A két tábor már a kezdés előtt egymásra talált – egyszer az egységesen fehér felsőbe öltöző Fradi B-közép kezdett rá, aztán a vendégszektort szinte színültig megtöltő horvát. A jó hangulat már az első labdaérintés előtt garantált volt az 1-1-es állásról folytatódó párharc budapesti, telt ház előtt kezdődő visszavágója előtt.
Először alig 60 másodperc múltán élénkült meg a közönség, amikor a két védő gyűrűjében „birkózó” Tokmac Nguen lőtt kapura – szöglettel jöhettünk! A sarokrúgás után a mi térfelünkre települt át a játék, a horvátok többször is a kapunk előtt járatták a labdát. Ezt követően inkább a mezőnyjáték volt jellemző, bár a 8. percben Tokmac ígéretes lövése után még vezetőedzőnk, Sergei Rebrov is elégedetten tapsolt. Nem úgy a 16. minutumban, amikor a vendégek csapatkapitánya, Arijan Ademi öt méterről lőtt védhetetlenül Dibusz Dénes kapujába (0-1).
Ezzel összesítésben átvették a vezetést a horvátok.
Az addigiakhoz képest a gól után sem sokat változott a játék képe – labdabirtoklás terén minimális fölényben volt a vendéglátó, egyébként egyenlő erők küzdelme zajlott a gyepen. Miközben a lelátói lelkesedés egy pillanatra sem lankadt, csapatunk sem adta fel, játékosaink küzdöttek becsülettel, a játékrész hajrájához közeledvén pedig több veszélyes helyzetet is sikerült kidolgozni Dominik Livakovic kapuja előtt. A lehetőségeink megvoltak, ám a befejezésbe rendre hiba csúszott, az utolsó passzok nem értek célt: így volt a 41. percben is, amikor Lovrencsics Gergő beadásáról Tokmac és Michal Skvarka is centikkel maradt le a vendégek ötösének előterében. A rendes játékidő hosszabbításának utolsó pillanatában minden korábbinál kevesebb hiányzott, de Sigér Dávid lövése a kapufán csattant.
Ilyen előzmények után a második játékrész valóságos hidegzuhannyal kezdődött, alig másfél perc elteltével ugyanis megduplázta előnyét a Dinamo (0-2). Bruno Petkovic gólja után nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, a Dinamo második idegenbeli találata ugyanis azt jelentette, hogy részünkről legalább három kell a továbbjutáshoz…
Hogy nagyon ne kelljen számolgatunk, arról hamarosan az a Daniel Olmo gondoskodott, az a zágrábi meccsen is bevette a kapunkat: a fiatal spanyol csatár 14 méterről eleresztett lövése után már 0-3 állt az eredményközlőn. Az alig 1200 fős vendégszektor érthetően tombolt, a nem éppen erre a forgatókönyvre számító hazai publikum viszont becsületből elképesztő elánnal tovább szurkolt.
Innentől az időközben megérkező égi áldás és villámlás ellenére is viszonylag nyugalomban folytatódott a mérkőzés, amelynek igazán egyik együttes számára sem volt már tétje. Az utolsó bő 25 percben emberhátrányban játszottunk, mivel Eldar Civicet második sárga lappal kiállították a 69. percben.
A végeredményt Amer Gojak alakította ki a 79. percben, a Dinamónak még az is belefért, hogy a végjátékban Bruno Petkovic fölé lőjön egy tizenegyest.
A 4-0-s vereség azt jelenti, hogy 5-1-es összesítéssel elbúcsúztunk a Bajnokok Ligájától, ám ezzel még nem ért véget a nemzetközi kupaszereplés - jövő csütörtökön az izraeli Maccabi Tel Aviv és a litván Suduva párharcának győztese ellen folytatjuk az Európa Liga rájátszásában.
Ferencváros–Dinamo Zagreb 0-4 (0-1)
Budapest, Groupama Aréna. Játékvezető: Ruddy Buquet (francia)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Heister, 71.), Tokmac (Varga R., 65.) – Szihnyevics (Boli, 84.). Vezetőedző: Sergei Rebrov
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac – Moro, Ademi, Dani Olmo (Situm, 83.) – Hajrovic (Majer, 77.), Petkovic, Orsic. Vezetőedző: Nenad Bjelica
Gólszerzők: Ademi (16.), Petkovic (47.), Olmo (55.), Gojak (79.)
Sárga lap: Civic (23., 69.), Heister (88.), illetve Ademi (24.), Hajrovic (28.), Majer (90.)
Kiállítva: Civic (69.)
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.