2019. szeptember 16.
120 napos gólcsend után csodáról írnak a spanyol lapok
Spanyolországban egyre több lapban jelenik meg a Ferencváros neve - lapszemle.

GYENGE SZEZONKEZDET

Labdarúgócsapatunk csütörtökön Barcelonában, az Espanyol vendégeként kezdi meg a szereplését az UEFA Europa League versenysorozatban. A spanyol médiában egyre többet találkozhatunk a Ferencváros nevével, megnéztük, mit írtak a napokban a helyi újságok.

Az Espanyol az első három fordulóban egy pontot szerzett a La Ligában, ezalatt egy gólt sem szerzett, a Sevillától 2-0-ra, a Granadától 3-0-ra kapott ki, míg az Alavessel 0-0-s döntetlent játszott. A spanyol sajtó így az elmúlt hetekben elsősorban a gyenge szezonrajttal foglalkozott a második számú barcelonai csapattal kapcsolatban.

A marca.com az Espanyol kínai támadójával, Wu Leijel készített interjút, amelyben elmondta, hogy bár messze nem kezdődött jól számukra, úgy érzi, hogy felkészültek arra a hosszú menetelésre, amely szeptember közepén veszi kezdetét.

Az as.com az Espanyol edzőjét, David Gallegót idézte, aki csapata gyenge szereplését elsősorban a fizikai fáradtságra fogta. A lap szerint az Espanyol problémáit a keret rotálása tudja megoldani, ám az első három fordulóban a 26 játékosból mindössze 16 lépett pályára a mérkőzéseken, a legkevesebb az összes spanyol csapat közül. Az As szerint öt játékos (Diego López, Dídac Vila, Naldo, Marc Roca és Matías Vargas) helye megkérdőjelezhetetlen a csapatban.

Arról is írtak, hogy az Espanyol számára nem is jöhetett volna jobbkor a válogatott szünet, mert így egy kis levegőt kapott a csapat, és rávilágítottak arra is, hogy hasonló helyzetben van a csapat, mint 2017-ben, amikor egy hasonló szünet után sikerült talpra állniuk egy Celta Vigo elleni győzelemmel.

A sport.es szintén a gyenge szezonkezdetről írt, kiemelve, hogy az öltözőben egyelőre nincs türelmetlenség, habár a lelátóról és a háttérből már érkeztek olyan hangok, amelyek megkérdőjelezik az edző helyét.

A lavanguardia.com kiemelte, hogy az Espanyol előtt egy olyan időszak áll, mely során 22 nap alatt 7 mérkőzést játszik, és több mint 11000 kilométert utazik. Ennek a menetnek a részeként mutatják be a Ferencváros elleni összecsapást, a mieinkkel kapcsolatban kiemelik, hogy 15 év után tértünk vissza az európai kupaporondra, de mivel a csoportban a leggyengébbnek számítunk, hiszen a negyedik kalapból húztak ki minket, a barcelonai csapat számára nagyon fontos lesz ellenünk a győzelem és a jó kupakezdet.

MEGTÖRT GÓLCSEND

Az Espanyol leghíresebb játékosa, a Real Madriddal spanyol bajnoki aranyat és Bajnokok Ligája-címet szerző Diego López

Vasárnap aztán megtört a jég, az Espanyol megszerezte első góljait, és meg is szerezte első győzelmét. Az Eibar otthonában az 58. percben hátrányba kerültek, de Facundo Ferreyra a 76. percben egyenlített, majd (a képünkön látható Diego López mellett szintén) ex-Real Madrid-játékos, Esteban Granero megszerezte a győztes gólt. A 91. percben Naldót kiállították második sárga lappal, de a három pont így is meglett.

Eközben a mieink 4-0-ra győztek Pakson, és erről több oldal is beszámolt. A lavanguardia.com is beszámolt a sikerről, kiemelve gólszerzőinket. A lap az Espanyol soron következő ellenfelével kapcsolatban még azt is megjegyzi, hogy az első helyezettől, a MOL Fehérvártól, jelenleg kilenc pontra vannak, de két mérkőzést még be kell pótolniuk, amelyek a nemzetközi kötelezettségek miatt maradtak el.

A mundodeportivo.com is beszámolt a paksi győzelmünkről, a tényszerű tudósítás a góllövőket, és a bajnokság állását emeli ki. Az oldal az Espanyol sikere kapcsán azt írta, véget ért a hosszú böjti időszak, a győzelem pedig jót fog tenni a csapatnak. A Mundo Deportivo úgy fogalmaz, hogy az utolsó negyedórában csodát tett Gallego edző csapata. Az Espanyol a legutóbb május 18-án lőtt gólt a La Ligában, akkor a Real Sociedad kapuját vette be. Ezt a 120 napos, 372 perces gólcsendet törték meg.

Az rcdespanyol.com a csapat edzőjét szólaltatta meg, aki elmondta, látni lehet a fejlődést a csapata játékán, és a régóta várt győzelem fontos a soron következő találkozók megvívásához is, az ilyen nehéz meccsekből csak tanulhatnak és erősödhetnek.

A marca.com az Espanyol játékosát, Adria Pedrosát kérdezte a véleményéről. A játékos elmondta, alig várta, hogy a sérülése miatti kényszerpihenője leteljen, és egy hónap után végre újra pályára lépjen. Szerinte nem nevezhető csodának a fordításuk, mert a csapat képességeit tekintve bennük van az ilyen játék.

Az as.com Didas Villát szólaltatta meg, aki elmondta, a sikeres bajnoki mérkőzésből önbizalmat meríthetnek, az UEL-ben is bizonyítani szeretnének, és sikeresen kezdeni a sorozatot, amelyben a Fradi ellen 200 százalékot kell ezért nyújtani. Úgy érzi, az Eibar ellen kiváló intenzitásban játszottak, valamint elmondta, fizikálisan kiválóan érzi magát, és a csapat is jó állapotban van.

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin