2019. október 22.
A CSZKA-verő gárda kapusa edzőként tér vissza Moszkvába
Kapusedzőnk, Balogh Tamás 1994 őszén kétszer is védte a Ferencváros kapuját a CSZKA Moszkva ellen - interjú!

Huszonöt évvel ezelőtt, 1994 szeptemberében labdarúgócsapatunk a CSZKA Moszvával játszott a KEK 1. fordulójában. Az idegenben 2-1-es vereséget szenvedő, majd hazai pályán hasonló arányban nyerő, végül büntetőrúgásokat követően továbbjutó együttesünk kapuját akkor mai kapusedzőnk, Balogh Tamás védte. Korábbi kapusunk a Fradi csütörtöki UEFA Europa League csoportmeccse miatt látogat újra Moszkvába.

- Miként emlékszel vissza a CSZKA elleni, 25 évvel ezelőtti párharcra?

- Abban az időben az orosz futball még nem volt olyan magasan kvalifikálva, mint napjainkban, nem voltak idegenlégiósok, nem volt olyan infrastruktúra mögötte, a CSZKA személyében mégis egy nagy csapatról beszélhettünk, egy óriási ország topcsapatáról. Az esélytelenek nyugalmával utaztunk ki a párharc első meccsére, de érdekes volt, hogy ott már nem éreztünk nagy különbséget játékban. Végül az eredményen is látszott, hogy nem volt annyira acélos csapat az akkori CSZKA. A kulcs az volt, hogy idegenben sikerült gólt szereznünk, ami bizakodásra adott okot a hazai, zsúfolt lelátók előtt lejátszott visszavágót megelőzően.

- Korabeli visszaemlékezések szerint a CSZKA vezetősége akkor igencsak lenézően nyilatkozott a Fradiról, jelentett ez pluszmotivációt számotokra?

- Egy akkora ország topcsapata a számára ismeretlen Ferencvárost látta vendégül a párharc első meccsét, előtte talán azt sem tudták, hogy mi létezünk. Ez a hozzáállásuk kicsit még jól is jött nekünk, hiszen itthon egyáltalán nem volt elvárás velünk szemben, hogy kiejtsük a CSZKA-t. A továbbjutásunkat aztán az idegenbeli nagyon jó játékkal tudtuk megalapozni.

- Azóta jártál Moszkvában?

- Nem, kíváncsi is vagyok, hogy mennyit változott az évek alatt a város.

- A szerdai kiutazás előtt hogy látod az esélyeinket?

- A mostani teljesen más meccs lesz, mint a 25 évvel ezelőtti. Akkor a KEK egyenes kieséses rendszerben zajlott, minden kapott és rúgott gólnak másképp volt jelentősége. Hogy milyen esélyekkel indulunk útnak? Mindig, mindenhol győzni szeretnénk. Ebben a csoportkörben két vereséggel kezdett a CSZKA, de ez nem téveszt meg minket.

Cikkajánló

Lóversenypálya, Zico és a 16 milliós igazolás

Tíz érdekességen keresztül hozzuk közelebb szurkolóinkhoz moszkvai ellenfelünket.

Exkluzív interjú a CSZKA-verő ifj. Kuznyecovval

Mik az erősségeik? Hol lehet megfogni őket? Kikre kell mindenképp figyelnünk? Bennfentestől kérdeztük meg.

A szürke mezünk titka és nagy hokisiker a Fradi TV-ben!

Meglepetéssel készültünk csinos magyar bajnokunknak, míg látássérült szurkolóink élőben élhették át a derbit.

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin