![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Labdarúgócsapatunk a szlovén harmadosztályú Sampion Celje 9-0-s és az élvonalbeli NK Celje 2-0-s legyőzése után harmadik edzőmérkőzését a szintén szlovén első osztályú és az Európa Ligában is induló NS Mura ellen játszotta.
I. félidő
Nagy helyzet nélkül telt el az első tíz perc. A Mura részéről Kozar 25 méteres lövése kerülte el jócskán Varga Ádám kapuját, a mieink részéről Isael 22 méteres lövését blokkolták.
Az első veszélyes lehetőség a 13. percben volt, ekkor Heister tüzelt 25-ről, a szitáló labdát a szlovének kapusa csak kiütni tudta.
Egy percre rá remek támadás végén szereztük meg a vezető gólt. Heister baloldali beadását Lanzafame készítette le mellel, elegánsan, Rui Pedro pedig kapásból a jobb sarokba lőtt (1-0 ide).
Nem sokkal később újabb szép támadást vezettünk: Rui Pedro vitte át a pályán a labdát, majd Lanzafaméhez passzolt, aki pedig Zubkov elé löbbölt, új igazolásunk egy csel után védője mellett elesett a 16-oson belül, de nem ítéltek büntetőt.
A 30. percben Isael csinált pazar testcselt a baloldalon, majd kiválóan lőtte be a védők mögé a labdát, Lanzafame így ziccerbe került, de les miatt közbefújt a bíró.
A szlovének egy Zorman-lövéssel próbálkoztak a 16-os bal csücskétől, de Varga Á. magabiztosan védett.
A félidő előtt nem sokkal a semmiből egyenlített a Mura: Zorman vehette át a labdát közel a kapunkhoz, majd öt méterről a kapuba helyezett (1-1).
Isael kis híján azonnal válaszolt, ám Safaric vetődve ki tudta ütni brazil támadónk jobb alsó felé tartó lövését, akárcsak Lanzafame szünet előtti 12 méteres kísérletét.
II. félidő
A szünetben egyet változtattunk: Varga Á. helyett Szécsi folytatta a kapuban. A Mura ezzel szemben sort cserélt.
Nagyon jól kezdtük a második játékrészt: Rui Pedro beadása után Frimpong fejelhetett nagy helyzetben, közel a kapuhoz, de kicsit pontatlan volt, kísérlete fölé ment.
Az 50. percben azonban már sikerült eredményesnek lennünk. Lanzafame harcolt ki büntetőt, majd a labdát a bal sarokba lőve, értékesítette is azt (2-1 ide).
Nem sokkal később ismét eredményesek lehettünk volna. A 60. percben Sigér kérte el a labdát a saját 16-osánál, egy testcsellel ügyesen megindult, majd pazarul ugratta ki Zubkovot, aki egy az egyben vezethette volna a kapusra a labdát, de les miatt ismét közbefújtak.
Egy óra játék után szinte teljesen új csapattal folytattuk. A Szécsi - Kundrák, Takács, Leandro, Heister - Wilmots, Csonka - Bőle, Priskin, Szerető - Sihnevich tizeneggyel álltunk fel.
Ezzel a csapattal is sikerült eredményesnek lennünk, miután Bőle kiváló passzával Priskin lépett ki ziccerben, és higgadtan a bal alsóba gurított (3-1 ide).
A 80. percben szépíthettek volna a szlovének, de Susnjara hiába került nagy helyzetbe, túl sokat tolt a labdán, így a jól kijövő Szécsi felszedte azt előle.
Sihnevich tört be baloldalt a 16-oson belülre, majd éles szögből, közel a felső léchez keresztbe lőtte a labdát.
A hajrában Wilmots beadása után még Sihnevich is eredményes volt, ügyesen csúsztatott a kapuba, így a vége 4-1-es győzelem lett.
Együttesünk így háromból három edzőmérkőzést nyert Ausztriában. Csapatunk most rögtön hazautazik, aztán vasárnap újabb ausztriai edzőtáborba indul.
Felkészülési mérkőzés
NS Mura (szlovén)-FTC 1-4 (1-1)
FTC: Varga Á. (Szécsi, 46.) - Csernik, Botka, Frimpong, Heister - Haratin, Sigér - Zubkov, Rui Pedro (Wilmots, 55.), Isael - Lanzafame
FTC a 62. perctől: Szécsi - Kundrák, Takács, Leandro, Heister - Wilmots, Csonka - Bőle, Priskin, Szerető - Sihnevich
G.: Zorman (40.), ill. Rui Pedro (14.), Lanzafame (50. - 11-esből), Priskin (76.), Sihnevich (88.)
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.