„Emlékszel rá?” címmel 2020 tavaszán a FradiMédia új rovatot indított, amelyben időről időre olyan korábbi Fradi-labdarúgókat keresünk meg, akikről az utóbbi időszakban kevesebbet hallottunk. Nem is biztos, hogy minden drukkerünk kapásból rávágja, melyik együttesben szerepelt az adott futballista, mégis, egy-egy ominózus pillanat, gól, mérkőzés, beszólás vagy esemény miatt érdemes feleleveníteni a karrierjét, beszélgetni vele az akkori Fradiról és arról, mit is csinál napjainkban. Így interjúztunk 2020-ban Kardos Ernővel, Paul Shaw-val és Aleksandar Joviccsal is, idén pedig Touati Mezianéval, valamint Kenneth Christiansennel.

Legfrissebb nagyinterjúnk alanya az az André Schembri, aki a 2010-es évek elején másfél évig játszott a Fradiban, amelyben 16 góllal házi gólkirály lett és bronzérmet szerzett. A magyar labdarúgással azonban már korábban megismerkedett, ő volt az „okozója” a magyar válogatott történetének egyik legfájóbb vereségének, a Máltán elszenvedett 2-1-nek, amit karrierje egyik csúcsának tart, honfitársai azóta is emlegetik a sikert. Rosszul esett neki, hogy azzal vádolták, a több pénz miatt távozott a Fradiból, mert állítja: egész karrierjében csak az vezérelte, hogy elérje a lehető legerősebb bajnokságot. Játszott egy káoszos görögországi szezonban, volt Leandro de Almeida csapattársa Cipruson, támogat egy bohócdoktor szervezetet, és ha kell, hangosan támadja és kritizálja a máltai szövetséget vagy a politikai helyzetet. Többek között ezekről, saját vállalkozásáról, a 2010-es Fradi legjobbjáról, a sok-sok tanulásról és önéletrajzi könyvéről is beszélgettünk André Schembrivel.

„AZ IGAZI NYOMÁS, HA NEM TUDSZ ÉTELT ADNI A CSALÁDODNAK”

- Korábbi ciprusi klubodnál, az Apollon Limassolnál kezdtél el edzősködni, de van egy saját, szintén a futballhoz köthető vállalkozásod is. Hogy telnek a mindennapjaid?

- Elsősorban az Apollon U15-ös csapatának vagyok a vezetőedzője. Sajnos Limassolt teljesen lezárták január végéig, emiatt edzeni sem tudunk jelenleg, ami már csak azért is nehéz, mert nagyon élvezem az újfajta munkám. Egy félig angol, félig máltai partneremmel pedig létrehoztuk a Traainer elnevezésű céget, aminek a célja a játékosok egyéni képességeinek minél jobb kiaknázása, fejlesztése.

- Úgy láttam, topligás játékosok is használják a módszereiteket, például az a Yunus Musah, aki 18 évesen, ebben a szezonban mutatkozott be a Valenciában, de már van is 19 bajnokija.

- Igen, mindenkivel egyénileg foglalkozunk, a cégemben lévő stábtagok pedig a legmagasabb szinten dolgoznak. Van, aki az erőfejlesztésért felel az Arsenalnál, más a táplálkozásért a Tottenhamnél, vagy éppen a Manchester Unitednek keresi a legtehetségesebb fiatalokat. Az edzőinkkel a topligás játékosok is nagyon elégedettek.

- Nemrégiben diplomát is szereztél, a University of Hull-on sporttudományt tanultál. Mikor kezdtél el felkészülni a futball utáni életedre?

- 28 évesen kezdtem el azon gondolkodni, hogy mivel is szeretnék majd foglalkozni. Valamelyest ez egy automatikus döntés volt, hiszen a nagypapám és az édesapám is edzőként dolgozott. Amikor utóbbi a fiatalokat edzette, mindig mentem és segítettem neki, ezt nagyon élveztem, és ha így vesszük, már tapasztalatot is szereztem benne.

Elkezdtem az UEFA edzőképzését is elvégezni, de tudtam, hogy ez nem elég, emellett kell, hogy kutatásokat végezzek, diplomát szerezzek, ezért végeztem el az egyetemet. Emellett megvan már az UEFA B-licencem, idén tervezem az A-t, majd a Pro-licencet. Az álmom ugyanis az, hogy profi edző legyek.

- Mikorra reális, hogy egy felnőtt csapatot irányíts?

- Ehhez azért kell még idő. Tavaly, amikor elkezdtem az edzősködést, láttam, hogy nem megy csak úgy magától, hogy egy játékos hirtelen edzővé váljon. Kell még néhány év, hogy a filozófiámat át tudjam ültetni a tréningekbe, és hogy megfelelő tapasztalatot szerezzek. Emellett meg kell, szerezzem még a Pro-licencet is. Az a típus vagyok, aki szeret sokat tanulni, ezt pedig csak úgy tudom megtenni, ha „pakolom a bójákat”. Rengeteg tapasztalatot tudok szerezni a jelenlegi munkám alatt, úgyhogy alig várom, hogy újra gőzerővel dolgozhassunk.

- A játékosból edzővé válók rendszeresen hangsúlyozzák, hogy utóbbi munkakör sokkal nehezebb. Az ezzel járó nyomást is szereted?

- Ez tényleg így van, hiszen edzőként rengeteg emberre kell figyelned, és nemcsak a csapatodra, hanem a stábodra, a klubban dolgozókra, igazából mindenkire, aki körbeveszi az együttest. A nyomás pedig az élet része. A futball a szenvedélyem, nem hiszem, hogy az ezzel járó teher a nap végén kikészítene. Ha elveszítesz egy meccset, persze szomorú leszel, de másnap az életed ugyanúgy megy tovább. Az igazi nyomást az jelenti, ha nem tudsz ételt adni a családodnak.

„KARRIEREM EGYIK CSÚCSA VOLT A MAGYAROK LEGYŐZÉSE”

- Ha jól sejtem, nemcsak az volt automatikus lépés, hogy edző legyél, hanem az is, hogy futballozni kezdj, hiszen édesapád és nagypapád is profi futballista volt.

- Szerintem ez a vérünkben van, ráadásul nem elég, hogy ők ketten labdarúgók és edzők is voltak, de még a nagybátyám is edzősködött. Szeretem, ha azt látom, hogy mások kihozzák magukból a maximumot. Én nem a győzelmek miatt szeretem elsősorban azt, hogy edző lehetek - persze, az is fontos -, hanem hogy lássam az egyének fejlődését.

- Te vagy a máltai labdarúgás egyik legtöbbet elért futballistája. Mikor tudatosult benned, hogy tehetségesebb vagy, mint mások?

- Volt nálam sokkal több, jobb játékos is. Ami kiemelkedővé tette a karrieremet, az a mentalitásom. A rugalmasságom miatt értem el többet, mint a társaim. Korán elhagytam Máltát, sok különböző országban megfordultam, sokat utaztam, ami nem könnyű egy olyan srácnak, aki egy szigeten nőtt fel. Számos új kultúrát, klímát – például a hideg magyar teleket (nevet) – kellett megszoknom. Én azonban mindig rugalmas voltam, ez különböztetett meg másoktól.

- Mi volt az első nagy futballélményed? Ha jól sejtem, ahhoz is van némi közünk.

Valóban, a duplámmal a magyarok 2-1-es legyőzése, azt is mondhatom, hogy az volt karrierem egyik csúcsa. Azután a meccs után kinyílt előttem a világ, és sok új lehetőségem lett arra, hogy külföldön focizzak.

De nemcsak az én személyes csúcsom volt az a meccs, hanem az egész nemzeti csapaté. Egy olyan együttes érte el azt a sikert, amely nagyon hosszú ideje az első tétmeccsen elért győzelmére várt, amivel nagyon boldoggá tettük az országot. A mai napig emlékezetes az a meccs a máltaiaknak, hiszen manapság sem túl könnyen szerzünk győzelmeket. Ha ráadásul egy olyan futballhagyományokkal rendelkező országot győzöl le, mint Magyarország, az igazán megmarad az emberek emlékezetében.

Schembri gólja 0.28-nál és 2.48-nál

„EGY DOLGOT BÁNOK, HOGY AZ ÚJPEST ELLEN NEM VOLTAM EREDMÉNYES”

- Hogy kerültél aztán Magyarországra a Fradiba?

- Akkoriban Ausztriában játszottam, a klubommal pedig problémák adódtak, ezért próbáltam elszerződni. Az egyik barátom, Justin Haber már a Fradiban játszott, az ügynökünk is közös volt, ő ajánlotta a klubot, ahol januárban próbajátékra is mentem. Először hat hónapra igazoltam Budapestre, majd egy évvel meghosszabbítottuk a szerződésemet. Az a teljes szezonom nagyon sikeres volt, karrierem egyik legjobb idénye, 16 gólt rúgtam, és bronzérmet szereztünk. Ez óriási dolog volt a számomra, hiszen megtisztelő volt egy olyan klubban elérni mindent, amelyik Európa egyik leghíresebb történelmével büszkélkedhet.

- Hogyan emlékszel vissza az akkori Fradira?

- Nagyon egységes csapatot alkottunk. Akkoriban lett vége az angol érának a Fradinál, magyar edző érkezett magyar stábbal és játékosokkal. Az elnök, Kubatov Gábor is akkor jött, elkezdtek a klub fejlesztésén dolgozni, látszott, hogy hosszú távon gondolkodnak.

- Ki volt a legjobb játékos abból a csapatból?

- Lipcsei Peti már közel volt a negyvenhez, de a technikáját és játékintelligenciáját elképesztő volt látni. De mondhatnám Rósa Dénest, Balog Zoltánt vagy Marek Heinzet is. Sok jó és tapasztalt futballista szerepelt a keretben. Azért is szerettem ott játszani, mert még viszonylag fiatal, 23 éves voltam, remek tapasztalatokat szereztem a Fradiban, tanulni akartam a többiektől, akik segítettek is szakmailag fejlődni. Nagyszerű érzés volt egy legendás klub részének lenni.

- Van kedvenc Fradi-emléked?

- A két mesterhármasom, a Lombard Pápa és a Vasas ellen.

Egy dolgot azonban bánok az életemben, hogy az Újpest ellen nem voltam eredményes.

Schembri pazar góljai (0.09-nél, 1.10-nél és 4.40-nél)

- Egy ilyen sikeres szezon után miért távoztál végül?

- Máltáról indulva egyetlen célom volt, hogy elérjem a lehető legjobb bajnokságot, amiben játszani tudok. A Fradival kiváló szezont futottunk, ha maradtam volna még egy évet, és esetleg nem leszünk ugyanolyan sikeresek, akkor már nem valószínű, hogy egy erősebb bajnokságba tudok továbblépni. A görög bajnokság márpedig, ahová igazoltam, szerintem akkor előrébb tartott a magyarnál. Igaz, szerencsétlenül jártam, mert az Olimpiakosz Voloszt - amely egyébként egy jó csapatnak számított, az Európa Ligában is szerepelhetett - nem sokra rá kizárták.

Sokan mondták akkoriban, hogy a pénz miatt mentem el, ami fájt is, mert sosem a pénz motiválta a döntéseimet, mindig egy jobb bajnokságba vagy klubba akartam szerződni.

A csúcs ebből a szempontból a portugál bajnokság volt a Boavistával. Nekem, egy máltai srácnak, nagy eredménynek számított, hogy Európa egyik, kifejezetten jó bajnokságáig eljutottam. Persze, a Fradi kapcsán azért szép emlékeim maradtak, remélem, hamarosan meglátogathatom Magyarországot, hiszen még az új stadionban sem voltam.

- A Volosznál töltött időszakot a kizárással, a szurkolók tüntetéseivel hogy élted meg?

- Igazán káoszos hónapokat éltünk át. Két évre igazoltam oda, a menedzserem ellenőrizte az ottani helyzetet, és akkor úgy látszott, hogy a csapat maradhat az élvonalban. Később mégis kizárták az együttest a bajnokságból és az EL-ből is. Egy jó dolog azonban így is kisült belőle, a rövid idő alatt is nagyon sokat tanultam az akkori edzőmtől, Javi Garcíától, aki ma már a Valenciánál dolgozik. Remek barátságba is kerültünk egymással. Végül aztán el tudtam igazolni az athéni Panionioszhoz, amellyel jól szerepeltünk, úgyhogy ideje volt a továbblépésnek.

- Jött az Omonia, ahol két szezonon át egy Fradi-ikonnal, Leandro de Almeidával is együtt játszhattál. Emlékszel rá?

- Persze, hogy emlékszem. Elképesztően jó játékos volt, emellett kiváló ember is. Mindig próbált nekem is segíteni, nem véletlen, hogy ő érdemelte ki a csapatkapitányi tisztséget. Remek időszakot töltöttünk el együtt. Követem is a karrierjét, tudom, hogy jelenleg is a Fradinál van.

- Az Instagramon nemrégiben korábbi indiai csapatodnak kívántál sok sikert, de a Barcelona-Fradi BL-mérkőzés napján egy korábbi, ferencvárosi fotóddal és „Hajrá Fradi” kiírással a mieinknek is üzentél. Ennyire fontos számodra, hogy kapcsolatban maradj az ex-klubjaiddal?

- Mindegyik egyesület megadta nekem a tiszteletet, az életem részévé váltak, volt, ahol több évet is eltöltöttem, ezért próbálok kapcsolatban maradni velük és a szurkolóikkal is. Elvégre a futball a drukkerekért van, most főleg láthatjuk, hogy mennyire nem ugyanaz a sport a foci a szurkolók nélkül. Még korábban a Sliema Wanderers elleni Fradi-meccset is követtem, majd nemrég a Valletta elleni összecsapást is, a BL-meccseket pedig természetesen még könnyebb volt nézni a televízióban. Örültem, hogy azt láttam, hogy a csapat nyerni akar, még akkor is, ha gazdaságilag óriási különbség van a Barcelonához vagy a Juventushoz képest.

- Honfitársaddal és korábbi fradista csapattársaddal, Justin Haberrel is tartod a kapcsolatot?

- Néha csak a közösségi média segítségével, de igen. Ő is nagyon elfoglalt, ezért ritkábban találkozunk, de amikor visszamegyek Máltára, akkor szoktam őt látni.

„AZ ÉLETBEN SOK MINDENT VISSZA KELL ADNOD A KÖZÖSSÉGNEK”

- Játékosként a legnagyobb sikereidet is az Apollonnál, valamint egy másik ciprusi klubnál, az Omoniánál érted el. Úgy tűnik, „bejött” a ciprusi élet.  

- Az Omonia ugyanolyan Cipruson, mint a Fradi Magyarországon. Még a színei is ugyanazok, és rengeteg szenvedélyes szurkolója is van. Négy jó szezont töltöttem ott, több mint 50 gólt szereztem ez idő alatt. Az Apollonnal pedig megnyertük a Szuperkupát és kétszer is szerepeltünk az Európa Liga csoportkörében. Az Atalanta ellen gólt is szereztem, ezzel én lettem az első máltai, aki eredményes volt nemzetközi kupa csoportkörében.

- Ezt a rekordot is te tartod, valamint te voltál az első máltai, aki mesterhármast lőtt egy külföldi bajnokságban, egészen pontosan az NB I-ben, a korábban említett meccseken. Te vagy a leghíresebb máltai játékos?

- Nem a leghíresebb, inkább az egyik leghíresebb (nevet).

De nem csak az tesz ismertté a hazámban, hogy külföldön játszottam vagy hogy jó játékos voltam. Hanem az is, hogy mindig kimondom, amit gondolok. Többször is kritizáltam például a Máltai Labdarúgó Szövetséget, vagy a politikai helyzetet, ami az országomban van.

- Hogy veszik ezeket a kritikákat?

- Viták természetesen vannak, főleg ha olyanokkal beszélgetsz, akikkel nem értesz egyet valamiben. De nem a vitázás a lényeg, hanem hogy a kritika építő legyen, és elinduljon egy konstruktív beszélgetés. Önazonos vagyok, tudom, hogy mit és hogyan látok jónak a világban, és próbálom az üzeneteimet átadni a társadalomnak.

- A máltai futball fejlődése most hogy áll?

- Egy évvel ezelőtt új vezetés jött. Én sokszor kritizáltam a máltai szövetséget, de az elmúlt időszakban sok minden változott, rengeteg mindent fejlesztettek. Ez meglátszott a nemzeti csapat eredményein, az első Nemzetek Ligája-szereplés során még a D-liga utolsó helyén végeztünk, a legutóbbi NL során már a második helyen, közel az első helyhez. Amiben még változás szükséges, hogy minél több máltai menjen külföldre, mert a bajnokságunk nem profi. És addig a válogatott sem tud fejlődni, amíg a játékosok Máltán maradnak.

 - Az Apollon Limassollal közösen támogatsz egy máltai bohócdoktor alapítványt, Dr. Klown-t. Fontos neked a társadalmi felelősségvállalás?

- A Dr. Klown egy egészen elképesztő szervezet, amely azoknak a gyerekeknek segít, akik betegen kórházakban kénytelenek gyógyulni. Az a legkevesebb, hogy segítem az ehhez hasonló, minimális forrásokból gazdálkodó vállalkozásokat, és ezzel a gyerekeket egy kicsit boldogabbá tesszük.

Úgy gondolom, az életben sok mindent vissza kell adnod a közösség számára, főleg, ha olyasvalaki vagy, aki más emberekre is hatással tud lenni.

- Ezt a szervezetet támogatod az életrajzi könyved bevételével is. Miért döntöttél úgy, hogy megírod a történetedet?

- Mindig is akartam egy önéletrajzi könyvet, mert fiatalon én is nagyon sok hasonlót olvastam sportolókról. Ezzel az volt a célom, hogy azoknak a máltai játékosoknak segítsek, akik a külföldi karrieren gondolkodnak. Így az én példámból is tanulni tudnak, hogy elérjék a céljaikat.

- A Fradi szurkolói mindig szívesen olvasnak a korábbi játékosokról, akikről az elmúlt években kevesebbet lehetett hallani. Mit üzennél nekik?

- Köszönök mindent, amit kaptam tőlük. Nem fogom elfelejteni azokat a meccseket, amelyeken több mint tízezren buzdítottak minket. Továbbra is követni fogom a Fradit, mert az életem része lett a klub. És ki tudja, talán egy nap még újra közös útra terel minket az élet.
(fotók: André Schembri Twitter-, Instagram-oldal, trifylli.net)

Budai László