![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
A jövő évi, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság elérésének szempontjából kulcsfontosságú selejtezőt vív hétfőn a nemzeti csapat, az E jelű selejtezőcsoportban ugyanis Magyarország–Szlovákia rangadót rendeznek 20.45-től (tv: M4 Sport). A mérkőzés helyszíne ezúttal különösen hangsúlyos, hiszen az összecsapást labdarúgócsapatunk otthonában, a Groupama Arénában rendezik. Ott, ahol a nemzeti csapat a jelenlegi szövetségi kapitány, a 2018 nyarán kinevezett Marco Rossi irányításával eddig valamennyi meccsét megnyerte.
A sorozat tavaly szeptemberben Görögország 2-1-es legyőzésével kezdődött. Ezt követően novemberben néhány napon belül Észtországot és Finnországot is 2-0-ra vertük meg, az idén pedig két igazán értékes sikert arattunk: előbb a legutóbbi vb ezüstérmese, Horvátország kapott ki az Üllői úti stadionban (2-1-re), majd a 2016-os Eb egyik elődöntőse, a Gareth Bale-lel felálló Wales 1-0-ra. Hasonló szériára legutóbb 2006 és 2007 között volt példa, az akkori ötmeccses sorozatot szárnyalhatják túl Lovrencsics Gergőék, amennyiben legyőzik a szlovák együttest.
Az Eb-álmokra és a csoport állására való tekintettel a jelenlegi (siker)széria továbbépítésénél is sokkal fontosabb volna a győzelem. Négy forduló után a kilencpontos Magyarország – holtversenyben Horvátországgal – csoportelső, a walesiek és a horvátoktól pénteken vendéglátóként 4-0-s vereséget szenvedő szlovákok 6-6 ponttal következnek (az ötös ötödik tagja, Azerbajdzsán még nem szerzett pontot). Mivel kizárólag a csoport két legjobbja kvalifikálja magát a kontinenstornára, talán nem is kell külön hangsúlyozni, hogy mit jelentene hat ponttal ellépni a szlovákoktól, akik a magyar-szlovák párosítás első, márciusi meccsét 2-0-ra nyerték Nagyszombatban – volna tehát miért visszavágni.
Érdekesség, hogy a Groupama Arénában nem csak a válogatott esetében érvényesül a hazai pálya előnye, hiszen magyar bajnoki címvédő futballcsapatunk 2017 tavasza óta immáron 39 mérkőzés óta nem talált legyőzőre ott. Tudna erről mesélni a válogatott keretében is számításba vett négy labdarúgónk, Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő, Varga Roland és Sigér Dávid is, akikre tehát a nemzeti csapat tagjaként komoly feladat vár hétfőn.
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.