Grosics Gyula 1926. február 4-én született a Komárom-Esztergom megyei Dorogon. A legendás fekete mezéről és híres kifutásairól a Fekete Párduc becenevet kapó kapus 1943-ban a Dorogi Bányászban kezdte labdarúgó-pályafutását, majd 1947-ben a MATEOSZ MSE, 1950-ben a Honvéd, míg 1962-ben a Tatabányai Bányász együttesébe igazolt.
1964-ben úgy döntött, a Ferencvárosban folytatja karrierjét, az akkori rendszer azonban ezt nem engedte, így abbahagyta a profi futballt. Grosics Gyula egy olyan korszakban állt ki a Ferencvárosi Torna Club mellett, amikor szinte bűn volt fradistának lenni. A Fekete Párduc álma – azaz, hogy a Fradi játékosaként pályára léphessen az Üllői úton – 2008-ban, 82 éves korában teljesült, amikor klubunk hivatalosan is leigazolta őt, így a Sheffield United elleni barátságos mérkőzésen az ő nevével kezdődhetett csapatunk összeállítása.
Grosics mögött a korán abbahagyott pályafutás ellenére is fantasztikus eredmények állnak. Háromszor nyert magyar bajnokságot, 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottal három világbajnokságon szerepelt, megnyerte a helsinki olimpiát, az 1954-es, svájci világbajnokságon ezüstérmes lett. Négyszer jelölték Aranylabdára, mind a négy alkalommal a legjobb 10 játékos között végzett.
Grosics Gyula játékával megreformálta a kor labdarúgását, tiszta szívével, hazája iránt érzett hűségével pedig nemcsak minden sportoló, hanem minden magyar ember számára példaként szolgálhat.
2014. június 13-án hunyt el.
Emlékét örökké megőrizzük!
Pascal Jansen szerint megfelelő választ kell adni az Anderlecht elleni mérkőzésre a Puskás Akadémia ellen.
Férfi labdarúgócsapatunk október 6-án, vasárnap 18.00-tól lép pályára a Paks vendégeként.
A sajtó munkatársai október 1., kedd 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Az Anderlecht elleni 2-1-es UEL-vereség után Dibusz Dénes értékelt a FradiMédiának – VIDEO
Vezetőedzőnk szerint ezen a szinten a legkisebb hibák is megbosszulják magukat.
Traoré révén csak szépítésre futotta a hajrában tíz emberrel játszó és 2-1-re nyerő Anderlecht ellen.
Az Állatok Napja alkalmából állatsimogatóval, bemutatókkal és miniállatkerttel is készülünk.
A Puskás Akadémia elleni bajnoki napján háromfajta labdát is kedvezményesen vásárolhatnak meg.