Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk augusztus 31-én, csütörtökön 20.00-s kezdettel a litván Zalgiris Vilnius ellen lép pályára az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásának második mérkőzésén. Az idegenbeli meccset a Ferencváros nyerte meg 4-0-ra. A visszavágó előtt, szerdán előbb vezetőedzőnk, Máté Csaba és magyar válogatott csatárunk, Varga Barnabás részvételével tartottunk sajtótájékoztatót, ezt követően a litván csapat is ugyanígy tett a Groupama Arénában.
- El kell ismerni, nem igazán jó eredmény született számunkra az első találkozón, sok komoly hibát vétettünk, és most azon leszünk, hogy ezeket a hibákat ne ismételjük meg – kezdte a vendégek szakvezetője, Vladimir Cheburin. - Kockáztatnunk kell, de a biztonságra is törekszünk, hiszen tudjuk, hogy ha még egy gólt kapunk, akkor még nehezebb helyzetbe kerülünk.
A Vilnius trénere négy éve már járt a Groupama Arénéban, igaz, akkor nem a Zalgiris, hanem a Suduva vezetőedzőjeként.
- Harmadszor vagyok itt, ebben a stadionban, és bizony nem sok sikerélményem volt itt. Ha lehetne, „lebontanám ezeket a falakat”. Mindenesetre bízom benne, hogy a harmadik meccsről már pozitív emlékeim lesznek.
- Tisztában vagyunk azzal, hogy az esélyünk minimális a továbbjutásra, de a klubunk filozófiája az, hogy a végsőkig kell küzdeni, és mi küzdeni is fogunk! – mondta már a Zalgiris csapatkapitánya, Saulius Mikoliunas.
A litvánok elleni hazai visszavágóra remek programkínálattal készülünk szurkolóinknak, így érdemes időben, akár már a 18 órai kapunyitásra megérkezni a Groupama Arénába! Szakosztályi kitelepülésünk során ezúttal a hétvégén véget ért budapesti atlétikai világbajnokságon remekül teljesítő sportolóinkkal találkozhatnak 18.30 és 20.00 óra között, ekkor természetesen autogram és közös fotó készítésére is lesz lehetősége. További részletek ITT!
Jegyinformációk
Az FTC legközelebb augusztus 31-én, csütörtökön 20.00-s kezdettel lép pályára, akkor a Zalgiris Vilnius lesz az ellenfelünk az UEFA Európa Konferecia Liga-selejtező rájátszásának visszavágóján. Szurkoljon ön is a helyszínen! A belépők elérhetők online EZEN linken, illetve személyesen is a Groupama Aréna jegypénztáraiban! Emellett továbbra is zajlik a bajnoki bérletek értékesítése – bérleteseink számtalan előnyben, kedvezményben részesülnek. Bővebben ITT!
Stadiontúra és a látogatás a Fradi Múzeumban: mozgalmas napjuk volt egy nyári táboros csoportnak - VIDEÓ
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
A legjobb 32 között az NB III-as Tiszafüred ellen lépünk pályára.
Vegye meg jegyét a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC ellen, a DVSC elleni meccsre szólót ajándékba adjuk!
79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes egykori labdarúgónk, dr. Juhász István.
A Budafok ellen duplázó Matheus Saldanha értékelt a háromgólos győzelem után – VIDEÓ!
Pascal Jansen kiemelte, sikerült pontosabban játszani a második félidőben, ez pedig győzelmet ért.
Brazil támadónk mellett Abu Fani volt eredményes a Budafok elleni 3-0-s győzelem alkalmával.