2019. december 31.
A BL-győzelem, a 30. bajnoki cím vagy Yoda és társai?
Ismét szavazhattok az Év Fradi-pillanatára! • Íme, a 10+1-es lista! – VIDEÓK, SZAVAZÁS!

Szerencsére idén sem maradtunk világraszóló magyar és egyben ferencvárosi sikerek nélkül. Bajnokok Ligája- és Világkupa-győzteseket és Európa-bajnokokat köszönthettük felnőtt és utánpótlás szinten, csodálatos érmeknek örülhettünk jégkorongban, fantasztikus Fradi fiesztán ünnepelhettük futballistáink 30. bajnoki címét, de tornászunk, Balázs Krisztián is kitett magáért a sportág történelmi versenyén. Megannyi diadalból nehéz is volt összeállítani a tíz és plusz egy legemlékezetesebb pillanatot, most azonban szurkolóinkon a sor, hogy kiválasszák a számukra legkedvesebb fradista győzelmet! A sikereket időrendben haladva elevenítjük fel, a szavazást pedig január 12-én zárjuk le.

Egyszerre több sikerre is lehet szavazni, de egy nap csak egy szavazat küldhető! Lássuk, a jelölteket!

1. Női jégkorongozóink megnyerték a DEBL-t – február 24.
Tegye fel a kezét, aki azt gondolta, hogy női hokisainknak bármilyen esélye lehet az osztrák bázisú felnőtt női liga, a DEBL négyes döntőjében? Kétségkívül, a lányok parádés játékkal jutotta be a legjobb négy közé, de a végső győzelem a másik három csapat jóval esélyesebb volt. Na, ez az FTC-Telekom játékosait egyáltalán nem érdekelte és előbb a Kitzbühelt verték 4-2-re, majd elképesztő védekezéssel és egyetlen góllal 1-0-ra nyertek hazai jégen a KMH II ellen és történelmi sikert aratva megnyerték a sorozatot!



2. Férfi jégkorongcsapatunk magyar bajnok lett és megnyerte az Erste Ligát – április 2.
Az FTC-Telekom az előző szezonban kiválóan teljesített az Erste Ligában. A csapat nagyon összeért Fodor Szabolcs és a stáb keze alatt, a sorozatos győzelmeknek és a jó szereplésnek köszönhetően előbb megnyerte az alap- és a középszakaszt, majd a rájátszásban a Vienna Capitals II és a DEAC kiejtésével és a Csíkszereda elleni varázslatos, 4-1-es sikerével 22 év után magyar bajnok lett és története során először emelhette a magasba az Erste Liga trófeáját.



3. Férfi labdarúgóink 30. bajnoki címe és a Fradi fieszta – május 19.
2019. április 27-e emlékezetes nap lesz klubunk életében, ugyanis férfi labdarúgóink már úgy léphettek pályára a Budapest Honvéd ellen, hogy a MOL Vidi döntetlenjének is köszönhetően megnyerték 30. bajnoki címüket. Az ünneplés a május 19-i, Puskás Akadémia elleni utolsó bajnokit követően a Budapest Parkban megrendezett Fradi fiesztán tetőzött, amikor több ezer szurkoló ünnepelt együtt a csapattal.





4. Női labdarúgóink is bajnokok lettek – június 2.
Az aranyévhez női futballistáink csodás szezonja is nagyban hozzájárult. Az FTC-Telekom a bajnoki döntőben visszavágott a címvédő MTK-nak és kettős győzelemmel, történetese során pedig harmadszorra elhódította a bajnoki címet.



5. Férfi vízilabdázóink megnyerték a Bajnokok Ligáját – június 8.
Sorozatban megnyert kilenc trófea. Már kimondva is elképesztő, úgy pedig különösen, hogy mindezt egy csapat, az FTC-Telekom Waterpolo férfi együttese nyerte meg. Ezek közül kiemelkedik a klub történetének első Bajnokok Ligája-elsősége, amelyet Varga Zsolt csapata hannoveri Final8 végén, a görög sztárcsapat, az Olyimpiakosz Pireusz ötméteresekkel történő legyőzésével emelhetett a magasba.



6. Balázs Krisztián junior világbajnoki bronzérmes lett – június 30.
Ifjúsági olimpiai bajnok tornászunk, Balázs Krisztián számára az év versenye a Győrben megrendezett I. Junior Torna Világbajnokság volt. Kiki amellett, hogy az egyik reklámarca is volt a vb-nek, kiválóan szerepelt, ugyanis egyik legerősebb szerén, nyújtón a döntőben két helyet javítva bronzérmet nyert hazai közönség előtt.



