2020. május 25.
11-1 az Újpest ellen; a 28. bajnoki címünk
A Hét Meccsei között ezúttal az Újpest kiütése, egy Honvéd elleni siker és a 28. bajnoki cím.

Nemrégiben új rovatot indítottunk a fradi.hu-n. Facebook- és Instagram-oldalunk mellett immár honlapunkon is rendre visszaemlékezünk az adott napon történt jelentős mérkőzésekre. A Tempó Fradi segítségével minden héten két cikkben gyűjtjük össze A Hét Meccseit. Ezúttal az Újpest kiütésére, egy Honvéd elleni sikerre és a 28. bajnoki címre emlékezünk vissza.

MÁJUS 25.

A Nap Meccse: 1933 – FTC-Újpest 11-1

1933. május 25-én a sportnapilap tudósítása szerint „A Ferencváros Sárosi fölényes centerjátékával lehengerelte az Újpest csapatát”. Történelmi, tízgólos győzelmet arattunk az ősi rivális felett, ráadásul a Magyar Kupa döntőjében!

A Ferencváros színeiben a legendás T-betűs csatársor brillírozott: Takács II József négy, Sárosi doktor három, Táncos két gólig jutott, de Kohut és Toldi is betaláltak. Ez volt az ötödik kupagyőzelmünk, és egyben a legnagyobb, Újpest elleni sikerünk.

Egyéb meccsek erről a napról:

- 2002-ben 2-0-ra legyőztük a Dunaferrt, így bebiztosítottuk a második helyünket
- 1996-ban 2-1-re nyertünk a Parmalat ellen
- 1994-ben 3-0-ra felülmúltuk a Kispestet a Magyar Kupa döntő első mérkőzésén

A nap legnagyobb sikere:

A Nap Meccse, de 1941-ben is volt egy nagy sikerünk, 7-0-ra nyertünk Tokodon

További május 25-i találkozók és évfordulók: ITT

MÁJUS 26.

A Nap Meccse: 2005 – Bp. Honvéd-FTC 0-1

Nem a legboldogabb és -szebb szezonja volt ez a Ferencváros történelmének, sok probléma volt a klubbal és a labdarúgócsapattal kapcsolatban, de a szezon befejezése szépre sikeredett. Kellett a győzelem az ezüstéremhez és a nemzetközi kupaporond kiharcolásához.

Egészen a 87. percig gól nélküli döntetlen volt az állás, ám akkor Sowunmi Thomas megszerezte a győztes találatot, ezzel sikerült elérni az áhított célt.

Egyéb meccsek erről a napról:

- 2013-ban 3-2-re nyertünk a DVSC otthonában
- 1973-ban 2-1-re legyőztük az Újpesti Dózsát

A nap legnagyobb sikere:

- 1940-ben 6-0-ra nyertünk a Törekvés ellen

További május 2-i találkozók és évfordulók: ITT

 

MÁJUS 27.

A Nap Meccse: 2004 – FTC-DVSC 3-1

Az NB I 2003/2004-es rájátszásában az utolsó forduló előtt a Debrecen vezetetett 54 ponttal, az Újpest volt a második 53-mal, míg mi 52 ponttal álltunk. A záró körben a Debrecent fogadtuk, az Újpest pedig az MTK ellen lépett pályára.

A szokatlan időpontban, csütörtök este megrendezett találkozón megtelt az Üllői úti Stadion, Gera Zoltán és Tököli Attila góljával már 14 perc után 2-0-ra vezettünk, de a bajnoki címhez kellett az, hogy az Újpest ne győzzön az MTK ellen. Az 56. percben jött a hír, hogy a kék-fehérek vezetnek, és bár időközben a Loki szépített, a 60. percben Lipcsei Péter eldöntötte a találkozót.

Bár a Puskás Ferenc Stadionban megrendezett másik mérkőzésen az Újpest betalált, győzni nem tudott, így három nappal a rossz emlékű, szintén DVSC elleni (0-0-val végződő) mérkőzés egyéves évfordulója előtt (amikor elbuktuk az aranyérmet), ezúttal meglett a 28. bajnoki cím, és elindulhattunk a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Bővebb visszaemlékezés a találkozóról ITT!

Egyéb meccsek erről a napról:

- 2018-ban 4-0-ra kiütöttük a DVTK-t
- 2017-ben 2-0-ra nyertünk az Újpest ellen
- 2000-ben 6-2-re legyőztük a Haladást
- 1989-ben 5-0-ra a ZTE-t

A nap legnagyobb sikere:

- 1939-ben 6-1-re nyertünk a Taxisok ellen

További május 27-i találkozók és évfordulók: ITT

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin