Véget ért a Fradi Múzeum időszakos kiállítása, amely a Fradi gólkirályai előtt tisztelgett. A fradi.hu sorozatában minden nap bemutatjuk a ferencvárosi labdarúgás egy-egy olyan legendáját, sztárját, akit a találataiért is csodáltak és aki a bajnokság legeredményesebb gólszerzője volt a maga idejében. Tizenhárom plusz egy Fradi hős portréja, sztorija egymás után, vajon ki a legjobb a legjobbak közül? Az utóbbi napokban Pokorny Józsefről, Schlosser Imréről, Takács II Józsefről, Toldi Gézáról, Sárosi Györgyről, Deák Ferencről, Friedmanszky Zoltánról, Albert Flóriánról, Nyilasi Tiborról, Dzurják Józsefről és Igor Nichenkóról olvashattak, ma pedig Böde Dániellel ismerkedhetnek meg!
Október 24-e több szempontból is emlékezetes nap a Ferencvárosi Torna Club közel 121 esztendőre visszatekintő történelmében. Nyolcvanhárom éve, azaz 1937-ben labdarúgócsapatunk ezen a napon idegenben is legyőzte a Laziót a KK-döntőben, így elhódította a serleget, 1987.10.24-én pedig egy Videoton elleni, székesfehérvári mérkőzésen debütált a Fradi vezetőedzőjeként a korábbi kiváló labdarúgó, Rákosi Gyula. Ezekben az években nyilván senki nem tudhatta még, hogy 1986. október 24-e is meghatározó dátum lesz a Ferencváros történetében, pedig így lett: Szekszárdon aznap megszületett Böde Dániel, a későbbi Fradi-gólkirály, kétszeres magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes csatár.
Madocsáról a Fradiba
Böde Dániel a Tolna megyei Madocsán nőtt fel, édesapja, idősebb Böde István elmondása alapján kétévesen már a családi ház kertjében próbálkozott a focival idősebb testvére, István társaságában. Felső tagozatos kisdiákként már komolyabban érdeklődött a játék iránt, több más díj mellett a közeli Pakson 2003-ban elnyerte a város legjobb ifjúsági játékosnak járó elismerést is.
- Mindig focizott. Bár alapvetően csendes fiú volt, a pályán mindig nagyhangú volt, mutatta magát. A góllövés öröme mindig motiválta - mesélte róla általános iskolai tanára, Juhász Andrea.
Élete első profi szerződését 2006-ban kötötte meg nevelőegyesületével, a Paksi FC-vel, amelynek színeiben 2006. szeptember 16-án az NB I-ben is bemutatkozhatott a DVTK ellen 2-1-re megnyert bajnokin. Később csapattársa volt klubunk korábbi kétszeres bajnok játékosa, BL-csoportkörös csapatunk ikonikus tagja, Lisztes Krisztián is.
- Danival még játszottam az NB I-ben Pakson, sajnos egyre kevesebb játékos van, aki aktív és a csapattársam volt. Akkoriban a hatos pozícióban játszottunk, de emlékszem, gyakran otthagyott védekezni, ez egyikünknek sem az erőssége. Már akkor is nagyon hatékony volt, mélységből mindig jól érkezett. Később megtalálták a számára ideális pozíciót - utalt vissza a közös emlékekre Lisztes. - Nehéz volt ellene védekezni, hiszen amellett, hogy remekül kihasználta a fizikai adottságait nagyon jól megtartotta a labdákat. Hihetetlen őserő lakozik benne, ezt bizonyította többször is. Remek lába, jó belsője van, jól fejel, ráadásul egy nagyon szerethető figura, nemhiába imádják a fradisták a mai napig. Hiteles ember, aki soha nem felejtette el, hogy honnan indult.
A paksiak játékosaként Böde részese volt a csapat 2010/2011-es szezonban ezüstéremmel végződő menetelésének is, amely után több egyesület, így például a Fradi mellett a Győri ETO FC és az Újpest FC is felfigyelt rá. Végül hét paksi szezon és 40 gól után 2012 nyarán a Ferencváros labdarúgója lett.
A felemelkedés évei
Böde első FTC-mezben lejátszott edzőmérkőzésén rögtön betalált a Maglód ellen. Az NB I-ben a 2012/2013-as szezon 1. fordulójában megkapta a lehetőséget, az első találatára pedig a hatodik körig kellett várni, amikor idegenben az Eger kapuját vette be.
A madocsai Messiként is emlegetett Böde azonnal meghatározó embere lett a Ferencvárosnak, egy kivétellel a szezon összes bajnoki meccsén kezdőként lépett pályára, sőt: 17 találatával csupán egyetlen góllal maradt el a gólkirályi címet megszerző debreceni riválistól, Adamo Coulibalytól. Az évad utolsó tétmeccsén duplázó csatár jól tudta ezt, a Kaposvár elleni - az Albert-stadion bontása és a Groupama Aréna építése miatt Győrben lejátszott - meccs lefújásakor csalódottan hagyta el a pályát.
Böde a következő években 11, majd 13 gólt szerzett a bajnokságban, ahol 2014-ben bronz-, egy évvel később ezüstérmes lett a Fradival. Ebben az időszakban két Ligakupát, illetve egy-egy Szuperkupát és Magyar Kupát nyert csapatunkkal, miközben 2013-ban bemutatkozhatott a magyar válogatottban is. Első címeres mezben lejátszott tétmérkőzésén fontos, pontot érő gólt szerzett Törökországban, vb-selejtezőn. Nem sokkal ezt követően a FradiMédia stábja Madocsán forgatott a helyiek - és egyre inkább Magyarország - ünnepelt kedvencéről.
Gólkirályként utazott az Eb-re
Csatárunk 2013 és 2015 között átmenetileg kiszorult a válogatottból, visszatérése azonban igencsak emlékezetesre sikeredett: 2015. október 8-án csereként beállva szerzett két gólt a Feröer-szigetek ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen. A győzelem kulcsfontosságú volt a későbbi Európa-bajnoki kvalifikáció szempontjából. A 2015/2016-os idény azonban nem csak ezért marad örök emlék Böde számára, aki először lett bajnok a Videotont 21 pontos előnnyel maga mögé utasító, MK-címét megvédő Fradi színeiben, valamint első ízben lett az élvonal legeredményesebb játékosa is. A maga 17 találatával a komplett mezőny legeredményesebbjének bizonyuló Böde lett a Fradi történetének 12. gólkirályi címet nyert futballistája.
A minden szempontból sikeres szezon végén következhetett a franciaországi Európa-bajnokság, amelyen Böde a csoportelsőként továbbjutó, végül a legjobb 16 között búcsúzó nemzeti tizenegy két mérkőzésén kapott játéklehetőséget.
Torta helyett disznótoros az öltözőben
Az immáron országos ismertségnek, népszerűségnek örvendő Böde nem felejtette el, hogy honnan indult, befutott labdarúgóként is rendszeresen hazajárt, hogy edzést vezényeljen a Tolna megyei ligában szereplő madocsai csapatnak, melyet Fradi-sztárként is vezetőedzőként irányított. Sztárallűröktől mentes viselkedésével, pozitív értelemben vett egyszerűségével százezrek kedvence lett, egyszersmind remek példa arra, hogy kellő kitartással és szorgalommal akár egy vidéki kistelepülésről is lehet nagy karriert befutni. Csapatkapitányunk pályája felfelé ívelt: a balul elsült 2016/2017-es idényt követően a folytatásban annak ellenére is csapatunk meghatározó tagja volt, hogy sokan már leírták, posztriválisai pedig félévről-félévre megkísérelték őt kiszorítani a kezdőcsapatból. Két éve, 2018 tavaszán 13 góllal a bajnoki ezüstérmes FTC második legeredményesebbje volt Varga Roland mögött, igaz, kilencszer már nem kezdőként lépett pályára.
Változást a 2018/2019-es évad hozott. A helyzet különösen azt követően változott meg, hogy Thomas Dollt Sergei Rebrov váltotta a kispadon - az ukrán trénernél senki, így Böde helye sem volt magától értetődő a kezdőcsapatban, a kevesebb lehetőséget csatárunk is nehezen fogadta.
A tréner és a támadó közös időszakából álljon itt egy történet, melyet Kökény Antal, a Fradi futballcsapatának csapatmenedzsere mesélt el.
- A futballcsapatnál bevett szokás, hogy a születésnaposok tortát hoznak a csapattársaknak, ám Böde Dani mindig kifogásolta ezt. Így volt 2018 őszén is, amikor kérte, hogy ő torta helyett hadd hozzon inkább házi kosztot - kezdte a csapatmenedzser. - Az illetékesek engedélyezték ezt, Haáz Feri szívesen segített is az előkészületekben, a kávészobát gyakorlatilag ellepte a tepertő, a disznósajt, a szalonna, a sonka és a kolbász. Sergei Rebrovot alaposan meglepte a látvány és az illat, amikor benyitott, ezért inkább gyorsan be is csukta az ajtót. Persze, azért megkóstolta ő is a finomságokat, ízlett is neki Dani menüje, de az öltözői hagyomány nem változott: maradt a torta.
Bár csapatunk jó úton haladt a harmadik csillag megszerzése felé, tavaly tavasszal egyre erősödtek a Böde távozásáról szóló hangok, csatárunk kevés játéklehetőséghez jutott, csupán két gólt szerzett. A 30. bajnoki cím megnyerését követő örökké emlékezetes bajnokavatón, a Fradi Fiesztán már utalt rá, hogy távozhat, úgy fogalmazott: szíve szerint maradna, az esze viszont azt mondatja vele, hogy menjen. Ment: eligazolását június 6-án az ITT elérhető búcsúinterjúban jelentette be.
- Robosztus futballista, akit ki kellett szolgálni, de mindig jó helyen volt nála a labda, megtartotta azt. Rengeteg nagy meccset eldöntött a Fradiban és a válogatottban is, fontos gólokat szerzett. Sokan szidták, mondván, hogy darabos a játéka, nem elég pengés játékos, de az biztos, hogy a kaput nagyon érezte. Sajnáltam, amikor tavaly nyáron eligazolt, de érthető volt a döntése - jelentette ki korábbi kétszeres magyar bajnok és VVK-győztes játékosunk, Szőke István.
Két emlékezetes derbi-gól
Böde Dániel a fradista évei alatt 15 alkalommal lépett pályára az Újpest ellen, négyszer szomorította góllal a riválist. Gólkirályságának idényében, 2015 szeptemberében fejjel és lábbal is eredményes volt, duplázni tudott a Megyeri úton, így nyertünk 2-1-re.
- Jól indult a szezon a csapatnak és nekem is, hiszen novemberig 13 mérkőzést megnyertünk és csak egyszer játszottunk döntetlent a bajnokságban. Ennek a menetelésnek volt egy fontos állomása az a bizonyos Megyeri úti derbi is - emlékezett vissza érdeklődésünkre gólkirályságának szezonjára Böde Dániel. - A kezdetektől fogva a céljaim között szerepelt, hogy egyszer gólkirály legyek a Fradival, így nagyon örültem, hogy ez 2016 tavaszán megvalósult. Természetesen emellett is rengeteg szép emlék köt a Ferencvároshoz. Máig megható az a rengeteg szeretet, amit a klubnál töltött időszakban kaptam.
Best of Böde Dani
Az immáron újra nevelőcsapatát, a Paksi FC-t erősítő Böde Dániel a Ferencváros színeiben összesen 297 mérkőzésen lépett pályára, 131 gólt szerzett. Betalált magyar és nemzetközi meccseken, eredményes volt a válogatottban, kezdőként, csereként, egyszer, Felcsúton még mezítlábasan is - legszebb pillanatait az alábbi videóban gyűjtöttük össze.
Noha a szurkolók körében töretlen népszerűségnek örvendő Bödéről ma már csak korábbi FTC-játékosként beszélhetünk, a madocsai fiatalember egy életre belopta magát a fradisták szívébe - góljaival, eredményeivel mindig a klubtörténelem része lesz.
A Fradi gólkirályai sorozat holnap, azaz 2020. április 4-án, szombaton folytatódik! Akkor a 30. bajnoki címet 2019-ben elhódító gárda gólvágójáról, Davide Lanzafaméról tudhatnak meg érdekes történeteket, információkat.
AZ FTC GÓLKIRÁLYAI
1. rész: Pokorny József
2. rész: Schlosser Imre
3. rész: Takács II József
4. rész: Toldi Géza
5. rész: Sárosi György
6. rész: Deák Ferenc
7. rész: Friedmanszky Zoltán
8. rész: Albert Flórián
9. rész: Nyilasi Tibor
10. rész: Dzurják József
11. rész: Igor Nichenko
Folytatjuk az FTC gólkirályait bemutató sorozatunkat, a mai részben Igor Nichenko pályafutását mutatjuk be!
A Fradi gólkirályait bemutató sorozatunkban ezúttal Dzurják József fordulatos életét mutatjuk be.
A Fradi gólkirályait felelevenítő sorozatunkban ezúttal Nyilasi Tibor páratlan pályafutását mutatjuk be.
Sorozatunk mai részében az egyetlen magyar aranylabdást, a háromszoros gólkirály Albert Flóriánt mutatjuk be.
Folytatjuk az FTC gólkirályait bemutató sorozatunkat, ma Friedmanszky Zoltán életét mutatjuk be!
Folytatjuk az FTC gólkirályait bemutató sorozatunkat, a hatodik részben Deák Ferenc pályafutását mutatjuk be!
Folytatjuk az FTC gólkirályait bemutató sorozatunkat, az ötödik részben Sárosi György életét ismerhetik meg.
A Fradi gólkirályait bemutató sorozatunkban ezúttal Toldi Géza emlékezetes pályafutását mutatjuk be.
A Fradi gólkirályait felelevenítő sorozatunkban ezúttal Takács II József ragyogó pályafutását mutatjuk be.
A Fradi gólkirályait bemutató sorozatunkban ezúttal Schlosser Imre páratlan pályafutásáról írunk.
Indul az FTC gólkirályait bemutató sorozatunk, az első részben Pokorny Józsefet ismerhetik meg.