2021. szeptember 19.
Albert nyomdokain! 6 gól '60-ban - Hat gól Hatvanban!
Uzuni előtt utoljára 1960-ban Albert Flórián szerzett hat gólt tétmeccsen a Fradiban.

Méltóképpen tisztelgett a Ferencváros Császára előtt Myrto Uzuni. Az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián szerdán lett volna nyolcvanéves, születésnapja után négy nappal bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk Hatvanban vendégszerepelt kupameccsen, ahol 9-0-ra verte meg a megye első osztályú ellenfelét. A mérkőzés hőse a hat gólt szerző Myrto Uzuni volt.

- Nem számít, hogy melyik sorozatban ki ellen lépünk pályára, igyekszem mindig a maximumot nyújtani. Boldog vagyok a győzelem és a továbbjutás miatt, illetve természetesen a találataimnak is örülök. Korábban soha nem szereztem még egy meccsen hat gólt - mondta a lefújást követően Myrto Uzuni.

Uzuni előtt utoljára Albert Flórián volt képes hat gólt szerezni tétmeccsen az FTC-ben. A Császár ifjú játékosként 1960. december 11-én, a Debrecen ellen "köszönt be" hat alkalommal, azóta senki sem tudott ennyiszer betalálni egy hivatalos összecsapáson. A Fradi-szurkolók által az elmúlt idény legjobb játékosának megválasztott Uzuni tehát Hatvanban több mint 60 évvel később hajtotta végre ezt a bravúrt.

A legendás Császárnak – illetve most már Myrto Uzuninak – öt hatgólos elődje volt: dr. Sárosi György 1935-ben a Budafok, 1937-ben a Szeged és 1941-ben az Újvidéki AC, Schlosser Imre 1911-ben az UTE, Takács II József 1932-ben a Somogy, Kiszely István 1939-ben a Phöbus, Mike István pedig 1945-ben a Dózsa MADISZ ellen volt hat alkalommal eredményes. Őket is túlszárnyalta Schlosser Imre, az FTC történetének egyetlen olyan labdarúgója, aki egy tétmérkőzésen nyolc gólt szerzett, 1912. június 9-én a III. Kerületi TVE ellen.

Cikkajánló

Uzuni-parádé, magabiztos továbbjutás

Férfi labdarúgócsapatunk a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában 9-0-s győzelmet aratott a Hatvan otthonában.

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin