két évben az NB III-ban sokat fejlődtem. Meglátjuk, hogy mit fog történni a következő hetekben. Mindig azon leszek, hogy jobbá és jobbá váljak!