Férfi labdarúgócsapatunk január 5-én szállt repülőre és meg sem állt Spanyolországig, azon belül is Marbelláig, ahol együttesünk két héten át készül a tavaszi szezonra. Ennek apropóján megnéztük, milyenek is voltak a korábbi edzőtáborok az elmúlt évtizedekben. Visszatekintő cikkünkben összeszedtük a legérdekesebb, legizgalmasabb felkészülési időszakokat a Fradi elmúlt hatvan évéből. Összeállításunkat két részben tesszük közzé (a második részt keresd holnap, azaz szombaton a fradi.hu-n), első cikkünkben az 1960-as, 70-es évekbe repülünk vissza.

Érdemes megemlíteni, hogy ebben az időszakban az edzőtáborozásoknak teljesen más szerepük volt, mint napjainkban. Így elsősorban olyan túrákról lesz szó, amelyen a klubok és a játékosok - kihasználva a bajnoki szüneteket - plusz bevételhez jutottak, és nem utolsósorban rengeteg élményhez, hiszen amint azt lejjebb is látjuk: Afrikától Dél-Amerikán át Ausztráliáig a Fradi bejárta az egész világot. 

Az 1960-as évek

A DÉL-AMERIKAI TÚRA

Az 1961/1962-es szezonban csapatunk dél-amerikai turnéra indult, ahol igen neves klubok ellen mérkőzhetett meg. Együttesünk télen, december 12-én az argentin fővárosban, Buenos Airesben vett részt nemzetközi tornán, ahol először a Boca Juniors ellen lépett pályára, de gól nem született azon a meccsen. Pár nappal később a másik legendás argentin gárda, a River Plate várt a mieinkre. Érdekesség, hogy a helyi heves esőzések miatt a mérkőzést két alkalommal is el kellett halasztani. Végül harmadjára sikerült tető alá hozni a találkozót, ahol a River Plate 2-0-ra győzött a Horváth Gy. – Havasi, Kiss III., Novák – Nagy, Kocsis Gy. – Kökény, Orosz, Mathesz, Friedmanszky, Szimcsák összetételű Fradi ellen. Fontos hozzátenni, hogy Nagy, Mathesz és Szimcsák kölcsönjátékosként vettek részt a túrán, ami abban az időben teljesen megszokott volt.

Három nappal később egy kis időre a csapat székhelye Uruguay fővárosába, Montevideóba került át, ahol a helyi sztárcsapat Penaroltól 1-0-s vereséget szenvedtünk. Ez volt a csapat utolsó meccse az évben, legközelebb január 7-én Santiagóban, a chilei fővárosban a santiagói nemzetközi tornán volt érdekelt a Ferencváros, ahol sorrendben a Colo-Colo, a Botafogo és a jugoszláv Crvena Zvezda együttesével találkozott.  

A Colo-Colo ellen a Horváth Gy. – Havasi, Kiss III., Dalnoki – Mátrai, Kocsis Gy. – Friedmanszky, Albert, Németh L., Orosz, Fenyvesi összetételű tizeneggyel kezdtük meg szereplésünket a tornán. A hazai csapat a szünetben már 2-0-ra vezetett, de Németh fejesével a 84.percben visszajött a meccsbe a Fradi, egyenlítenie viszont nem sikerült. Egyöntetű vélemény volt, hogy ezen a találkozón játszott eddig a legjobban az FTC dél-amerikai körútja során.

Négy nappal később a brazil sztárcsapat, a Botafogo várt a mieinkre. A Fradi a Landi – Havasi, Mátrai, Dalnoki – Németh L., Kocsis Gy. – Rákosi, Albert, Friedmanszky, Orosz, Fenyvesi tizeneggyel kezdett. A 23.000 néző előtt vívott összecsapáson a dél-amerikaiak sima 4-1-es győzelmet arattak. Az egyetlen Fradi-gólt Albert Flórián szerezte. Január 14-én került sor az utolsó mérkőzésünkre a dél-amerikai kaland során. Egy másik európai csapattal a Crvena zvezdával találkoztunk, az összecsapásra nem kevesebb, mint 30.000 néző volt kíváncsi.

Az akkori jugoszláv csapat hamar 2-0-s vezetésre tett szert, majd Dalnoki Jenő büntetőből szépíteni tudott. A fordulás után a 71. percben Fenyvesi Máténak sikerült egyenlítenie, azonban a 79. percben érkező harmadik Crvena-gólra már nem maradt válasza az FTC-nek, így 3-2-re a Zvezda győzött és megnyerte a tornát, míg a Fradi a 4. lett. 

AZ ÉSZAK-AFRIKAI TÚRA: „ODAADTUK A PÉNZÜNKET A HELYI GYEREKEKNEK”

1965-ben került sor a Fradi következő nagy külföldi útjára, amelynek kereteiben ezúttal Afrikában turnézott az együttes. A februári túra első állomása Dakar városa volt, ahol a szenegáli válogatottal csaptunk össze. A Ferencváros a Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Perecsi, Orosz – Fenyvesi II., Varga, Dunai (kölcsönben), Rákosi, Fenyvesi kezdőcsapattal állt fel és Varga Zoltán, valamint Fenyvesi II József góljával 2-1-re győzött a lelkesen játszó szenegáliak ellen. 

Ezt követően a csapat Libéria fővárosába, Monroviába utazott, hogy a libériai válogatott ellen mérkőzzön meg. Mészáros József a Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Vilezsál, Perecsi – Fenyvesi II., Varga, Dunai, Rákosi, Fenyvesi kezdőnek szavazott bizalmat és a zöld-fehér gárda 5-3-as győzelmet aratott Fenyvesi Máté és Dunai János kettő, valamint Rákosi Gyula egy góljával. Két nappal később, február 17-én már Algírban találkoztunk az algériai nemzeti csapattal, amely ellen 2-2-t játszottak a mieink. 

Másnap pedig már Oránban, a helyi válogatott várt az FTC-re. A Fradi kezdőcsapata ezúttal a Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Vilezsál, Orosz – Fenyvesi II., Varga, Rátkai L., Rákosi, Fenyvesi tizenegy volt. Csapatunk visszatért a győztes útra és Rákosi, valamint Fenyvesi II. találatával 2-1-re nyert.

Az afrikai turné utolsó állomása Tunisz válogatottja ellen volt esedékes. Az utolsó afrikai találkozónkon végül Rákosi Gyula és Varga Zoltán góljával 2-2-es döntetlent játszottunk, vagyis csapatunk veretlenül teljesítette az afrikai szereplését. A túrán részt vett az olimpiai bajnok, VVK-győztes és KEK-döntős dr. Juhász István is, aki a FradiMédiának szívesen emlékezett vissza az akkori eseményekre. 

- Nagy várakozás előzte meg az afrikai túrát, hiszen egyikünk sem volt még azon a kontinensen – kezdte el emlékeit mesélni dr. Juhász István. - Emlékszem, a szállásunk nem volt túl jó minőségű, maguk a körülmények is számunkra, európai embereknek nagyon furcsák voltak. Azt rögtön tapasztaltuk, hogy a focit Afrikában is nagyon szeretik, azonban akkoriban a régió nagyon elmaradott volt, nemcsak a labdarúgás szempontjából. Nagyon féltünk az afrikai szúnyogtól, hiszen sokféle betegséget terjesztett. Azt tanácsolták az ottaniak, hogy ne nagyon mászkáljunk sehova, mert könnyen el lehetett kapni a maláriát.

Nagyon szegény ország volt, a fellépésünkért nem is kaptunk túl sok pénzt. Nagyjából annyira volt elég, hogy kétszer fel tudtam hívni az otthoniakat.

Így a legtöbbször a kapott pénzt mindig odaadtuk a helyi gyerekeknek, hiszen elképesztő méreteket öltött a szegénység. A labdarúgásra visszatérve, az látszott, hogy a focit itt is szeretik, de a körülmények közel sem voltak összehasonlíthatóak azokkal, amik mondjuk akkoriban Magyarországon voltak adottak a számunkra. Minden ellenfelünk lelkesen játszott ellenünk, hajtottak becsülettel, de nem volt meg a megfelelő kondíciójuk ahhoz, hogy végig bírják szuflával a mérkőzéseket. Ettől függetlenül oda kellett figyelnünk, mert a lelkesedésükkel néha meg tudtak lepni minket.

A FÖLDRENGETŐ MEXIKÓI TÚRA

Az alcím nem véletlen, hiszen a Ferencváros 1968-as mexikói túráját valóban földrengés rázta meg még az első mérkőzést megelőzően, azonban szerencsére senkinek sem esett bántódása a csapatnál. 

- 1956 januárjában sajnos én már Magyarországon átéltem egy földrengést – folytatta az emlékezést dr. Juhász István. - Reggel háromnegyed hétkor rengett a föld Alsónémediben és a térségben, az akkori konyhánk be is szakadt, a kémények ledőltek. Sajnos tehát nekem volt már tapasztalatom, hogy milyen megélni egy földmozgást. Mexikóban is jött az a jellegzetes, a rengéseket megelőző morajlás és utána elkezdett mozogni a föld. Havasi Sándor volt a szobatársam, először azt hittem, hogy ő szórakozik és mozgatja az ágyamat. Sokszor tréfálkoztunk egymással. Aztán azonban láttuk, hogy az emberek rohannak le a lépcsőn ki a szabadba, mi is elindultunk lefelé. Szerencsére nem történt tragédia, de érezhetők voltak a rengések. 

Az ijedtség és a pánik szerencsére hamar a múlté lett és valóban a focié lehetett a főszerep. Február első napján került sor az első mérkőzésünkre az FC Politécnico III. ellen. Ezen az edzőmeccsen a mieink sima, 8-2-es győzelmet arattak, ami ideális bemelegítés volt az előttünk álló Hexagonal (hatszög) elnevezésű nemzetközi tornára, ahol sorrendben a Mexikóváros-válogatott, a Toluca, a Jalisco, a Crvena Zvezda és a Botafogo volt az ellenfél. A már Lakat Károly által irányított csapat a Takács B. – Novák, Páncsics, Havasi – Juhász, Szűcs – Szőke I., Varga, Branikovits, Albert, Katona felállással kezdett, de a beszámolók szerint „bágyadtan játszó” csapat 3-1-re kikapott a mexikóvárosi válogatottól. 

A február 14-én lejátszott Toluca elleni meccs már jóval szebb focit hozott a magyar csapat részéről. Lakat Károly ezúttal a Takács B. – Novák, Páncsics, Horváth L. – Juhász, Szűcs – Szőke I., Varga, Albert, Rákosi, Katona kezdőcsapatot küldte pályára és 5-3-as győzelmet aratott. Az ekkor már aranylabdás Albert Flórián duplázott, mellette Varga Zoltán, Katona Sándor és Novák Dezső talált a kapuba.

Három nappal később jöhetett a Jalisco elleni mérkőzés, amit a zöld-fehérek Albert duplájával 2-0-ra megnyertek. Február 21-én a másik európai gárda, a Crvena zvezda volt az ellenfél, a jugoszláv együttes azonban megállította az FTC-t és 2-0-ra nyert. Utolsó mexikóvárosi összecsapásunkon a brazil Botafogóval csaptunk össze. A Botafogo győzelme esetén megnyerhette a tornát, ezért mindent meg is tett és végül 3-1-re legyőzte Lakat Károly csapatát, amely részéről Szűcs Lajos volt eredményes. A Hexagonal elnevezésű tornát a Fradi végül az 5. helyen zárta 4 ponttal.

- Mexikóban azért már komolyabb ellenfelekkel is találkoztunk. A Botafogo egy igazi, jó futballt játszó csapat volt, az ellene való játékot nagyon élveztem.

Emlékszem, sokszor alig lehetett tőlük labdát szerezni, hasonlóan játszottak, mint nem olyan régen a Pep Guardiola-féle Barcelona. Tele voltak nagy technikai tudású, gyors játékosokkal

- mondta dr. Juhász István. (cikkünk a hirdetés után folytatódik)

Az 1970-es évek

ÚJRA DÉL-AMERIKÁBAN: „HALLANI LEHETETT A FEGYVERROPOGÁST”

A Fradi következő nagy túrájára 1970. december 3. és 18. között került sor, összesen öt barátságos mérkőzés szerepelt a csapat programjában. Először Peru fővárosában, Limában játszott az FTC, ahol az Universitario csapatával mérkőzött meg 20.000 néző előtt (0-0). 

December 10: Peru után Kolumbia, azon belül is a főváros Bogotá volt a következő meccs helyszíne, ahol a már Csanádi Ferenc irányította FTC a helyi csapattal, a Millionariosszal csapott össze. Csanádi a Géczi – Novák, Páncsics, Megyesi – Bálint, Juhász – Szőke I., Rákosi, Branikovits, Albert, Mucha kezdőnek adott bizalmat. Ellentétben az első dél-amerikai meccsünkkel, itt már estek gólok, de a döntetlen eredmény itt is megmaradt (1-1). 

Három nappal később viszont már győzelemnek örülhettünk, ugyanis a Medellínben rendezett Atletico Nacional ellen vívott mérkőzést a Géczi – Novák, Páncsics, Bálint – Vépi, Juhász – Füsi, Branikovits, Albert, Rákosi, Mucha csapattal felálló Fradi 4-2-re megnyerte. A magyar gólokból kettőt Albert Flórián, egyet-egyet pedig Rákosi Gyula és Branikovits László jegyzett.

