2024. július 11.
A holland élvonalból szerződtettünk középpályást
Az FTC-ben folytatja pályafutását a 26 éves belga középpályás, Philippe Rommens.

Isaac Pappoe, Raul Gustavo és Kady Borges után megvan férfi labdarúgócsapatunk negyedik nyári igazolása: a 26 éves belga középpályást, Philippe Rommenst a holland élvonalban szereplő Go Ahead Eagles-től szerződtettük.

- Philippe nagyszerű szezont zárt a holland élvonal meglepetés csapatában. Az ő személyében egy nagy munkabírású, komplex középpályást igazoltunk. Biztos vagyok benne, hogy a középpályánkra olyan képességet és minőséget tud hozni, amit jól tudunk majd kamatoztatni a szezon során. Előny, hogy ismerik már egymást Pascal Jansennel, tudja, hogy mit vár el tőle az edző, aki pontosan tisztában van azzal, hogy mire képes a pályán. Bízunk benne, hogy hamar felveszi majd a csapat ritmusát, és gyorsan beilleszkedik – mondta új igazolásunkról sportigazgatónk, Hajnal Tamás.

Bemutatás

Philippe Rommens 1997. augusztus 20-án született az Antwerpen mellett elhelyezkedő Wommelgemben. Rommens otthonától nem messze, a KFC Ranst együttesében ismerkedett meg a labdarúgással, majd az 1906-ban alapított Lierse SK-ban pallérozódott. Tehetsége korán megmutatkozott, amelyre nagyon gyorsan felfigyelt több klub is, köztük a 25-szörös holland bajnok, Bajnokok Ligája-győztes PSV Eindhoven is.

2006-ban le is igazolta őt az eindhoveni klub, amelynek akadémiáján bő tíz évet töltött el. Végigjárta a klub utánpótlását, meghatározó alakja volt az U19-es és az U21-es csapatnak is. Előbbivel játszott az UEFA Ifjúsági Ligában, pályára lépett a Manchester United, a CSZKA Moszkva, a Wolfsburg és az Atlético Madrid fiataljai ellen is.

2018 augusztusában elhagyta a PSV akadémiáját, és a holland másodosztályban szereplő TOP Oss játékosa lett, ahol együtt játszhatott testvérével, Olivier Rommens-szel. Összesen 87 mérkőzésen jutott szóhoz az Oss-i csapatban, ezeken 17 gólt rúgott, valamint kiosztott 5 gólpasszt is. Közel három év után hagyta el a holland második ligát, és az élvonalbeli Go Ahead Eagles játékosa lett.

A négyszeres holland bajnok deventeri együttesben 94 meccset játszott, összesen 7758 percet töltött a pályán, 11 gólt és 14 előkészítést jegyzett ez idő alatt. A 2023/24-es szezon végén betalált a NEC Nijmegen ellen, majd gólpasszt adott az FC Utrecht elleni UEFA Európa Konferencia Liga-selejtezős szereplésért vívott mérkőzésen, ezzel hozzásegítve a deventerieket a nemzetközi kupaszereplés kiharcolásához.

2015. szeptember 8-án debütált a belga U19-es válogatottban, ahol rögtön győztes gólt szerzett a lengyel korosztályos válogatott ellen. Pályára lépett a San Marino fiataljait 9-0-ra legyőző együttesben, ráadásul gólpasszt is jegyzett azon a találkozón.

Névjegy

Név: Philippe Rommens
Születési hely, idő: Wommelgem, Belgium, 1997. augusztus 20.
Nemzetiség: belga
Korábbi csapatok: KFC Ranst, Lierse SK, PSV (2006-2018), TOP Oss (2018-2021), Go Ahead Eagles (2021-2024)

Cikkajánló

Felavatták legendánk szobrát a Népligetben

Labdarúgó-szakosztályunk megalakulásának 124. évfordulóján leplezték le a Borbás Gáspárról készített alkotást.

124 éves az FTC Labdarúgó szakosztálya

A magyar labdarúgás legsikeresebb futball szakosztálya december 3-án ünnepli 124. születésnapját.

PAOK-FTC: indul a jegyértékesítés

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

Sajtóakkreditáció a ZTE elleni bajnokira

A média munkatársai december 6., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

A 299. derbi pillanatai

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk 0-0-s döntetlent játszott az ősi rivális Újpest ellen - VIDEÓ!

Jansen: „Javulnunk kell a helyzetkihasználásban!”

Vezetőedzőnk a döntetlennel végződött derbi után értékelt.

Gól nélküli döntetlen Újpesten

Férfi labdarúgócsapatunk 0-0-t játszott az Újpest ellen a bajnokság 15. fordulójában.

Fontos szurkolói információk az Újpest elleni derbire

Drukkereink csak szervezett utazással tudnak eljutni a Szusza Ferenc Stadionhoz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin