Januártól nemcsak egy új esztendő, hanem új évtized is kezdődik, ezért egy tízrészes sorozattal tekintünk vissza a Ferencvárosi Torna Club elmúlt 10 évére. Cikksorozatunk mai részében 2016-ot tekintjük át, amikor 2004 után újra bajnok lett labdarúgócsapatunk, amely megvédte a Magyar Kupa-címét is, majd a kulcsembereink a franciaországi Európa-bajnokságon is remekeltek.
A 2014/2015-ös szezon második helye után a 2015/2016-os idény célja nem lehetett más, csak a bajnoki cím. Alapos átalakuláson ment át az NB I erre a bajnoki évadra, hiszen ez volt az első olyan pontvadászat, amely már a 12 csapatos, háromfordulós rendszerben zajlott le a 16 együtteses, kétkörös lebonyolítás helyett.
Thomas Doll csapata bajnokaspiránshoz méltón vágott neki a szezonnak, melyet kilenc győzelemmel kezdtünk, mielőtt a Puskás Akadémiával ikszeltünk, de aztán még további öt fordulón át veretlenek voltunk, mielőtt az MTK legyőzött minket. Azóta egy hasonló szériánk volt, egy nyolcas sorozat, és annak is bajnoki cím, mégpedig a 30. lett a vége idén tavasszal.
De visszatérve a 29. aranyra, a második sorozatot egy újabb ötös veretlenségi, sőt, győzelmi széria követett, aztán két nyeretlen meccs, majd három pontot hoztunk el a Békéscsabától és a Vasastól is, itthon pedig a Puskás Akadémia és a Honvéd ellen győztünk, így Debrecenbe úgy utaztunk, hogy már hat fordulóval a vége előtt megvolt az esélyünk a bajnoki címre.
Tudtuk, ha nyerünk, biztosan bajnokok vagyunk, de nem feltétlenül kellett ponto(ka)t szereznünk. Ugyanis úgy állt a bajnokság, hogy ha az MTK nem nyer Pakson, behozhatatlan előnybe kerülünk. A 19. percben pedig jött is a jó hír: vezetnek a tolnaiak, hat perccel később pedig már kettővel mentek, így szinte biztossá vált a bajnoki címünk!
Az ünneplés lehetett volna szebb, hiszen végül 2-1-re kikaptunk a DVSC-től, de ahogy most tavasszal a 30.-nál, úgy három éve a 29.-nél sem erre fókuszáltunk, hanem jöhetett az ünneplés:
újra bajnok lett a Ferencváros!
- Tudat alatt hónapok óta bennünk volt, hogy a mienk, nem engedhetjük ki a kezünkből, nem lehet elvenni tőlünk a címet, a téli szünetre gyakorlatilag nem is maradt esélye senkinek, hogy utolérhessen minket. Mindennap azt éreztem, hogy aki a Fradiban dolgozik, nagyon koncentrált és keményen tesz azért, hogy a céljainkat elérjük - mondta a mérkőzés után a ma már a klubnál sportmenedzserként dolgozó, akkor még a pályán ünneplő Hajnal Tamás.
A szezonnak azonban nem lett vége azon az április 2-i estén, hiszen bár 2015-ben a Magyar Kupát már sikerült visszahódítanunk, nem akartuk kiengedni a kezünkből, ezért címvédésre készültünk. Ekkor már túl voltunk az elődöntő első mérkőzésén, azon a mérkőzésen 0-0-s döntetlent játszottunk - szintén Debrecenben.
A visszavágóra a bajnoki ünneplés után 11 nappal került sor, a Groupama Arénában Gera Zoltán duplájával és a csereként beálló Nagy Dominik góljával 3-0-ra nyertünk, így jöhetett a döntő: hazai pályán, az Újpest ellen!
Nagyon kiélezett találkozó volt a kupadöntős derbi, sokáig nem is született gól, a szünetre is 0-0-val mentünk, ám a 78. percben ismét Gera Zoltán villant, az ő egyetlen találata döntött, így a 29. bajnoki címünk mellé megszereztük a 22. kupagyőzelmünket is!
Hat játékosunknak még itt sem ért véget a szezon, hiszen készülhettek az Európa-bajnokságra! Dibusz Dénes, Nagy Ádám, Gera Zoltán, Pintér Ádám és Böde Dániel a magyar, míg Stanislav Sesták a szlovák válogatottal.
A Groupama Arénában kiharcolt felejthetetlen, Norvégia elleni kijutás (az azóta hozzánk igazoló Priskin Tamás „kifligólja”) után jutalomjátéknak számított a franciaországi Eb. A mieink azonban nem feltartott kézzel utaztak ki, sőt!
A válogatott tengelyét a Fradit is az említett sikerekig repítő Nagy Ádám-Gera Zoltán kettős adta, és ez a remek páros is kellett ahhoz, hogy az Ausztria elleni nyitómeccsen meg tudjuk akadályozni szomszédaink rohamait, aminek köszönhetően a 62. percben Szalai Ádám révén előnybe kerültünk, majd a 87.-ben Stieber Zoltán góljával 2-0-ra nyertünk!
Irány Marseille, és egy újabb nehéz feladat Izland ellen. Nagy és Gera ezúttal is a kezdőben, ám most egy büntetővel ellenfelünk került előnybe a szünet előtt. A második félidőben természetesen nem adtuk fel, az egyenlítés reményében jöttek a csatárok a cserepadról, köztük Böde Dániel, aki úgy érkezett középre, hogy ellenfelünk védője, Birkir Már Saevarsson csak úgy tudott tisztázni előle, hogy a saját kapujába lőtt!
Portugália ellen ezért már úgy készülhettünk, hogy biztos a továbbjutásunk, sőt, az első helyre is megvolt az esélyünk. A 19. percben Gera Zoltán meglőtte az Eb legszebb gólját, alaposan felhúztuk Cristiano Ronaldót, majd még kétszer előnybe kerültünk, és bár a későbbi győztes portugálok mindháromszor egyenlítettek, ezzel ők is továbbmentek, mi csoportelsők lettünk!
Hiába az első hely, Belgium jött a nyolcaddöntőben, Eden Hazard-ék pedig már túl nagy falatot jelentettek a számunkra. A sikereket, az élményeket, a szurkolók által „megszállt” francia városokat, a Budapesten az utcára özönlő boldog embereket azonban sohasem felejtjük!
És reméljük, 2020-ban átélhetjük ugyanezt!
Ez történt még 2016-ban
- Női kézilabdacsapatunk a második helyen végzett a bajnokságban, míg a kupában az elődöntőig jutott.
- Női labdarúgócsapatunk megvédte bajnoki és Magyar Kupa-címét is. A bajnoki döntőben kettős győzelemmel múltuk felül az MTK-t, míg a kupadöntőben a Honvédot győztük le.
- Férfi vízilabdacsapatunk a negyedik helyen zárta a bajnokságot, ezzel kiharcolta az indulási lehetőséget a LEN Európa-kupában.
- Férfi jégkorongcsapatunk számára a negyeddöntő volt a végállomás a 2015/2016-os MOL Ligában: 2016 februárjában a legjobb nyolc között kettős vereséggel búcsúztunk el a Fehérvár AV19 ellenében.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.