2021. május 4.
53 éve vette át az Aranylabdát Albert Flórián
A legendás Császár 1968. május 4-én, Budapesten vehette kézbe először az 1967-ben elnyert díjat.

Május 4-e jeles dátum a Ferencvárosi Torna Club, az Albert-család és a magyar labdarúgás történetében is, hiszen egykori csatárunk, Albert Flórián, a Császár 1968-ban ezen a napon vette át a labdarúgónak adható legnagyobb egyéni elismerést, az Aranylabdát.

Az 1967. december 4-én odaítélt díj átadásra a budapesti Gundel Étteremben került sor. A helyszínválasztás talán némi magyarázatra szorul, hiszen ami ma már természetes, akkor még nem volt az: a hatvanas években még nem rendeztek világraszóló gálát a győztesek tiszteletére, az volt a szokás, hogy az elismerést kiérdemlő játékost egy rangosabb meccset megelőzően, hazai közönség előtt köszöntötték. Albert esetében ez mégsem így történt.

1968. május 4-én ugyan minden körülmény adott lett volna ahhoz, hogy a szovjetek elleni Eb-selejtezőt megelőzően méltó módon megünnepelje a Ferencváros támadóját és a hazai futball nagy sikerét a Népstadion közönsége, ám a Császár sérült volt, így végül a Gundel Étteremben tartott banketten adta át neki a díjat a France Football főszerkesztője. Más források szerint egyszerűen csak arról volt szó, hogy az MSZMP és a Magyar Labdarúgó Szövetség nem szerette volna, ha a politikailag egyébként is „éles”, szovjetek elleni találkozó kezdete előtt a teli stadionban köszöntik Albert Flóriánt.

Egykori csatárunk az 1967-es szavazáson olyan futballistákat előzött meg, mint az angol Bobby Charlton, a német Franz Beckenbauer vagy éppen a portugál Eusébio. Máig Albert Flórián az első és egyetlen magyar futballista, aki kiérdemelte a France Football díját.

HERCEGSZÁNTÓTÓL AZ ARANYLABDÁIG - A FRADIMÉDIA FILMJE ALBERT FLÓRIÁNRÓL

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin