Rekordbajnok férfi labdarúgócsapatunk a cseh bajnokság nyolcadik helyén álló Dynamo Ceske Budejovice együttesétől szerződtette a cseh gólkirályi címre pályázó 23 éves nigériai támadót, Fortune Basseyt.
Bemutatás
Fortune Bassey 1998. október 6-án született Nigériában. 2018-ban, 20 éves korában intett búcsút hazájának, és igazolt a cseh harmadosztályban szereplő Bohemians Praha B csapatába. Fél évet töltött a prágai klubnál, majd 2018 nyarán az Olympia Radotonhoz szerződött, ahol 36 találkozón 24-szer volt eredményes.
Kiemelkedő teljesítményével felhívta magára a figyelmet, a szezon végén pedig osztályt is váltott, ugyanis a második ligában szereplő Usti nad Labem tartott igényt kivételes gólérzékenységére. Itt 30 mérkőzésen hét gólt szerzett, emellett pedig öt gólpassz is fűződött a nevéhez, de az idény végén ismét váltott: ezúttal már az első osztály ajtaján lépett be, hiszen a Budejovice szerezte meg a játékjogát.
A budejovicei együttes fél év után kölcsönadta a másodosztályban szereplő Vlasimnek, ahol 15 mérkőzésen kapta meg a lehetőséget, ezeken összesen ötször volt eredményes. Kölcsönszerződése lejárta után visszatért Budejovicébe.
Ragyogóan kezdte a 2021/22-es szezont, az első négy forduló után már két gólnál járt (előbb a Banik Ostrava, majd a Sigma Olomouc ellen volt eredményes). Ezt követően a Viktoria Plzen, a Pardubice, a Boleslav, a Bohemians, a Slovacko (ezen a találkozón duplázott), majd ismét az Olomouc ellen talált a kapuba. Így 19 mérkőzés után 9 góllal a góllövőlista negyedik helyén áll, csupán eggyel lemaradva az éllovastól, a Viktoria Plzen francia támadójától, Jean-David Beaugueltől.
Íme, új támadónk, Fortune Bassey:
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.