
Harmincötszörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk idilli és minden igényt kielégítő környezetben készül a spanyolországi Cartagenában. Az edzőpályát már csapatkapitányunk, Dibusz Dénes is dicsérte, új vezetőedzőnk, Robbie Keane pedig az első edzésén jól megdolgoztatta a játékosokat.
Természetesen az edzések között a pihenésé a főszerep, így ilyenkor a fiúk visszavonulnak a szobájukba. Dán védőnk, Stefan Gartenmann különleges helyzetben van, hiszen neki ez az első edzőtábora a csapattal.
Stefan az egyik tréning után örömmel fogadta a FradiMédia stábját és amellett, hogy körbevezetett minket a szobában, elmondta, hogy kivel lakik együtt, hogyan érzi magát, mivel tölti a szabadidejét, illetve milyen véleménnyel van Robbie Keane első edzéseiről.
Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!
Télen igazolt kapusunk továbbra is a Ferencváros sikereiért fog dolgozni.
Pályaedzőnk helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, Stephen Glass veszi át.
Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!
Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.
Az UEFA kisorsolta, hogy mely csapat ellen mérkőzünk meg a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.
Akár a horvát vagy az izlandi bajnokkal is összecsaphatunk a második selejtezőkörben.
A Fradi Zóna Live-ban kiderül, hogy mely csapat várhat férfi labdarúgóinkra a második selejtezőkörben.