Csapatunk útja a győzelem után két nappal, december 15-én Montevideóba vezetett, ahol a Nacional volt az ellenfél. Az uruguayi fővárosban egy roppant gólgazdag és jó mérkőzésen a dél-amerikai csapat jobban jött ki a gólváltásokból és 5-4-re nyert. A mieink részéről Branikovits duplázott, valamint Juhász és Rákosi is betalált. A dél-amerikai kirándulást Porto Alegrében zártuk az uruguayi bajnok Internacional ellen. A búcsú szépre sikerült, hiszen Rákosi Gyula és Branikovits László góljával 2-1-re győztünk.

- Jó meccseket játszottunk olyan ellenfelekkel szemben, akik remekül bántak a labdával. Az egyik mérkőzés után ellátogathattunk az egykori Inka Birodalom romvárosához, a Machu Picchuhoz, csodálatos élménnyel gazdagodtunk. Azonban maga Latin-Amerika már akkor is nagyon puskaporos hangulatú volt.

Előfordult, hogy azt javasolták, esténként ne menjünk az utcára. Emlékszem, hogy a szállásunkról is lehetett hallani a távoli fegyverropogást. Gyönyörű helyeken jártunk, ugyanakkor rossz volt látni azokat a körülményeket, ahogy emberek ott éltek – mesélte tovább élményeit Dr. Juhász István.

IRÁNY A TÁVOL-KELET: „ITT LÁTTAM ELŐSZÖR SZÍNES TV-T” 

1972 őszén Csanádi Ferenc csapata Japánba utazott, ahol három gálamérkőzésen vett részt a japán válogatott ellen. Először szeptember 3-án Oszakában mértük össze erőnket a japánok nemzeti csapatával. Csanádi Ferenc a Vörös – Füsi, Martos, Megyesi – Juhász, Horváth Á. – Szőke I., Bányai, Albert, Mucha, Bartosik kezdőt küldte pályára.

A találkozón Juhász István és Szőke István góljával 2-2-es döntetlent ért el a csapat, majd három nappal később a két csapat ismét összecsapott egymással. Ekkor ugyanezzel a kezdőnkkel Martos Győző, Szőke István és Bányai Lajos góljával 3-1-re legyőztük a japán nemzeti csapatot. A harmadik mérkőzésre Hirosimában került sor, ahol a japánok 3-1-re nyertek, a mi részünkről Novák Dezső volt eredményes.

- Japánban az 1964-es tokiói olimpia után kezdték el kapizsgálni a labdarúgást, akkor a focijuk még gyerekcipőben járt – kezdte emlékei megosztását a kétszeres bajnok, 4-szeres Magyar Kupa-győztes, KEK-döntős Mucha József, aki 423 meccsen 65 gólt szerzett a Fradiban. - 1972-ben is olimpia volt, így egy kissé tartalékosabb Fradival utaztunk el Japánba. Az a távol-keleti kultúra, az a rend, az a tisztaság, amit ott tapasztaltunk, ahogy fogadtak bennünket, csodálatos volt.

Utaztunk a Sinkanszennel (a japánok nagysebességű vasútja - a szerk.), amin volt egy sebességmérő is, nem akartuk elhinni, hogy 240 km/h-val száguldunk, egészen elképesztő volt. Japánban láttam először színes televíziót is, azon néztük az olimpiai közvetítést.

Az országban pedig pár év alatt sokat fejlődött a labdarúgás is. Nem voltak gyengék, ezt bizonyítja, hogy egyszer megvertek minket. Szervezetten játszottak, meg kellett küzdeni a győzelemért. 

„TV-HIRDETÉSEKBEN TOBOROZTÁK ÖSSZE AZ ELLENFELÜNKET”

A következő szezonban, 1973 augusztusában csapatunk Afrikában turnézott, ahol négy mérkőzést játszott. Első ellenfelünk Togo fővárosában, Lomében a La Modelle csapata volt. Csanádi Ferenc a Géczi – Vépi, Páncsics, Megyesi – Juhász, Bálint – Szőke I., Branikovits, Albert, Mucha, Engelbrecht tizeneggyel 3-2-es vereséget szenvedett, a Fradi góljait Mucha József és Juhász István szerezte. Maradtunk Loméban a következő meccsre is, ahol a togói utánpótlás-válogatott ellen 3-1-re sikerült nyerni Mucha és Albert találatával és egy öngóllal. 

Augusztus 11-én már új helyszínen, az elefántcsontparti Abidjanban mérkőztünk a Stade’d Abidjan ellen. Csanádi Ferenc ezúttal a Géczi – Vépi, Páncsics, Megyesi – Juhász, Bálint – Szőke I., Ebedli, Albert, Mucha, Branikovits kezdőnek szavazott bizalmat és Juhász István duplájával, valamint Branikovits László és Szőke István egy-egy góljával 4-1-es győzelmet arattunk. Az afrikai túra utolsó meccsét szintén Abidjanban játszottuk az elefántcsontparti válogatott ellen augusztus 15-én. A Fradi remekül játszott és simán, 6-1-re nyert. Bálint László duplázott, mellette Juhász István, Engelbrecht Zoltán, Albert Flórián és Szőke István is betalált. Ezzel a gólzáporos győzelemmel ért véget az afrikai kirándulás.

- Teljesen más volt az afrikai út, mint a japán – folytatta Mucha József a fradi.hu-nak. - Eleve úgy indultunk el, hogy sokféle oltást be kellett szereznünk, ami akkoriban igen szokatlan volt. Szakmailag kiváló edzőtábor volt. Igaz, a stadionok állapota és a higiéniás körülmények hagytak kívánnivalót maguk után, de mi fiatalok voltunk, élveztük az ottlétet. Abidjanban például olyan luxussal találkoztunk, hogy a mellettünk lévő szállodában jégpályát alakítottak ki, miközben odakint 35-40 fokos hőség tombolt. Mondanom sem kell, hogy leesett az állunk.

Az elefántcsontparti válogatottat 6-1-re legyőztük. Emlékszem, úgy toborozták össze a csapatot, hogy rádión és tévén keresztül hirdették a meccset, ez is mutatja mennyire gyerekcipőben járt még az ország labdarúgása.

A KOALÁK FÖLDJÉRE IS ELJUTOTT AZ FTC

Az 1973/1974-es szezonban, készülve a tavaszi szakaszra, csapatunk Ausztráliába utazott, ahol tíz nap alatt öt mérkőzést játszott.

Először Melbourne-ben, Victoria állam válogatottjával csapott össze a Dalnoki Jenő irányította együttes. A 15.000 néző előtt zajló találkozót a perzselő melegben a Fradi nyerte 3-2-re úgy, hogy a félidőben még az ellenfél vezetett. A zöld-fehérek góljait Kű Lajos, Juhász István és Szőke István szerezte. Öt nappal később, február 7-én már Adelaide-ben járt a csapat, ahol a legutóbbi világbajnokságot is megjárt ausztrál nemzeti csapat volt az ellenfél. 

Dalnoki Jenő együttese 2-1-re legyőzte az ausztrálokat Máté János duplájával. A turné két nap múlva Newcastle-ben folytatódott az új-dél-walesi válogatott ellen. Dalnoki Jenő a Domján L. – Martos, Bálint, Megyesi – Juhász, Mucha – Szőke I., Branikovits, Máté, Kű, Magyar kezdőt küldte csatába és a csapat 4-2-es győzelmet aratott. Gólt szerzett Máté János, Branikovits László, Juhász István, valamint Kű Lajos.

Február 10-én Sydneyben volt jelenése a gárdának, ahol újra megmérkőzött az ausztrál válogatottal. Ezúttal a találkozón 0-0-s döntetlen született. Az ausztráliai turnét a St. Georges Bp. ellen zárta az FTC Sydneyben és a Géczi – Martos, Bálint, Megyesi – Juhász, Mucha – Szőke I., Branikovits, Máté, Kű, Magyar összeállítású Fradi Juhász István, Branikovits László és Szőke István góljával 3-1-re győzött. Ezzel a sikerrel ért véget a turné a koalák földjén.

- Emlékszem, éppen Tokión keresztül utaztunk Ausztráliába. Szakmailag remek út volt, hiszen egy világbajnoki résztvevő válogatottat vertünk meg, ez komoly fegyvertény volt akkoriban. Az ausztrál focin az angolos mentalitás és játékstílus volt észrevehető, inkább az erőfutballt, az ívelgetést részesítették előnyben. Fizikálisan roppant erős csapatok voltak, megkockáztatom, hogy ilyen tekintetben jobban is teljesítettek nálunk, de technikai tudásban és minőségben azért mi felettük álltunk, nálunk minőségibb labdarúgók játszottak.  A foci mellett számos remek programban volt részünk, ugyanis sok ottani magyarral találkoztunk, akik elvittek minket például a Sydney-i Operaházba, de megcsodálhattuk Melbourne-t és az Új-Dél-Walesben található Adelaide városát is. Csodálatos élményekkel gazdagodtunk – zárta az ausztrál túráról felidézett emlékeit Mucha József.

A visszaemlékezés következő részét, amelyben az 1980-as, az 1990-es és a 2000-es évekről lesz szó, holnap, azaz szombaton tesszük közzé itt, a fradi.hu-n.