2020. augusztus 4.
A szakadó esőben Sigér fejese döntetlent ért
Az FTC a szünetben még hátrányban volt, de válogatott középpályásunk egy szép akció után egyenlített.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk második ausztriai edzőtáborozása első felkészülési mérkőzését a szlovén NK Tabor Sezena ellen játszotta. A kapuban Gróf Dávid kezdett, a védelem a Lovrencsics Gergő, Miha Blazic, Lasha Dvali, Eldar Civic négyesből állt, Sigér Dávid és Ihor Haratin szűrt, előttük Varga Roland, Aissa Laidouni és Ammar Ramadan játszott, az ék pedig Mikalai Sihnevich volt.

Az első helyzet a szlovének előtt adódott, de támadójuk lövése elkerülte Gróf kapuját. A következő percek viszont a Ferencvárosról szóltak. Előbb Varga Roland lőtt alig kapu fölé, majd Ammar Ramadan szép egyéni akciója után védett a szlovének kapusa, egy perccel később pedig ismét szír játékosunk kísérlete kerülte el centikkel a kaput.

A 19. percben nagyon közel jártunk a gólhoz, de Varga és Civic bal oldali összjátéka után utóbbi a kapufát találta el. A folytatásban mindkét csapatnak volt egy-egy jócskán kapu fölé lőtt kísérlete, a 32. percben azonban megszerezte a vezetést az NK Tabor Sezana. Egy rosszul sikerült kapáslövés visszakerült a szlovének támadójához a tizenhatoson belülre, onnan középre emelt, ahol Dino Stancic közelről a kapuba bólintott. A szünetig még két veszélyes Varga-szabadrúgást jegyezhettünk fel, de a gól elmaradt.

A szünetben hármat cserélt Sergei Rebrov. Bogdán Ádám állt a kapuba, Sihnevichet Michal Skvarka, Dvalit pedig a másik új játékosunk, Adnan Kovacevic váltotta. Ahogy az első játékrész, a második is Tabor-helyzettel indult, de a 47. percben Bogdán nagy bravúrral védte a tizenhatosunkra betörő szlovén támadó ziccerét. Válogatott kapusunk három perccel később is főszereplő volt, amikor egy 22 méteres Tabor-lövést hárított remek mozdulattal.

Néhány perc múlva özönvíz szerű eső zúdult a környékre, ez pedig egy kicsit megzavarhatta a szlovén csapatot, ugyanis a Fradi átvette a kezdeményezést. Olyannyira, hogy az 58. percben Civic menetrendszerű bal oldali beadására tökéletesen robbant be középen Sigér Dávid és pompás fejessel egyenlített.

A 61. percben vezetőedzőnk szinte teljes sort cserélt. Pályára lépett Franck Boli, Isael, Katona Bálint, Tokmac Nguen, Abraham Frimpong, Botka Endre, Marcel Heister és Somália. Az ezúttal rövid szőke hajkoronában virító Isael négy perc múlva kiválóan ismerte fel a helyzetet és a Bolitól kapott labdát egy lövőcsel után kapura tűzte, de kísérletét védte a kapus. Kétség kívül a nagy eső hatással volt a pályán történtekre, ugyanis jobbára a mezőnyben folyt a játék, elvétve kerültek csak a kapu közelébe a csapatok, de akkor egy-egy hiba megállította a támadásokat.

A 84. percben Bogdánt még egy lapos lövéssel tesztelték a szlovének, kapusunk viszont magabiztos volt. Egy perccel később Boli puskázott el egy nagy helyzetet, amikor a Heister által középre tett labdát a szlovén védők ugyan elsőre még tisztázták, de éppen támadónk elé került a labda, aki azonban a kirobbanó kapusba lőtt. A 91. percben még Skvarka 18 méteres szabadrúgását hárította a Tabor kapusa, így együttesünk a szakadó esőben Sigér remek fejesével 1-1-es döntetlennel kezdte a második edzőtábort.

FÉRFI LABDARÚGÁS
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK Tabor Sezana–FTC 1–1 (1–0)
Barkóc (Szlovénia)
NK Tabor Sezana:
Sugic - Yameogo, Ristic, Nemanic, Kouao, Doukoure - Sever, Mihajlevic, Krivicic, Babic - Stancic.
Vezetőedző:
Mauro Camoranesi.
Ferencváros: Gróf (Bogdán, a szünetben) – Lovrencsics G. (Botka, 61.), Blazic (A. Frimpong, 61.), Dvali (A. Kovacevic, a szünetben), Civic (Heister, 61.) – Haratin (Somália, 61.), Sigér (Katona B., 61.) – Varga R. (Isael, 61.), Sihnevich (Skvarka, a szünetben), Laidouni (Tokmac, 61.) – Ramadan (F. Boli, 61.).
Vezetőedző: Sergei Rebrov.
Gólszerző: Stancic (32.) ill. Sigér (58.)

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin