Labdarúgás

Folytatódott az edzőkeringő

Már a harmincas években, különösen azok végén szembeötlő volt a ferencvárosi labdarúgók kispadjának izzó, instabil volta. Abban a pillanatban, hogy az eredmények elmaradtak az elvárások rendkívül magas szintjétől, a kispad elkezdett forrósodni, és ha ez az állapot a végén címnélküliséggel párosult (néha még a sikerek sem jelentettek garanciát), akkor prognosztizálható volt az edzőváltás. A negyvenes éveket úgy kezdte el a Ferencváros, hogy Hlavay Györgyöt Dimény Lajos váltotta. Közvetlen elődeihez hasonlóan Diménynek sem volt ferencvárosi futballmúltja, már egészen fiatalon Olaszországban volt játékos-edző alsóbb osztályú csapatoknál, hazatérése után a Fradiba jelentkezett edzőnek, ahol az amatőr csapat edzéseit vezette, az utánpótlás csapatait pedig felügyelte. Hlavay lemondása után „kéznél volt”, rábízták az első csapatot. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen labdarúgóink 1940. június 2-án bajnoki címet ünnepelhettek. Nem akármilyen bajnoki címet, hiszen korábban még nem volt, hogy azonos pontszámmal, csupán jobb gólaránnyal nyerjék meg a bajnokságot. Nagy hajrá volt az biztos, az utolsó öt mérkőzést úgy nyerték meg, hogy a gólarányuk 22:1 volt. A 15. bajnoki címet egy nagy bajnoki vacsorával ünnepelte meg a klub, ahol minden játékost Springer-éremmel jutalmaztak.

A három doktorok csapata fölényesen nyer

Ha az előző bajnokság izgalmas volt, ugyanezt nem lehetett elmondani az 1940/41-es idényről, amelyet 11 pont előnnyel, fantasztikus fölénnyel nyert meg a Ferencváros. A gólarány sem volt akármilyen, hiszen 113 gólt rúgtak és 47-et kaptak ebben a bajnokságban. Az a csapat nyert, amelyet a három doktorok csapatának is neveztek, hiszen leggyakoribb kezdőjében három doktor, Sárosi György dr., Szoyka Kornél dr. és Kalocsay Géza dr. is szerepelt, mindhárman jogi végzettséggel rendelkeztek. A Ferencváros már az őszi szezonban is fölényesen, akkor még veretlenül, öt pont előnnyel vezetett a második Újpest előtt. A Hungária ekkor már nem lehetett ellenfél, feloszlatták. Újpesten pedig azért tört ki a szurkolók közötti „forradalom”, mert a Megyeri úton 5-0-ra nyert a Fradi.

                               A három doktorok bajnokcsapata

Állnak balról: Tátrai, Kalocsay dr., Sárosi dr., Sárosi III, Finta, Gyetvai, Polgár, Dimény edző. Guggolnak balról: Lázár, Szoyka dr., Csikós, Kiszely.

A végletek idénye

Történetének egyik legfurább idényét futotta a Ferencváros 1941/42-ben. Az, hogy hullámzott a teljesítménye az nagyon is finom kijelentés. A szikár tények történetének addigi legrosszabb bajnoki szereplését mutatták, mindössze a 6. helyen végeztek. Tették mindezt 30 mérkőzésen 124 rúgott góllal. Nemzetközi összevetésben sem lehet gyakori, hogy 124 lőtt góllal egy csapat csupán a 6. legyen. Sejthető, hogy sok gólt kaptak, igen, sokat, összesen 69-et. 11:5, 9:2, 5:3, 9:0, 4:2, 12:2, 10:2, 6:0, ilyen győzelmeket arattak csak az ősszel, amihez azonban 1:2, 2:3, 1:4, 1:3, 2:6, 2:3 ilyen vereségek is társultak. Ezzel együtt a tavasszal előrébb lehetett volna végezni, ám Dimény Lajos edzőt vakbélgyulladással műtötték, ideiglenesen visszavonult, aztán mire felgyógyult, lejárt a szerződése, amit nem újítottak meg. Így, ha kényszerűségből is, de a bajnokság végére edzőt kellett váltani. Az átmeneti új edző az idény végéig a régi, akkor sportigazgatóként dolgozó Tóth-Potya István lett, akivel a bajnokságban sikerült, ami sikerült, ám a Magyar Kupában újra nagyot alakított a Ferencváros. Az első meccset még Diménnyel nyerte meg a Fradi a Kaposvári Rákóczi ellen, aztán Tóth-Potya irányításával előbb a későbbi bajnok Csepeli Weiss Manfréd FC-vel szembeni idegenbeli 3:3-as döntetlen jelentett a kiírás szerint továbbjutást, , majd a Gamma 6:2-es legyőzése után az SBTC elleni 2:1-es eredménnyel máris a döntőben voltak, ahol a Diósgyőri.MÁVAG  6:2-es kiütése azt jelentette, hogy hét év után a Magyar Kupa ismét a Ferencváros birtokába került.

Amikor a futballkirály átvette a Ferencváros irányítását

1943. június 7-én történt a nagy esemény, amikor Schaffer Alfrédot nevezték ki a Ferencváros edzőjének, akit az öltőzőben így mutatott be az elnök: „Schaffer Alfrédot nem kell bemutatnom, mondotta - mert, aki nem ismeri Schaffert, az nem futballista. A csapatot teljhatalommal veszi át az új edző. Köszönőm Tóth és Lyka urak fáradozását s kérem Schaffer urat, hogy munkáját kezdje meg.” Ebben az idézetben benne van, hogy Schaffer kinevezéséig azért történt egy’s más. Legelsőként Tóth-Potya István sportigazgató a kupagyőzelem után edzőt keresett a csapat élére, akit Lyka Antal, egykori nagyszerű játékosunk személyében talált meg. A csapat azonban nem úgy szerepelt a bajnokságban, mint az várható volt, ezért következett be, egyébként két mérkőzéssel a bajnokság vége előtt a drasztikus váltás. Az Újpest elleni döntetlennel és az Újvidék legyőzésével az együttes felkapaszkodott a dobogóra, harmadik lett a bajnokságban. Az igazi nagyot azonban megint a Magyar Kupában dobta, azt megint megnyerte, a döntőben a salgótarjáni SBTC-t győzte le 3:0-ra.

Labdarúgóink tripláztak a Magyar Kupában

A Schaffer Spéci edzői munkásságához fűzött szurkolói és vezetői remények nem váltak be, a csapat a bajnokságban nem tudott visszakerülni az élre, az 1943/44-es pontvadászatban a második lett a Nagyvárad mögött. Ennek tükrében nagyon hamar az is nyilvánvalóvá vált, hogy Schaffernek a szerződése lejártával nem fognak új szerződést kínálni. Edzői hattyúdalaként azonban az MK sorozatban újabb győzelemig vezette a Ferencvárost, azaz egymásután harmadszor is elnyerték a kupát, tripláztak. Az elődöntőben az Újpestet lépték le 5:2-re, a két mérkőzéses döntő első, budapesti találkozóján 2:2-es döntetlent értek el a Kolozsvár ellen. Mégis az 1944. július 2-án rendezett kolozsvári kupadöntőn a Fradi szinte hazai pályán játszott, az ott állomásozó több ezer budapesti katona csaknem végig buzdította a fradistákat. A Ferencváros a II. félidei kitűnő játékával biztosan nyerte 3:1-re a mérkőzést és hazahozta Kolozsvárról a Magyar Kupát.

Háborús hónapok

Azt nem írhatjuk, hogy háborús évek, hiszen - mint láttuk - a labdarúgás a II. világháború kitörése ellenére „üzemelt”. Még az 1944/45-ös bajnokságot is kiírták, sőt elkezdték. A Ferencváros Schaffer utáni új edzője ekkor újra egy egykori népszerű Fradi-játékos, Berkessy Elemér lett. A viszonyok azonban nem voltak egyszerűek, az 1944. december 17-én a Sport utcában rendezett MÁVAG elleni bajnoki előtt egy nappal mindössze hét játékos állt Berkessy edző rendelkezésére, aki meglepő lépést tett, a Sportújság hasábjain hirdetést tett közzé: „Ezúton is felkérem a játékosokat, hogy feltétlenül adjanak életjelt magukról. Most nem az a fontos, hogy ki játszik majd, csak tizenegy játékost tudjunk összehozni vasárnapra.” Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az addigi kilenc meccsből kilencet nyerő csapat 2:1-re kikapott a MÁVAG-tól, de így is a Hadi Bajnokság élén álltak. Végül az MLSZ a bajnokságot félbeszakadt bajnokságnak nyilvánította, már csak azért is, mert az elsőségről döntő Ferencváros-Újpest mérkőzést nem lehetett lejátszani, először 1:1-es állásnál légiriadó miatt félbeszakadt, az újrajátszás pedig a háborús helyzet miatt ellehetetlenült.

A háború utáni újrakezdés

Nagy Béla így írt erről a Fradi Futballévszázad című könyvében: „A háborús romok meredeztek, mindenkinek nehéz volt a kezdet. A Fradinak még az is bizonytalan volt, lesz-e kezdet? 1945. áprilisban elhangzottak olyan kijelentések, hogy a hírhedt Jaross-ügy miatt (a volt belügyminiszter fél évig volt az FTC elnöke), szóval politikai ok miatt oszlassák fel az FTC-t. A klub működését felfüggesztették, majd kormánybiztost rendeltek ki az egyesülethez.” Végül a legrosszabbat, a megszűnést elkerülte a klub, ám a politikai ellenszelet még évtizedekig érezte. Az MLSZ 1945 tavaszára egyidényes bajnokságot írt ki, amelyben május 6. és augusztus 5. között, azaz három hónap alatt oda-vissza játszottak egymással a csapatok, összesen 22 mérkőzést. A Fradi ebben a bajnokságban immáron újra FTC néven szerepelt, ahol Szabó Pál irányításával a második helyen végzett. 

Útkeresés közben Mexikóban egy csodás Fradi portyázott

A háború utáni második és harmadik idényben az ötödik, illetve a negyedik lett az FTC, közben folyamatosan kereste azt az edzőt, aki az elvárásoknak megfelelő szintre tudná emelni a csapatot. E célból ezekben az időkben Urbancsik Gábor, újra Dimény Lajos, majd Opata Zoltán, aztán megint Urbancsik Gábor vezette a csapatot és még mindig csak 1947 végét mutatta a naptár. Itt azonban egy kicsit még visszatekerjük az idő kerekét 1947 nyaráig, amikor a Fradi egy mexikói meghívásnak tett eleget. Néhány kölcsönjátékost is vitt magával az útra, így volt olyan mérkőzés, ahol így állt fel: Csikós – Rudas, Kispéter – Csanádi, Mészáros, Hernádi – Mike, Szusza, Sárosi, Puskás, Lakat. Gondoljunk csak bele, egy Szusza, Sárosi, Puskás belsőhármas, a mexikói újságok tudósításai szerint olyan futballt, amit ott az FTC bemutatott, még nem láttak.

                                       Egy csapatkép Mexikóból

Minden idők leggólképesebb Fradija

1948 elején megint új edző jött, megint egy régi-új, Lyka Antal, vele viszont megtáltosodott a csapat, az első kilenc bajnokijából nyolcat megnyert, egyet döntetlenre adott, majd jött ugyan egy vereség, aztán megint négy győzelem zsinórban. Így érkeztek el az utolsó fordulóhoz, ahol Csepelen a Csepel ellen az volt a tét, ha nyer a Fradi, akkor bajnok, ha a Csepel nyer, akkor a Csepel a bajnok, ha pedig döntetlen lesz, akkor a Vasas. Parázs meccsnek ígérkezett, az is lett, ahol 1:3 után egyenlített a Fradi, majd a győzelemért támadott, ám a győztes gól nem ment be, a Csepelé viszont igen, így a bajnokságban maradt a harmadik hely és a remény, hogy ez a csapat képes lehet visszatérni a csúcsra. Vissza is tért. Az 1948/49-es bajnokságra a csapat, elsősorban a támadósora, tovább erősödött, a korábban is itt játszó fiatal Kocsis Sándor és a gólerős Deák Ferenc mellé beépült a jobbszélre Budai László, a balszélre Czibor Zoltán, balösszekötőbe pedig a Fradiba az idézett mexikói túrán „beleszerető”, a Fradiért egy év kihagyást is vállaló Mészáros József. Így aztán a Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor csatársort rettegte az egész magyar mezőny, a bajnokság végére 30 meccsen nem kevesebb, mint 140 gólt „rámoltak be” az ellenfelek kapujába. A 140 gólból a középcsatár Deák „Bamba” Ferenc egyedül 59 gólt vállalt, amellyel természetesen gólkirály lett és amely egy szezonbéli góltermés azóta is rekord az FTC labdarúgásának történetében. A védelem sem működött rosszul, hiszen a kapott 36 gól a legkevesebb volt a bajnokságban. Ezzel a gólaránnyal nem csoda, hogy messze a legtöbb pontot is gyűjtötték, a megszerzett 53 ponttal úgy lettek bajnokok, hogy 11 pontot vertek a második MTK-ra. Ily módon a futballcsapat igazán méltó módon emlékezett meg a klub alapításának 50. évfordulójáról.

Az 1940-es évek mérlege

Az 1940 és 1949 között tíz magyar bajnokságot rendeztek, háromszor lett bajnok, kétszer második, kétszer harmadik, egyszer-egyszer pedig negyedik, ötödik, illetve hatodik helyezett Emellett háromszor nyertek Magyar Kupát, egyszer hódították el a Szt. István Kupát, egyszer a Karácsonyi-serleget.

Csapatsportágak

Újra éledezett a vízipóló

1940-ben elindult újra valami, amit fejlődésként lehet értékelni. A már a Fradiban játszó Molnár István mellett két újabb komoly játékossal erősödött a csapat. Történt egyfelől, hogy a régi időkhöz hasonlóan a nagy úszók közül kapott kedvet valaki a pólóhoz, ezúttal Tátos Nándor, a korszakos gyorsúszó zseni. A másik új igazolás a kétszeres olimpiai bajnok kapus Bródy György, aki az egykori nagy rivális III.ker TVE csapatától jött. Két ilyen klasszis, Molnárral kiegészülvén már esélyt adott az előrelépésre, ami meg is történt. 1940-ben a csapat újra dobogóközeli helyen végzett, a negyedik lett, majd 1941-ben ismét a dobogó legalsó fokára tudott állni, tegyük hozzá, mindezt veretlenül, csupán egy ponttal elmaradva a bajnoki címtől. Ebben az eredményben már jócskán benne volt az új center, a kétszeres olimpiai- és háromszoros Európa-bajnok Németh János, alias Jamesz, aki az újpestiek medencéjét cserélte zöldebbre. Sokan kérdezték akkoriban, 10-szeres bajnokként miért e lépés? A válasz nem is volt olyan bonyolult, nem jutott hely számára sem a csapatban, sem annak környékén. Az FTC vezetői jó érzékkel léptek, amikor a Fradit javasolták a számára, ahol nemcsak mint játékos szerepelhetett, hanem vezető szerep is jutott neki, a csapat játékos-edzője lett.

Az 1941-es, újra dobogós, újra nagy reményekre jogosító gárda alapösszeállítása a következő volt: Bródy - Karinthy, Hohl – Molnár - Tátos, Németh, Török. A Karinthy név sem véletlenül ismerős, Karinthy Ferencről, a nagy író, Karinthy Frigyes fiáról van szó, aki a klub nagy rajongója és az adatok szerint jeles sportolója is volt. Íme a csapat:

        Balról jobbra: Török, Molnár, Tátos, Németh, Hohl, Karinthy, Bródy

1942-ben újra súlyos veszteségek érték a feltörekvő együttest. Katonai behívók, valamint a zsidótörvények sporthatósági rendelkezései következtében, több embert elvesztettek, ami az eredményeken is meglátszott, végeredményben a bajnokság negyedik helyén végzett az átalakított FTC. Viszont a Magyar Kupában 15 hosszú év után ismét döntőbe jutottak, ahol azonban a BSE csapatától kikaptak 2:0-ra.

Egy év múlva, 1943-ban már újra sikerült a bajnoki bronzérmet megszerezni, hogy aztán 1944-ben már nemcsak titokban, hanem egyre erősebben éljen a remény a csapatban és a szurkolókban, hogy újra bajnokok is legyenek. Új vezetője lett a szakosztálynak, nem kisebb ember, mint az FTC ügyvezető elnöke, Maillinger Béla. Nyilván ez is valahol jelképes lépés volt, hogy újra itt az idő a bajnoki címért harcba indulni. Mailinger óvott a kifogások keresésétől, a balszerencse emlegetésétől, a csapat előtt kijelentette: „Nincs állandó balszerencse, a szerencsét ki kell küzdeni!”. A bajnokság sorsát eldöntő mérkőzés Újpesten az UTE ellen volt. A tét áthatotta a csapat minden tagját, úgy küzdöttek, hogy időnként az UTE eltűnt a vízben. A nagy küzdelem végeredményül a Fradi számára, egy dicsőséges és bajnokságot jelentő, győzelmet érő döntetlent hozott.

                          Álló sor balról jobbra: Forrai József, Puljer Fülöp, Hohl Béla, Németh János, Nagy Barna intéző, Molnár István. Guggolnak: Czapkó Miklós és Tátos Nándor.

A bajnokcsapat centere és edzője, Németh János elmondta, hogy miben volt más a Fradiban játszani, mint korábbi csapatában, ahol már egy balsiker után bűnbakká tették. Itt ilyen nem volt, itt igyekeztek a vesztett mérkőzést is hasznossá tenni az ott tapasztaltak nyugodt megtárgyalásával, mindenféle felelősségre vonás nélkül. A csapatnak akár szállóigéje is lehetett: „Jól megküzdött mérkőzés elvesztése után sincs semmi baj, mert a Franzstadtban a vereség miatt még nem változik meg a tej ára.” A csapat tagjai valódi közösséget alkottak, idősebbek és fiatalabbak remekül kiegészítették, segítették egymást, így a vízben is hatalmasat tudott dobbanni a futballpályákon korábban annyiszor megcsodált Fradi-szív.

A háború utáni évek

1945-ben befejeződött a II. világháború, új élet kezdődött Magyarországon, a sportban is. Egyesületek szűntek meg, egyesületek alakultak még az 1950-es nagy kommunista sportátalakítás előtt is. Példának okáért a MAC-ot, mint klubot feloszlatták, így annak kiváló erőkből álló vízilabda szakosztálya is megszűnt, játékosai szabadon igazolhatóvá váltak, zömük a Vasasba igazolt, amely a helyzet alakulása folytán alapította meg vízilabda szakosztályát, amely a Fradiból is erősített, hiszen az olimpiai bajnok Molnár is őket választotta. Az FTC is igazolt, bár messze nem olyan neveket, mint a Vasas. Így 1948-ig a csapat a bajnoki cím esélye nélkül a dobogóért küzdött, a 3-4. helyek egyikén végzett. 1949-ben azonban megint dobbant egyet az a bizonyos Fradi-szív. A csapat egyre erősödött, itt játszott már Fábián Dezső, Markovits Kálmán és érkezett Szittya Károly is, az ifiből pedig beépült Martin Miklós, valamennyien későbbi olimpiai bajnokok. Elképzelhető, milyen erejű csapat lehetett ez, ha játszott benne négy olyan játékos is, aki három év múlva Helsinkiben olimpiai bajnok lett. A bajnokság úgy is indult, hogy a végén lesz mit ünnepelni, ám hiába végzett veretlenül, hét győzelem mellett két döntetlennel a Fradi, hiába verte meg nagy ellenfelét, a Vasast, mégis az lett a bajnok nyolc győzelemmel és egy vereséggel, jobb gólaránnyal. Igen, a Fradié 58:9, a Vasasé 52:7 volt. Mai szemmel a különbséget nézzük, az hiába volt a Fradinál jobb, akkor valóban az arányt számították, az pedig a Vasasnak kedvezett. De az élet gyorsan adott kárpótlást, hiszen a kupadöntőt is ez a két csapat vívta, azt pedig a Fradi nyerte 4:3-ra. Az FTC összeállítása ezen a mérkőzésen az alábbi volt: Demjén dr - Fábián, Markovics - Szittya - Martin, Németh, Czapkó.

Jégkorong

1940-ben átszervezték a magyar bajnokságot, amelyben a körzeti elv érvényesült, így először vehettek részt a bajnokságban vidéki csapatok úgy, hogy akár a bajnoki címet is megszerezhették. Ráadásul a bajnokságban a bécsi döntések következtében visszacsatolt területekről is részt vettek különböző csapatok. A megnövekedett létszám miatt a selejtezőket négy körzetben (Északi, Kolozsvári, Székelyföldi és Budapesti körzet) bonyolították le, és ezek győztesei mérkőztek meg egymással a döntőben. Az FTC értelemszerűen a budapesti körzetben indult, ahol a kor legjobb csapata, a BBTE mögött a második helyen végzett, így a bajnokság összesítésében rendre helyezetlen maradt. Pedig ezekben az időkben erősödött is a csapat, ekkor érkezett Erdélyből Tele Simon, aki csakúgy, mint Bíró és Pálfalvy válogatottak is lettek.

A II. világháború után az első mérkőzést 1946 január 17-én játszotta az FTC, ahol az MHC ellen nyertek 8:0-ra. Érdekesség, hogy ebben a bajnokságban két csapattal indult a klub. A kuriózumszámba menő FTC I-FTC II meccs eredménye 9:3 volt. A bajnokság végén az első csapat ezüstérmes lett, a második pedig a negyedik helyen végzett. Egy évvel később, az 1946/47-es bajnokságban játszották le azt a mérkőzést, amelynek párosítása a futballban az örökrangadó címet érdemelte ki. Azt azért meg kell jegyezni, hogy az MTK, mert róluk beszélünk, nem „önerőből” jutott ebbe a pozícióba, hanem azzal, hogy leigazolta az előző évi bajnok BKE teljes állományát. Az első MTK-FTC hokimeccs eredménye 7:5 volt, sajnos "oda". Ebben a bajnokságban vezették be a 3x20 perces játékidőt, előtte ez 3x15 perc volt, így ez az MTK-FTC meccs volt a Fradi első 3x20 perces mérkőzése. A bajnokság végén is az MTK örülhetett a bajnoki címnek, a Fradinak a második hely jutott csakúgy, mint a következő két esztendőben.

Gyeplabda

A II. világháború megakasztotta a szakosztály fejlődését, ám annak befejeződése után a szakosztály rögtön újjáéledt. 1945-től nagy csatákat vívtak a Fradi gyephokisai a bajnokságban, amelynek rendre az élmezőnyéhez tartoztak. A 40-es években három bajnoki bronzérmet (1940, 1948, 1949) szereztek, az igazi átütő sikerre azonban még várni kellett.

Kosárlabda

A háború után újra megpróbált a palánkok alatt is eredményeket elérni az egyesület, a férfiak megcélozták az első osztályú szereplést. Ehhez selejtezőket kellett játszani, ahol végül jogot szereztek az indulásra. Az 1945/46-os bajnokságban sikerült megkapaszkodni a legjobbak között, ám a következő idényben kiesett a csapat. A játékosmozgás, elsősorban a távozás olyan nagy volt, hogy 1947-ben még a másodosztályú szereplés is veszélybe került, azonban ezt sikerült elhárítani, sőt 1948-ban visszajutott az élvonalba az FTC, ahonnan – a korabeli tudósítások szerint az állóképesség hiánya miatt – ismét kiesett. A nők alsóbb osztályokban játszottak, nekik esélyük sem volt feljebb lépni.

Egyéni sportágak

Sikerdömping az uszodában

A számok nem hazudnak és a számok azt mutatják, az 1940-es évek az úszók nagy évei voltak, összesen 43 országos bajnoki címet szereztek a Ferencvárosnak. A sok nagyszerű úszó közül is kiemelkedett Tátos Nándor, aki ebből a 43-ből egymaga 26-ot gyűjtött be. Ha ehhez hozzászámoljuk az 1939-ben nyert első bajnoki címét, plusz a vízilabda csapattal 1944-ben megnyert bajnokságát, akkor teljes a kép, személyében az FTC történetének 28-szoros bajnok sportolóját tisztelhetjük. Tátos Nándor a harmincas évek végén tűnt fel a medencék partján. Vékony, jó mozgású ifjú volt, akiben az FTC vezetői hamar meglátták a tálentumot, nem is csalódtak benne. A rendkívül jó kedélyű és legalább annyira szorgalmas fiatalember hamarosan a legjobbak közé küzdötte fel magát, sorra nyerte a bajnokságokat. Ritkán születik olyan sokoldalú úszó, mint amilyen ő volt. A 100 métertől az 1500 méterig minden gyorsúszó számban elindult, sőt 1941-ben és 1942-ben minden ilyen számban győzött is. Ezt a Tátos-féle bajnoki sorozatot azóta sem sikerült senkinek megismételnie. Fénykora arra az időre esett, amikor a háború miatt szüneteltek a nagy világversenyek, nem rendeztek sem olimpiát, sem Európa-bajnokságot. Mindezek ellenére egymás után érte el a nagyszerű eredményeket, országos csúcsokat, sőt egy alkalommal Európa-csúcsot is.

Tátos Nándor

Ebben az időszakban egyértelműen Tátos volt a szakosztály éke, azonban mellette, szinte már természetes módon a hölgyek is hozták a maguk megszokott minőségi eredményeit. A női 4×100 méteres gyorsváltó 1940-ben is a Fradié lett, mint ahogy a folyamúszásban is verhetetlenek voltak a hölgyek. A bajnoki trió összetétele Lovász Margit, Vámos Adél és Székely Éva volt. Szinte jelképes ez az összeállítás, amelyben Lovász Margit képviselte a múltat (a harmincas évek elejét), Vámos Adél - aki az egyéni számot is megnyerte - a jelent (a harmincas évek vége, negyvenes évek eleje), míg az akkor még csak 13 esztendős Székely Éva a jövőt jelentette (50-es évek eleje, sajnos akkor már nem a Fradi színeiben).

Ebből a korszakból feltétlenül ki kell emelni egy korszakos edzőegyéniséget, Sárosi Imrét, aki úszóként kezdett a Ferencvárosban 1920-ban és úszott is 1930-ig. A névjegyét azonban nem ezzel, hanem a már ekkor elkezdett edzői tevékenységgel tette le a Fradi, a magyar és az egyetemes úszósport asztalára.

A II. világháború után 1946 végéig még mindig Tátos Nándor szerzett címeket a Fradinak, 1948-tól azonban elkezdte halmozni a bajnoki érmeket és címeket az új generáció, akik ugyancsak világklasszisok lettek. 1948 volt az első sikerévük, amikor a bajnokságban Novák Ilona nyert 100 m gyorson és háton, valamint 200 m háton, nővére Novák Éva 200 m mellen, továbbá Gréger Erzsébettel kiegészülve megnyerték a 3x100 m-es vegyesváltót is (hát, mell, gyors). Ugyanők „kirándultak” Dunára is, hiszen ugyancsak 1948-ban Novák Ilona nyerte Novák Éva előtt a folyambajnokságot, Gréger Erzsébettel kiegészülve pedig a csapatbajnokságot is. 1949-ben Novák Éva már mindkét női mellúszó számot megnyerte, míg a férfiaknál Végvári László győzött a 200 m-es mellúszásban. Ekkor tűnt fel Tátos Nándor méltó utóda, Csordás György, aki egyből bezsebelte a három leghosszabb gyorsúszó szám (400, 800 és 1500 m) bajnoki aranyérmét, 200-on második lett. A 100 m gyorsúszás elsősége is az FTC-ben maradt, azt Szilárd Zoltán gyűjtötte be. Jó „bemelegítés” volt ez az esztendő a még ennél is nagyobb sikereket hozó 50-es évekre.

Folytatódnak az „aranyos” műugró hagyományok

A 30-as évek végén Ligeti Magdolna nyerte meg a női műugrást. Egyetlen nagy ellenfele, akivel a háború kitöréséig gyakorlatilag osztoztak a bajnoki címeken, ugyancsak az FTC sportolója, Zságot Irén volt. 1940-től 42-ig és 1944-ben Zságot Irén nyerte a műugrást, Ligeti Magda ekkor a toronyugrásra „szakosodott, annak bajnoki címeit ő nyerte 1941-től 43-ig. Ez utolsó év hiányzott Zságot Irén műugró eredménysorából, nem véletlenül, hiszen abban az évben ezt a számot is, ki más, Ligeti Magdolna nyerte.

A háború után változott a helyzet, Ligeti Magdolna abbahagyta a versenyzést, Zságot Irén pedig más egyesületben folytatta továbbra is nagyon eredményes pályafutását. Viszont az FTC is igazolt egy „nagyágyút” a sokszoros bajnok Hidvéghy László személyében, aki 1945-ben és 1948-ban megnyerte a műugrás bajnokságát, 1945-49 között pedig 1948 kivételével toronyugró bajnok is volt. Örömteli, hogy a nála hiányzó 1948-as toronyugró bajnoki cím is FTC ugróé, Balla Béláé lett. Hidvéghy László az 1947-es Európa-bajnokságon is sikerrel képviselte hazánkat, a műugrásban nyert bronzérmet.

Ökölvívóink csapatban és egyénileg remekeltek

Ökölvívóink ugyanúgy kezdték a 40-es éveket, mint tíz évvel korábban a 30-asokat, megnyerték a csapatbajnokságot.

1940-ben a csapatbajnokság küzdelmeiben az FTC összesen tíz ökölvívót szerepeltetett. Közülük Csontos szerepelt a legjobban, minden mérkőzését megnyerte, az egyiket kiütéssel. Igazi nagy ellenfelei ugyan nem voltak, de eredménye így is kiváló volt. Az eredményességet tekintve Szigeti és Kubinyi következett holtversenyben, három győzelemmel és egy-egy döntetlennel. A negyedik helyen ismét holtverseny volt Mándi és Hámori között, két-két alkalommal győztek, egy-egy alkalommal pedig döntetlenül végeztek, illetve veszítettek. Homolya és Fellegi egy-egy győzelemmel, két-két vereséggel zárt, míg Szumega és Barinka minden mérkőzésüket elveszítették, ám ez is belefért. Szántó csak egyszer szerepelt, igaz akkor győzött. Az ökölvívó berkekben általános volt a vélemény, hogy az FTC megérdemelten nyerte meg egy évtized után újra a csapatbajnokságot, amely címet egy esztendő után sikerrel megvédett.

          Jobbról balra: Hámori, Szumega, Barinka, Fellegi, Mándi, Szigeti, Csontos és Homolya.

Egyéniben 1940-ben Kubinyi Frigyes pehely, míg Mándi Imre váltósúlyban lett országos bajnok, 1942-ben pedig a középsúlyú Csontos György és az elnyűhetetlen félnehézsúlyú Szigeti Lajos. A II. világháború után a szakosztály nehezen állt újra talpra, mindenesetre az első bajnoki címet, még 1945-ben megszerezte a jelzővel szinte már nem is illethető nagy harcos, a 39 éves Szigeti Lajos. Aztán négy évig nem volt cím, amikor az új idők első nagy tehetsége, Erdei János lett országos bajnok harmatsúlyban, majd Homolya József nehézsúlyban.

Éles Ferenc és a többiek

A 30-as években megemlékeztünk egyik korai kerékpáros klasszisunkról Éles Ferencről, aki eredményes pályafutását a 40-es években is folytatta, ezekben az években, 1944-ig még 8 bajnoki címet kerekezett össze az FTC-nek. Ki kell ezt hangsúlyozni, mert nyert ő többet is, ám azokat már nem a Fradi sportolójaként. A bajnokságai spektruma továbbra is nagyon széles volt, a pályaversenyektől az országúti 100 km-es versenyekig nyert. Hozzá hasonló szinten szerepelt Morvai József, aki a világháború előtt Éleshez hasonlóan a másik olyan versenyzője volt a Fradinak, aki egyáltalán bajnoki címet tudott nyerni. Ő azonban a háború után is maradt és folytatta az éremtermést, az utolsó bajnokságait 1948-ban nyerte, a pályán pontversenyben és egyet terepen is. A háború után felnőtt egy újabb generáció, akik elsősorban a pályán kívül jeleskedtek. Barvik Ferenc 1945-ben a háztömb körüli bajnokságot nyerte meg, a terepen pedig Ermler Sándor (1949. mezei verseny) és Farkas András (1949. hegyi verseny és 1950. mezei verseny) lett országos bajnok. Ilyen egyéni eredmények mellett nem csoda, hogy 1947-től 1950-ig zsinórban az FTC kerekesei nyerték meg terepen a csapat országos bajnokságot.

Erősödött az evezősök csapásszáma

Nem is volt kicsi az az erősödés. Az addigi egyetlen bajnoki címet igencsak megfejelték a Fradi evezősei. Kétpárevezősben Bazsár Miklós 1943-ban még más egyesületbéli párral nyert, de 1944-ben, majd a háború után 1946-ban már Sándor Istvánnal párban tette meg ugyanezt. A Bazsár-Sándor pár 1944-ben, 1946-ban és 1948-ban megnyerte a kormányos nélküli kétevezősök bajnokságát is. A kormányos kétevezősben 1944-ben a Nádas Tibor, Kovalovszky Pál páros nyert Kenyeres Béla kormányzásával. A nagyobb létszámú egységek is sok örömöt okoztak, hiszen 1943-ban és az azt követő évben bajnok lett a kormányos négyes, sőt 1944-ben a „királyszámban” a kormányos nyolcas is. Később 1948-ban a kormányos nélküli négyes nyert bajnoki aranyérmet, azaz ebben az évtizedben az addigi egy bajnoki címet további 11-gyel sikerült megtoldani.

Az atléták leszálló ágban

A 40-es évek elejére az atlétikai szakosztály „kiürült”, a minőségi versenyzők vagy abbahagyták, vagy más egyesületbe igazoltak. Mindez alaposan meglátszott az eredményességen. Az utolsó mohikánok egyike Selmeczi József volt, aki 1941-ben és 1942-ben megnyerte a 10 km-es gyaloglás országos bajnokságát, újra bizonyságát adva annak, hogy a gyaloglás milyen mély és erős gyökerekkel rendelkezett a klubban. Különösen emlékezetes volt az 1942-es győzelme, amikor a 13 fős mezőnyből 11 versenyzőt lekörözve nyerte meg a bajnokságot. Szintén 1942-ben győzött Tordai Gyula magasugrásban, egy évvel később pedig – hosszú időre az utolsó Fradi atlétikai bajnokságot nyerve – Jánosik Rezső lett első, ugyancsak a 10 km-es gyaloglásban. 

A motorosok a háború után is hallattak magukról

A harmincas években oly eredményesen indult autó-motor szakosztály eredményei a 40-es évek elejére visszaestek, ami nem csoda, hisz ez a sportág igazán költséges, a „sporteszközei” az autók és a motorok beszerzése, azok üzemelése sok pénzt felemésztett. Nyilvánvaló, hogy ezt egy olyan egyesület, mint az FTC nem finanszírozhatta a többi sportág és tagság bevételeiből, az igazán lelkes és tehetős megszállottak űzték ezt a versenyágat. Ez a helyzet a háború után sem változott, ezzel együtt a szakosztály fanatikus sportolói újabb három magyar bajnoki címet szereztek. Az elsőt még 1946-ban Horváth I Károly, aki a kerékpárosok szentélyében, a Millenárison nyerte meg a kismotorosok országos bajnokságát, aztán 1948-ban Gutschy Károly a salakmotorosok 500 ccm-es géposztályában, végül pedig 1949-ben Gody László a túrabajnokság oldalkocsis motorkerékpáros számában lett első, ahol az utasa Gabrosek Lajos volt.

Egyre nehezebb lett a súly

1939 után Hunyadi László 1940-ben is megnyerte a magyar bajnokságot, azonban később Csepelre igazolt, így a Fradiban nem folytatta a címgyűjtést. Eredményes társai nem akadtak, a háború is megviselte a szakosztályt, amely már a békeidőben sem tudta újra elkezdeni a működését, az „egyre nehezebb súly leesett”, a szakosztály átmenetileg megszűnt.

Végül a birkózókról

Az, hogy felsorolásunkban a sportágak végére maradtak mutatja, hogy ebben az évtizedben bizony elmaradtak a szakosztálytól korábban megszokott eredmények. A harmincas évek közepén a szakosztály korábbi nagyjai: Badó, Tunyogi és Fehér felhagytak a versenyzéssel, a szakosztály létszáma megcsappant, a teljesítmény nagyot zuhant. Ennek ellenére 1944-ig tovább folyt a munka, azonban egy-két helyezéstől eltekintve a gárda számottevő eredményeket nem tudott felmutatni. E sovány tíz esztendő alatt Réti és Kohut voltak a szakosztály legjobbjai. 1945 után sem születtek jelentős eredmények, a szakosztály vegetált, gyakorlatilag szünetelt. 1949-ben azonban újjászületett az FTC birkózósportja, igaz ez az ÉDOSZ-szal való kapcsolatnak volt köszönhető, ahonnan kész versenyzőket kaptak. Szilvásy Miklós, Kinizsi Rudolf, id. Növényi Norbert és Móni Béla olyan erősítést jelentett, hogy a szakosztály ismét a hazai élvonalba került, amit újra bajnoki címek sora bizonyított. Így 1949-ben már az FTC-nek nyert bajnoki aranyérmet kötöttfogásban Szilvásy Miklós a váltó- és id. Növényi Norbert a félnehézsúlyban, míg Kinizsi Rudolf a szabadfogású váltósúlyban.

Fradisták az olimpián

A II. világháború miatt két olimpia, az 1940-es és az 1944-es is elmaradt, így a sportolók a negyvenes években csupán 1948-ban gyűlhettek össze Londonba, hogy részt vegyenek az olimpiai játékokon. A Ferencvárosi Torna Clubot öt sportoló képviselte, akik közül a legfényesebb érmet a vízilabdázó Fábián Dezső szerezte, aki második lett a válogatott tagjaként. Bronzérmes lett Novák Éva a 200 méteres mellúszásban, negyedik helyezést ért el Novák Ilona a 100 m-es hátúszásban és Nádas Tibor az evezős kormányos négyes tagjaként. Novák Ilonának van egy ötödik helyezése is a női 4x100 méteres gyorsváltóban. Az olimpiai pontszámítás szerint (1-6. helyek) csupán az úszó Szilárd Zoltán nem ért el pontot érő helyezést.

Összegzés

Az 1940-as években is széles volt a Ferencvárosi Torna Club sikereinek spektruma. Az olimpiai és Európa-bajnoki érmek mellett magyar bajnoki címek születtek labdarúgásban, vízilabdában, atlétikában, úszásban, műugrásban, birkózásban, ökölvívásban, kerékpárban, evezésben, súlyemelésben és autó-motorban, azaz összesen 11 sportágban.

Az összeállítást a Fradi Múzeum készítette.