Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője, Dejan Sztankovics szeptember 16-án, szombaton debütál a Ferencváros élén, együttesünk aznap 12.45-től a MOL Magyar Kupában szerepel a Nagyecsed RSE vendégeként. A tréner alig több, mint egy hete állt munkába, így a hétvégi kupameccs mellett az első napok tapasztalatairól is kérdeztük.
- Boldog és büszke vagyok, hogy itt lehetek a Ferencvárosnál. Amint az első interjúmban is elmondtam, ez egy nagy klub, fantasztikus történelemmel. Nagyon jól éreztem magam már az első napjaimban is Budapesten, de a fókusz a munkán volt, szerettem volna a lehető legjobban megismerni a csapattagokat, a játékosokat. Rengeteget beszélgettünk, nagyon élvezem a munkát az elejétől kezdve – mondta el a 45 esztendős szakember. - A válogatott szünet után sok mérkőzés vár ránk, a hazai kupasorozatban kezdjük meg a szereplést. Nincs olyan, hogy egyik sorozat fontosabb, mint a másik, a célunk, hogy mindenhol sikeresek legyünk, ahol elindulunk. Ennek megfelelően maximálisan komolyan fogjuk venni az első mérkőzésünket a kupában. Mindent bele kell adnunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, a Magyar Kupát, és emellett sikeresen szerepelhessünk az európai kupában is.
Az FTC a nagyecsedi mérkőzés után megkezdi szereplését az UEFA Európa Konferencia Liga főtábláján is, szeptember 21-én, csütörtökön a szerb Csukaricskit fogadjuk. Hárommeccses bérletek korlátozott számban továbbra is elérhetőek online, a meccsjegy.fradi.hu-n vagy személyesen a Groupama Aréna jegypénztáraiban! Részletek ITT!
Ismertté váltak az NB I 18-22. fordulójának kezdési időpontjai.
Sportpszichiáterünkkel, dr. Kárpáti Róberttel beszélgettünk Robbie Keane érkezésének hatásairól.
Dán védőnk, Stefan Gartenmann először jár edzőtáborban, így őt kértük meg, mutassa meg a szobáját - VIDEÓ
Hat, 21 éven aluli játékossal kezdtük meg a felkészülést a spanyolországi Cartagenában.
Január 7-én, kedden délután tartotta első edzését labdarúgócsapatunk új vezetőedzője.
Robbie Keane első találkozása a csapattal és a szakmai stábbal – VIDEÓ!
Komoly visszhangot váltott ki a közösségi médiában, hogy Robbie Keane lett az FTC vezetőedzője.
Csapatkapitányunk, Dibusz Dénes szerint minden adott a tökéletes felkészüléshez a spanyol edzőtáborban – VIDEÓ