Magyar bajnoki címvédő és a pontversenyt 24 forduló után nyolcpontnyi előnnyel vezető férfi labdarúgócsapatunk legközelebb április 2-án, vasárnap 16.30-kor lép pályára, akkor a MOL Fehérvár FC-t fogadja a Groupama Arénában. Ettől a mérkőzéstől kezdődően akciót hirdetünk – amennyiben megváltja jegyét a Fehérvár, majd az azt követő, április 15-én, szombaton 19.30-tól a Budapest Honvéd ellen sorra kerülő bajnokira is, úgy a soron következő, május 6-án lejátszandó Kisvárda elleni hazai bajnokira térítésmentesen biztosítjuk a belépőjét! A Kisvárda elleni ingyenjegy lehetőség szerint arra a helyre szól majd, ahová a második, Honvéd elleni belépő. A Fehérvár és a Honvéd elleni összecsapásokra már elindult a jegyértékesítés, vegye meg most belépőjét a meccsjegy.fradi.hu-n vagy a Groupama Aréna jegypénztáraiban!
De ez még nem minden!
Az 1+1=3 akcióban résztvevő jegyvásárlóknak lehetőségük lesz egy nyereményjátékban is szerencsét próbálni. A szurkolók között ezúttal egy, a következő szezonra szóló éves bérletet, valamint egy 10, illetve egy 15 ezer forint értékű Fradi Shop ajándékcsomagot sorsolunk ki!
Az 1+1=3 akcióban egészen a Honvéd elleni meccs kezdetéig, vagyis április 15., szombat 19.30-ig tart. A nyereményeket a következő munkanapon, április 17-én 14 órakor sorsoljuk ki!
A játékszabályzat IDE kattintva érhető el!
Fontos technikai információ, hogy a Kisvárda elleni mérkőzésre szóló ingyenjegy az akció lezárultát követő első munkanapon kerül feltöltésre a jegy tulajdonosának fiókjába a meccsjegy.fradi.hu oldalon. A jegypénztárban történő vásárlás esetében a Honvéd elleni meccsjegy kiváltásakor kerül kiállításra a Kisvárda elleni belépőjegy.
Általános jegyinformációk
Online jegyvásárlás: meccsjegy.fradi.hu
Groupama Aréna jegypénztár: hétfő: zárva, kedd-péntek: 10.00-18.00, szombat: 9.00-13.00 (meccsnapon a mérkőzés kezdetéig), vasárnap: zárva, kivéve meccsnapon
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.