7. Három fradistával junior Európa-bajnok lett a magyar női kézilabda-válogatott - július 21.
Listánkon először, de nem utoljára szerepel egy magyar válogatott, amely több fradistával a keretben nagy tettet hajtott végre. A sort a junior női kézilabda-válogatott nyitja, amely három ferencvárosi kézissel, Bánfai Kírával, Tóth Nikolettel és Zsiborás Lucával a soraiban minden mérkőzését megnyerve Európa-bajnok lett a győri kontinensviadalon.



8. Férfi labdarúgóink bejutottak az UEFA Europa League csoportkörébe – augusztus 29.
Ismét futball! Sergei Rebrov együttese hatalmas küzdött a Bajnokok Ligája selejtezőjében és bár a Dinamo Zagreb búcsúztatta a mieinket, az UEFA Europa League playoffkörébe kerülve a litván Suduva ellen már az EL-csoportkör volt a tét. A Fradi az idegenbeli 0-0 után itthon teltház előtt 4-2-re nyert és feljutott a főtáblára!



9. Három fradistával Világkupát nyert a magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó – november 11.
November elején, a gyorskorisok második Világkupa-állomásán, Montrealban szenzációsat ment az 5000 méteres férfiváltó. A három fradistával, Liu Shaolin Sándorral, Liu Shaoanggal és Krueger Cole-lal felálló magyar csapat a dél-koreaiakkal egyszerre célba érve aranyérmes lett. Ilyenre a sportág történetében még soha sem volt példa, így a magyarok a pjongcsangi olimpiai bajnoki cím után Kanadában is történelmet írtak.  

A váltó győzelmét ITT nézheti meg!

10. Fiatal vívónk sorozatban három Európai Körversenyt nyert meg - december 15.
Zárásként ismét egy egyéni sportág nem akármilyen fradista egyénisége. Vívó szakosztályunk rendkívül tehetséges tőrözője, a még mindig csak kadét korosztályú Szemes Gergő már a felnőttek között is letette a névjegyét, de az év végén elsősorban korcsoportjában parádézott. Gergő az Európai Körverseny budapesti, mödlingi és hallei versenyét is megnyerte, ráadásul úgy, hogy mindhárom viadalon több, mint 200 (!) induló volt!



+1 Koreográfiák a futballmérkőzéseken
A plusz egy ezúttal időben többször is jelentkező esemény volt. Labdarúgóink idei fantasztikus bajnoki és nemzetközi meneteléséhez szurkolóink nem csak hangos buzdítással segítették, hanem a hazai meccsek előtt több látványos koreográfiával is kedveskedtek a csapatnak. Volt itt Rocky Balboa, Yoda, három aranycsillag, magyar zászló, óriási „Harc!” molinó, de még sorolhatnánk.



Created with Quiz Maker

 

Cikkajánló

Rory Delap zsűrizte labdarúgóink bedobását

Cebrail Makreckis, Raul Gustavo, Szalai Gábor és Madarász Ádám kézzel vette kezelésbe a labdát - VIDEÓ!

Indul a jegyértékesítés a ZTE elleni bajnokira

Április 12-én, szombaton, 19.45-kor lépünk pályára a ZTE vendégeként a bajnokság 27. fordulójában.

Abu Fani gólt lőtt, de Izrael nem tudott győzni

Középpályásunkat a szünetben cserélték be, tíz perccel később betalált Norvégia ellen.

Fontos szurkolói információk

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatója a DVTK-FTC mérkőzésre érkező szurkolóinknak.

NL: a B-liga első kalapjába került a magyar válogatott

Izraellel, Lengyelországgal és Skóciával került egy kalapba a magyar férfi labdarúgó-válogatott.

Vb-selejtező: kialakult válogatottunk pontos beosztása

Többek között Portugáliával került egy világbajnoki-selejtezős csoportba a magyar válogatott.

NL: Kikaptunk a törököktől, a B-divízióban folytatjuk

Dibusz és Varga is kezdett, Tóth debütált a törökök elleni vesztes NL-playoff visszavágóján.

Abu Fani kezdett, Izrael legyőzte Észtországot

Középpályásunk 75 percet játszott a találkozón.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin