Szakosztályok az Arénában
Folytatódik a hazai bajnokikat kísérő népszerű programsorozatunk, amelynek keretében ezúttal az FTC atlétika szakosztálya települ ki a Groupama Aréna kerengőjére. Ismerkedjen meg a sportág alapjaival és néhány jeles képviselőjével vagy akár beszélgessen sportolóinkkal! Kapunyitástól a mérkőzés végéig várjuk önöket!
Teqball, Footgolf és dartsfoci is lesz
A helyszínen ott lesz a Fradi Minibusz, valamint a Fradi Kamion a Groupama Biztosító támogatásával, ahol kedvére válogathat a Fradi Shop kínálatából. Ezúttal is vár a Penny Market kitelepülés, illetve lesz arcfestés a C4-C5-ös lelátó alatt, illetve a szakosztályi kitelepülés mellett, de a nagyobbak kipróbálhatják a Teqballt, a lövőerőmérőt vagy például a Footgolfot is. Ez azonban még nem minden, hiszen dartsfoci, billiárdfoci és egy remek focirodeó is kipróbálható lesz. A bátrabbak akár ideiglenes tetoválást is készíthetnek maguknak. A lelátón hangerőmérő fokozza majd a hangulatot, míg a FradiSzív keretén belül fradista párok adhatnak bizonyítékot Fradi-szívükre a lelátóról! Emellett a pólóágyúnkkal pedig bajnokcsapatos pólókkal célozzuk meg a tribünöket. A kezdés előtt értékes nyereményekkel gazdagodhat, tippjátékunk fődíja ugyanis egy dedikált labda lesz. A Nap Szurkolója pedig egy páros belépőjegyet kap az MVM GOLD Szektorba! A jó hangulatról DJ Náksi fog gondoskodni.
Stadiontúra és a látogatás a Fradi Múzeumban: mozgalmas napjuk volt egy nyári táboros csoportnak - VIDEÓ
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
A legjobb 32 között az NB III-as Tiszafüred ellen lépünk pályára.
Vegye meg jegyét a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC ellen, a DVSC elleni meccsre szólót ajándékba adjuk!
79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes egykori labdarúgónk, dr. Juhász István.
A Budafok ellen duplázó Matheus Saldanha értékelt a háromgólos győzelem után – VIDEÓ!
Pascal Jansen kiemelte, sikerült pontosabban játszani a második félidőben, ez pedig győzelmet ért.
Brazil támadónk mellett Abu Fani volt eredményes a Budafok elleni 3-0-s győzelem alkalmával.