Labdarúgás

Távozik a legendás edző

Tóth-Potya István hiába volt megkérdőjelezhetetlen szaktekintélye a magyar edzőtársadalomnak, hiába ért el bajnoki címeket és kupagyőzelmeket, hiába vezényelte csapatát oly fényesen Dél-Amerikában, mégis mennie kellett, mégis kellettek új impulzusok a csapatnak. Ennek oka egyszerűen az, hogy a közönség, a fanatikus szurkológárda elkezdte hiányolni a címekben is mérhető eredményeket, merthogy az utolsó bajnoki cím és kupagyőzelem „régen”, 1928-ban volt. Azóta a bajnokságban „csak” két második hely jött össze. Az utolsó méregcsepp a pohárban az volt, hogy az 1929/30-as MK sorozat elődöntőjében 1930. június 15-én a Ferencváros kikapott Debrecenben a Bocskaitól és nem jutott a döntőbe, Tóth-Potya István távozott. A négy nappal később Prágában rendezett KK mérkőzésen a Slavia ellen már Blum Zoltán ült a kispadon.

Új edző, új játékos, aki egy valódi gyémánt

Blum Zoltán első szezonja csak az eredményeket nézve még nem volt kiugró, „csupán” egy bajnoki harmadik és egy MK második helyet ért el a csapat, ám 1931. március 15-én, a nemzeti ünnepen mégis történt valami rendkívüli, igaz ezt ott és akkor még nem sokan hitték. Akkor mutatkozott be az Üllői úton a Bástya ellen a Ferencvárosban egy fiatal, mindössze 18 és fél éves középfedezet, a képünkön látható Sárosi György.  Jó ómen volt, 7:0-ra nyert a Ferencváros. Tíz nap múlva, ugyancsak az Üllői úton a Magyar Kupa debütálása is megvolt az ifjúnak, a csapat 15:0-ra nyert a PVSK ellen. Hozzá kell tenni, Sárosi ezeken a mérkőzéseken egy gólt sem rúgott, középfedezetként nem az volt a dolga, előtte még zömmel a legendás T-betűs csatársor (Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut) játszott. A középfedezet játékát ma leginkább az irányító támadó középpályással tudjuk azonosítani. A fiatal Sárosi György karmesterként irányította a Ferencváros játékát, kitűnően támogatta a gólerős csatársor munkáját. Hosszabb távolságra is hajszálpontos átadásokat adott, bátran tört előre, ha kellett lövésekre is vállalkozott, emellett a védekezésben is teljes értékűnek bizonyult. A test a test elleni közelharcokat ugyan kerülte, de kivételes ütemérzéke és pompás fejjátéka révén csaknem minden labdát elcsípett az ellenfelei elől. Hamarosan kiderült, a támadósorban szintén kiemelkedő teljesítményre képes, irányítókészségét, helyzetfelismerését, mint csatár is maradéktalanul érvényesíteni tudta, amihez irdatlanul nagy gólképesség is társult. Európa-szerte korának legjelesebb játékosai között emlegették, valódi világklasszisnak ismerték el.

A 100 %-os bajnokság

A Blum Zoltán irányította Fradi fedezetsorát Sárosi György mellett Lyka II Antal és Lázár Gyula alkotta, ami a T-betűs támadósorhoz hasonlóan bombaerős volt, mögöttük pedig Háda Józseffel vagy Amsel Ignáccal a kapuban és Takács I Gézával, valamint Korányi Lajossal a védelemben kialakult a „tökéletes csapat”. Nem túlzás a jelző, hiszen mi másként is lehetne jellemezni egy olyan csapatot, amely 22 mérkőzésen 22 győzelmet aratva, 105 gólt rúgva és mindössze 18-at kapva nyer magyar bajnokságot. Ez volt 1931/32-ben a legendás 100 %-os bajnokság.

Felhangzik a „Hajrá Fradi”

A 100 %-os bajnoki idényben a szurkolók is újítottak. 1931. október 25-én az Üllői úton olyan buzdításba kezdtek, ami addig még nem volt, azóta viszont alap a lelátókon. Ekkor hangzott fel a B-közép szurkolóitól először a „Hajrá Fradi!”. Felhangzott és szinte azonnal átvette az egész lelátó, onnantól kezdve ez is hozzátartozott a mérkőzésekhez. Újdonság volt ez, mert addig a hajrá szó helyett a tempót használták.

Fergeteges kupagyőzelem

A 100 %-os bajnokság idényében a Fradi ugyan bejutott a kupadöntőbe, ám az első döntetlenül végződött találkozó után a megismételt mérkőzést 4:3-ra elvesztette a Hungária ellen. Egészen másképp alakult a következő idény, amelynek első mérkőzésén a Kispest kapitulált egy 8:1-es eredmény után, majd két vidéki csapat következett, először a Bocskai (3:1), majd a Szeged FC (3:2), amivel újra döntőbe került a Ferencváros. A döntőt az Újpest ellen vívta, amely találkozó érdekessége, tán felvezetése is volt, a csapatok közötti kiélezett bajnoki küzdelem, amelyben rajtuk kívül a Hungária is részt vett. A bajnokságban sorsdöntő mérkőzésnek akkoriban az 1933. május 14-én, a Megyeri úton rendezett Újpest-Ferencváros meccset tartották, amit az újpestiek 1:0-ra megnyertek. Ezután jött május 25-én a Hungária körúton a kupadöntő, amelynek eredménye: Ferencváros – Újpest 11:1. Kupadöntőben ilyen addig és azóta sem volt, még különböző játékerejű csapatok között sem, nemhogy olyanok között, akik egyébként késhegyre menő harcokat vívnak egymással. Fényes napja volt ez a Ferencváros történelmének.

Újabb bajnoki és újabb kupagyőzelem

A következő években jöttek az újabb sikerek. 1933/34-ben újra bajnok, 1934/35-ben újra kupagyőztes lett a Fradi. Ily módon Blum Zoltán vezetésével az egyik évben a bajnokság, a másikban a kupa volt a dicsőség tárgya. A Fradi történelem 13. bajnoki és 5. kupaelsőségét ünnepelhették meg a szurkolók.

Szenzációs Húsvéti győzelmek – fél serlegért

Ezekben az években rendszeresen rendeztek húsvéti tornákat. 1934-ben két magyar (Ferencváros és Hungária) és két osztrák (Austria és Rapid) csapat játékosai mérkőztek meg húsvétvasárnap és hétfőn. A kiírás szerint annak a nemzetnek a csapatai, amelyek jobb eredményt érnek el, kapják a fél-fél serleget, merthogy egy serleget kettészeltek és a féldarabokat egy-egy márványlapra helyezték. A Ferencváros egyik legjobb formájában játszva, a futball legszebb oldalát mutatta be. 1934. április 1-jén[W1]  az Austria ellen 6:2-re, másnap a Rapid ellen 9:5-re győzött. Nem, nem elírás egyik eredmény sem, ez történt, újságtudósítások szerint Sárosi toronymagasan emelkedett a mezőny fölé, az Austriának négy, a Rapidnak öt gólt pakolt a hálójába. Mivel a Hungária is kitett magáért a fél-fél serlegeket a magyar csapatok kapták.

A KK útja az elején nem volt sima

A bajnoki és kupagyőzelmek, a húsvéti nemzetközi győzelmek megörökítése közben jogosan vetődhet fel a kérdés, mi történt a KK-ban, annál is inkább mert ugye a sikeredző, Blum Zoltán első mérkőzése épp egy KK találkozó volt. Nos, ott, 1930. június 19-én, Prágában egy 2:2-es döntetlen született, amit az Üllői úti visszavágón egy 1:0-ás győzelem és továbbjutás követett. Következett a Rapid, amely ezúttal megálljt parancsolt a Ferencvárosnak. A következő sorozatban nem indult a csapat, 1932-ben viszont már az első párból kiesett, miután a Juventus, igen addigra az olasz élcsapatok is csatlakoztak a kupához, kiejtette (0:4 és 3:3). 1933-ban megint a Ferencváros nélkül zajlott a kupa, egy év múlva az első ellenfél a cseh Kladno volt, ahol a hazai 6:0 formalitássá tette a visszavágót, ahol a 4:1-es vereség is belefért. Következett megint egy olasz csapat, a Bologna, amely a két ével korábbi Juventushoz hasonlóan ezúttal is a végállomást jelentette (1:1 és 1:5). Ne feledjük, Olaszország ezekben az években világelső volt labdarúgásban, a világbajnoki cím védői, így klubcsapatai is nagy erőt képviseltek. Ezek után nem tűnt jó előjelnek, hogy 1935-ben már az első párban megint egy olasz csapat, most az AS Roma jött. Az első, római meccs hozta is a papírformát, 3:1-re nyertek az olaszok, 1935. június 22-én azonban az Üllői úton egy kijózanító nagy verésbe szaladtak bele, midőn a Ferencváros 8:0-ra legázolta őket. A nagy győzelem adta lendület tovább is tartott, a cseh Zsidenice sem jelentett akadályt, annak ellenére sem, hogy az első mérkőzésen 4:2-re győztek, az Üllői úti katlanban ők is megégtek, 6:1-re kikaptak. Az elődöntőben  az osztrák Austria próbálta megállítani a Fradit. Most az Üllői úton volt az első mérkőzés, ahol az eddigieknél szorosabb eredmény, 4:2, született, ám ez is elég volt a döntőbe jutáshoz, mivel a derék sógorok a visszavágón csupán 3:2-re tudtak győzni. A döntőnek már esélyesként vágott neki a Fradi a cseh Sparta ellen, itthon nyert is 2:1-re, ám a visszavágón semmi sem sikerült, a 3:0-ás vereség ebben az évben a kupa ezüstérmét jelentette.

Újra a Nemzeti Bajnokságban

Az MLSZ 1935 nyarán úgy döntött, megváltoztatja a bajnoki rendszert, a profi csapatok mellett a legjobb amatőrök is részt vehettek a Nemzeti Bajnokságra keresztelt első osztály küzdelmeiben. Mindez létszámemeléssel is járt, az addigi 12 helyett 14 csapat küzdött a bajnoki címért. A Ferencváros az első nyílt bajnokságban a harmadik, egy év múlva a második helyen végzett, mindkettőt a Hungária nyerte. Csoda, hogy Blum Zoltán alatt megingott a kispad? Egyáltalán nem, ő is úgy járt, ahogy nagyszerű elődje Tóth-Potya István. Jött két cím nélküli év és mennie kellett. 1937 tavaszán két mérkőzésre az eddigi edzőinkhez hasonlóan legendás játékos, Bródy Sándor ült a kispadra, majd őt Sándor József követte, vele sem szakadt meg az a hagyomány, hogy egykori FTC játékos lesz az edző. 

A második KK győzelem

Az 1935-ös KK második hely után egy év múlva már az első kör a végállomást jelentette, a prágai Slavia ellen (5:2 és 0:4). Az 1937-es esztendő azonban mindenért kárpótolta a fradistákat. Június 13-án Prágában kezdődött a történet, ugyanis még Sándor József irányításával újra a prágai Slavia jött az elején, ezúttal 2:2 lett az eredmény. Két hét múlva a hazai visszavágón a 3:1-es győzelem már továbbjutást ért. Sűrű volt a program, nem volt megállás, július 4-én az Üllői úton egy szűk 2:1es győzelem következett a Vienna ellen, majd 11-én Bécsben a visszavágón egy 1:0 arányú vereség. Akkoriban ilyenkor egy harmadik mérkőzés döntött, azt július 14-én, megint az Üllői úton újra 2:1-re megnyerte a csapat és az elődöntőbe jutott, amelyért megint Bécsbe kellett utazni, hogy július 18-án az Austria ellen játsszanak. Az eredmény nem lett hízelgő, az osztrákok 4:1-re győztek, egy hét múlva, 25-én azonban az Üllői úton megint jött az ellenállhatatlan ferencvárosi henger, amely 6:1-re hozta a mérkőzést, újra döntőbe jutott a Fradi. A döntőig azonban történt néhány érdekesség. Leginkább az említésre méltó, hogy ilyen helyzetben nem szokás edzőt váltani, a Ferencvárosnál pedig pont ez történt, augusztus 3-án Sándor Józsefet Rauchmaul Emil váltotta. A hivatalos indoklás szerint Sándor József a polgári munkája miatt nem tudta tovább vállalni az edzői feladatokat. Rauchmaul Emilnek nem volt ferencvárosi múltja, ő annak idején a BTC játékosa volt, sőt edzői múltja sem Ferencváros szintű csapatokhoz kötötte, így kinevezése meglepetés volt a javából. Meglepetés, de telitalálat. Augusztus 22-én, egy a Hungária elleni bajnokin ült először a kispadon, az eredmény 3:3 lett, majd jött két szoros bajnoki győzelem (5:4 a Nemzeti, 4:3 a Kispest ellen), aztán szeptember 22-én az olasz Lazio elleni KK döntő első mérkőzése az Üllői úton. Láttuk, olasz ellenféllel szemben addig nem sok babér termett a Fradinak a KK-ban. Ezúttal azonban Sárosi 3 és Toldi góljaival 4:2-re nyert a csapat. A visszavágóig szokatlanul sok idő telt el, hiszen Rómában október 24-én futottak ki a pályára a csapatok, ahol az olaszok az első félidő végéig ledolgozták a hátrányukat, 4:2-re vezettek. Azonban még a félidő utolsó percében Toldi nagy góllal visszahozta a Fradit, a második félidőben aztán két góllal megfordították a mérkőzést és 5-4-re megnyerték a visszavágót is. Toldi mellett Kiss és ki más, Sárosi volt eredményes, ő megint háromszor. A győzelem után Sárosi az örömtől könnyezve emelte magasba a kupát, a kiutazott magyar szurkolók pedig a Himnuszt énekelték. Az egyik olasz játékos odament Sárosihoz, kezet fogott vele és így üdvözölte: „Ilyen játékot én még életemben nem láttam, most tanultam meg, mi az a futball.”

A bajnoki cím is visszakerül az Üllői útra

A KK győzelem akkora lendületet adott a Fradinak, amely a bajnokságban is megállíthatatlanná tette, így az 1937/38-as szezonban négy év után újra bajnok lett a Ferencváros. Mindenesetre érdekes, hogy Rauchmaul Emil edző amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott. 1938. május 26-án volt a bajnokság utolsó mérkőzése, június 8-án pedig a felmentését kérte olyan komoly családi okokra hivatkozással, amelyek elől a vezetők nem tudtak kitérni, a hírek szerint külföldön készült munkát vállalni. Az új edző Hlavay György lett, Rauchmaul Emil pedig július 2-án a budapesti amatőr ligában szereplő Magyar Pamut SC edzője lett.

Ismét elveszít egy Springert a Ferencváros

1938. július 17-én nagy gyász borította be a Ferencvárost. Elhunyt ifj. Dr. Springer Ferenc, az alapító elnökünk fia, aki a profi labdarúgók első embere volt. Idézet a korabeli újságból: „ A Kerepesi temető kapujában zöld-fehér zászlót lenget a szél. A B-közép gyülekezik körülötte. A zöld-fehér színt fekete fátyol borítja. Gyászol a Ferencváros. Kezdetét veszi a végső búcsú Springer Ferenctől. A ravatal körül már két-háromezer gyászoló szorong, amikor megjelenik a szertartást végző lelkész. Gyertyák és fáklyák lobognak. A ravatal mellett az özvegy, az árvák és a rokonság. Mellettük a Ferencváros vezetői és a játékosok. Az elhunytat zöld-fehér szemfedő takarja. A zöld-fehér szemfedő felett, fekete lepel… Kezdődik a szertartás. A zsebkendők előkerülnek a zsebekből… Már dobog is a négy fekete ló a fekete kocsival. Tíz futballista lép a leszegezett koporsó mellé. Az egyik oldalon Sárosi dr., Bíró, Korányi, Kemény és Pyber, a másik oldalon Toldi, Háda, Jászberényi, Polgár és Sárosi Béla emeli a hatalmas érckoporsót. Megindul a gyászmenet a sír felé. A gyászkocsi mögött halad az özvegy és a három árva. Usetty Béla lép a sírgödör szélére, hogy elbúcsúztassa az örökre távozó nagy elnököt. – A Ferencváros ősi erdejéből újra kidőlt egy hatalmas szálfa. Sokat vártunk tőled Springer Ferkó, amikor a Ferencváros élére hívtunk, de többet adtál, mint amennyit vártunk. Atyja voltál az egyesületnek, fiaidnak, akiket apánál jobban szerettél. Odaadtad nekik az egész szívedet. A Ferencvárosban születtél, a Ferencvárosért éltél, a Ferencvárosért rajongtál, szenvedtél és a nevével az ajkadon haltál meg.

Fradisták a világversenyeken

Az 1930-as években a világbajnokság vált a legfontosabb labdarúgó eseménnyé, az országok a legjobbjaikat egyértelműen ide küldték, az olimpiai labdarúgó torna az amatőr labdarúgók színtere lett. 1930-ban az első labdarúgó világbajnokságon még nem vett részt Magyarország, utána azonban már igen. 1934-ben Olaszországban rendezték a VB-t, Nádas Ödön szövetségi kapitány a bő keretében hat ferencvárosi játékossal számolt: Háda József, Lázár Gyula, Polgár Gyula, Kemény Tibor, Sárosi György és Toldi Géza. Sajnálatos módon Sárosi György a VB előtt megsérült, az első mérkőzésre, amelyet Egyiptom ellen 4-2-re nyert meg a válogatott, ki sem utazott. Ezen a találkozón Lázár és Toldi játszott, Toldi Géza gólt is lőtt. A negyeddöntőben Ausztria ellen pályára lépett az időközben kiutaztatott Sárosi, így a ferencvárosi kontingens négytagúra bővült, mivel erre a mérkőzésre Kemény is a csapatba került. Az osztrákok végül 2:1-re győztek, a magyar gólt Sárosi szerezte.

A harmadik VB-t Franciaország rendezte, a magyar labdarúgó válogatott keretébe ezúttal nyolc fradistát (Háda József, Lázár Gyula, Polgár Gyula, Sárosi György, Toldi Géza, Korányi Lajos, Bíró Mihály és Sárosi III Béla) hívott meg Dietz Károly szövetségi kapitány. A magyar válogatott magabiztosan menetelt, egészen a döntőig. A nyolcaddöntőben Holland-India csapatát verték 6:0-ra, Sárosi György 2, Toldi Géza 1 gólt lőtt, játszott még Háda, Korányi és Lázár. A negyeddöntőben Svájc következett, az eredmény 2:0, játszott Korányi, Lázár és Sárosi, az egyik gólt Sárosi szerezte. Az elődöntőben Svédország volt az ellenfél, a fölényes, 5:1 arányú győzelemből Korányi, Lázár, Toldi és Sárosi vette ki a részét, utóbbi „természetesen” itt is lőtt egy gólt. A világbajnoki döntőt Magyarország a címvédő Olaszországgal játszotta, ahol a kezdőcsapat tagja volt Polgár Gyula, Lázár Gyula és Sárosi György. Magyarország 4:2-re elvesztette ezt a döntőt, az egyik gólt Sárosi György szerezte, így világbajnoki ezüstérmes lett.

Közben, 1936-ban a berlini olimpián két ferencvárosi labdarúgó, Kiss Gyula és Karácsonyi Gyula szerepelt a magyar olimpiai válogatottban, közülük Kiss lépett mérkőzésen is a pályára, igaz nem nagy sikerrel, hiszen a válogatott a 14. helyen végzett.

KK szereplés a nagy győzelem után

Az előbbi fejezetekben idézett nagy gyász idején már zajlott az 1938-as KK sorozat. A Ferencváros címvédőhöz méltóan kezdett, majd úgy is menetelt, megint a döntőig. Elbúcsúztatott ellenfelei a cseh Zsidenice, a román Ripensia, majd már Springer dr. halála után az olasz Juventus voltak. Óriási két mérkőzést vívtak az olaszokkal, mintegy a bő egy hónappal korábbi világbajnoki döntő klubszintű visszavágójaként. Július 24-én Torinóban a Juventus nyert 3:2-re, egy héttel később a hazai visszavágón viszont a Fradi 2:0-ra, ezzel ismét a döntőbe jutott, ahol ellenfele a cseh Slavia volt. A finálé első mérkőzésén Prágában igencsak kedvező eredmény, 2:2-es döntetlen született, mindenki a címvédést várta szeptember 11-én, ami azonban nem jött össze, hiszen az Üllői úton ezúttal semmi sem sikerült, a csehek 2:0-ra győztek és elhódították a kupát. 1939-ben újra nekiveselkedett a csapat a sorozatnak, az első ellenfél most a másik prágai csapat, a Sparta volt, a hazai váratlan vereség (2:3) után az idegenbeli 2:0 a továbblépést jelentette[W1] , következhetett az olasz bajnok Bologna, amely hazai pályán 3:1-re nyert, itthon pedig egyfajta csoda történt. Volt olyan lap, amely a másnapi tudósítását úgy kezdte: Toldi – Bologna 4:1. Ez volt ugyanis Toldi Géza életének a nagy mérkőzése, ahol az igazi Fradi-szívvel való tántoríthatatlan játékát négy góllal koronázta meg. Újra döntőbe jutott a Ferencváros, ahol ellenfele a másik magyar csapat, az Újpest volt és ahol ezúttal az Újpest volt a jobb, ők nyerték meg a kupát. Azért a három egymást követő évben bejutni a KK döntőjébe és ott elérni egy első és két második helyet, erre még ma is azt mondhatjuk, nem volt semmi.

Az 1930-as évek mérlege

Az 1930 és 1939 között rendezett tíz magyar bajnokságban labdarúgócsapatunk lemásolta az ezt megelőző évtized eredménysorát, azaz háromszor lett bajnok, négy alkalommal ezüst-, háromszor bronzérmet szerzett. Emellett a harmincas években kétszer nyertek Magyar Kupát, 1937-ben a csapat másodszor hódította el a Közép-európai Kupát, hatszor nyerték meg a Húsvéti serleget.

Egyéb csapatsportágak

Vízilabda

Korábban a labdarúgók után kiemelten foglalkozhattunk a pólósokkal, a 30-as évek azonban nem róluk szóltak, a megrendezett tíz bajnokság egyikében sem értek el az ötödiknél jobb helyezést, a kupasorozatokban sem jutottak el a döntőkig, sajnos egyértelműen a középmezőnybe süllyedtek. Ha csapatszinten nem is, egyénileg azért akad megemlítésre méltó, sőt aranykönyvbe illő esemény, nevezetesen az, hogy az FTC játékosaként Molnár István bekerült a berlini olimpiára készülő magyar vízilabda válogatottba, amellyel végül olimpiai bajnok lett, így ő az FTC második olimpiai bajnoka.

Jégkorong

1931-ben az egyesület vezetősége lehetővé tette, hogy a fiatal csapat első ízben vívhasson nemzetközi mérkőzést, amelyre 1931. december 19-én került sor. Az ellenfél a jó erőkből álló Deutsche Eishokey csapata volt, az eredmény pedig 6:1 a Fradi javára. Ezt követően megnövekedett önbizalommal utazott a csapat az első külföldi túrájára, ahol Klagenfurtban harmadik helyezést értek el. Jól sikerült év volt az 1931-es, Miklós II az év legeredményesebb játékosa, míg Gergely II András a magyar válogatott erőssége lett. Egy évvel később karácsonykor a Cortina d’Ampezzo-i jégkorongtornán vett részt az FTC, ahol a helyi gárdát 3:1-re győzte le. Bár bajnokság nem volt, a rivalizálás nagyban folyt a hazai együttesek között. Ennek egyik következménye, hogy a legeredményesebb játékost Miklós II-t a rivális BKE elcsábította a Fraditól. Erősség azonban maradt rajta kívül is. Nemcsak a Fradinak, a válogatottnak is a kapusa volt Hircsák István, aki a milánói VB-n a torna legjobb kapusa címet is kiérdemelte.

A következő évek is hasonló mederben zajlottak. 1936 elején egy tátrai nemzetközi tornán vett részt a csapat, ahol a második helyen végzett. Az 1936-os olimpián a színeinket Hircsák kapus és a két Gergely testvér képviselte. 1937-ben indult el a magyar bajnokság. Ennek kezdeteként nagy lépésre szánta rá magát a szakosztály. Sikerült játékos-edzőként szerződtetni egy kiváló kanadai játékost, Frank Stapleford személyében. A hoki hazájából érkezett sportember valódi tervszerűséget vitt a csapatba, a szurkolók nagy reményekkel várták az újonnan induló magyar bajnokságot. A reményekből aztán nem lett semmi, mert az FTC nem indult el az első bajnokságban. Ennek a bojkottnak az volt az oka, hogy a hokiszövetség korifeusai nem adtak játékengedélyt Staplefordnak. Így az első hivatalos bajnoki mérkőzést a következő bajnokságban, 1937. december 13-án játszotta a csapat, amikor a Városligeti műjégen kikaptak a BBTE-től 3:2-re. Érdekességként feljegyezték, hogy ezen a meccsen a Fradi kanadai edzője bíráskodott. Igazán fair módon tette ezt, hiszen ezen a találkozó végén egyenlített a Fradi, ám ezt lesállás miatt nem adta meg. Így az első bajnoki pontokra két napot várni kellett, amikor az AHC csapatát verte 6:0-ra az FTC. A Fradi az első bajnokságban bronzérmes lett az öt csapatot felvonultató mezőnyben. Egy évre rá is a harmadik helyen végeztek, igaz ekkor már csak három egylet vetélkedett a bajnokságban. Ekkor aratták viszont első nemzetközi sikerüket, a krynicai tornát nyerték meg, ahol pedig a legjobb német és lengyel csapatok vettek részt és maradtak alul velük szemben. Az 1938/39-es idény nagyon rosszul kezdődött, ugyanis a csapatnak nem voltak megfelelő edzéslehetőségei. Hiába, úgy tűnik, nincs új a nap alatt, ez a gond végigkíséri a szakosztály történetét. Akkor csak úgy tudták megoldani ezt a sarkalatos kérdést, hogy le kellett mondaniuk a válogatott kapusról, Hircsákról, akit elcseréltek az edzéslehetőségekért. A továbbélés adva volt, ám az eredményesség egy időre odalett.

Gyeplabda

1930-ban még úgy jellemezték az FTC gyephokisait, hogy több volt a lelkesedésük, mint a tudásuk, azaz igen kezdő szintű volt a csapat, amelynek elsősorban a keménységét emelték ki.

1933-ra már nőtt a tudásszint is, részt vettek a gyeplabda bajnokságban. Igaz, hogy a Hircsák – Fehér, Édes – Fenesy, Vida, Rózsa II – Fleischmann, Gergely II, Senyey, Miklós II, László I összeállításban pályára lépő csapat a bajnoki címért folyó versenybe nem tudott beleszólni, de szilárd és kemény védekezése folytán még a legjobbaknak is nehéz ellenfele volt. Rendszerint a 4-5. helyek valamelyikén végeztek. A szakosztály nagy sikere volt, hogy a kapus Hircsák István dr. tagja volt az 1936-os berlini olimpián résztvevő magyar gyeplabda válogatottnak. A kapus neve nem elírás, ugyanarról a Hircsák Istvánról van szó, akiről a jégkoronozóknál is írtunk, ahogy a csapatösszeállításban is felfedezhetünk más hokisokat.

Egyéni sportágak

Újra csapatbajnokságot nyertek ökölvívóink

Az 1928-ban társbérletben megnyert csapatbajnoki cím után, 1930. február 02-án a csapatbajnokságban az FTC ökölvívó csapata a döntőben 9:7-re győzött a BTK ellen. A másodjára, immár egyértelműen kiharcolt csapatbajnoki cím részesei: Ecsegi Nándor, Endre József, Kocsis Antal, Lutz Sándor, Márton Ferenc, Réti-Rusovszky Sándor, Széles János és Szigeti Lajos voltak. A következő két évben a csapat második lett a bajnokságban, sőt a továbbiakban is - egy év kisiklástól eltekintve - rendre az élmezőnyben végeztek. Az az egy év viszont elég fájdalmas volt, hiszen 1932-ben kiestek az első osztályból. A kisiklást gyorsan korrigálták, hiszen azonnal visszajutottak, mi több, 1934-ben ismét bronzérmesek lettek, aztán az évtized végéig a harmadik, negyedik helyek követték egymást.

Egyéniben ökölvívásban is Európa-bajnokokat avattunk

A 30-as években két Európa-bajnokságot is rendezett Budapest. Az elsőt 1930. júniusában, ahol két fradista öklöző is ringbe lépett, Széles János harmatsúlyban Európa-bajnok, Szigeti Lajos középsúlyban pedig ezüstérmes lett. Széles a döntőben a román Plaesu ellen lépett a szorítóba. Az első menetben Széles próbált a román közelébe férkőzni, de ellenfele ekkor még koncentráltan védekezett, a második menetben Széles növelte a tempót, amit még mindig tartott az ellenfele, ám a harmadik menetbeli újabb sebességnövelésre már nem tudott válaszolni, így Széles győzelme megkérdőjelezhetetlen lett. Szélesnek ez a győzelme belépőt jelentett a hivatásos ökölvívók táborába.

A második budapesti EB 1934. áprilisában volt, Szigeti Lajos ismét a döntőbe jutott a középsúlyban, ellenfele a lengyel Majchryzki volt. Az első menet egyértelműen a lengyelé volt, a második menetben Szigeti óriási lendülettel sorozta a lengyel fejét, amit egy óriási balhoroggal fejelt meg, a lelkes közönség pedig teli torokból zúgta, hogy: Hajrá Fradi! A harmadik menetben nem maradt kérdés, Szigeti felpörgött, nagy előnyre tett szert. Annyira nagyra, hogy a győzelmet már nem is lehetett elvenni tőle, így újabb ferencvárosi EB győztest avathattunk Magyarországon.

1937. májusában, Milánóban tartották az ökölvívó EB-t, ahol Mándi Imre váltósúlyban ezüstérmes lett, Szigeti Lajos pedig teljessé tette éremgyűjteményét, hiszen a korábbi arany- és ezüstérem után ezúttal bronzérmet szerzett.

Az 1939. áprilisi dublini Európa-bajnokságon Szigeti Lajos negyedszerre is érmet nyert, ezúttal is bronzot.

Országos bajnoki címek a ringben, szinte minden évben

Az európai szorítókban is jeleskedő öklözőinken kívül a 30-as években többen is nyertek országos bajnokságot. Széles János 1930-ban, Szigeti Lajos 1930, 1934, 1935, 1937, 1938, 1939-ben nyert. 1934-től 37-ig id. Szántó Imre volt a légsúly bajnoki címekkel is megkoronázott királya, zsinórban négyszer nyert. A váltósúlyú Mándi Imre 1937-ben kezdte építeni bajnoki sorozatát, ő is zsinórban négy elsőséget szerzett. Ez bizony azt jelenti, hogy a Fradi ökölvívói 1930-39 között 14 egyéni országos bajnoki címet szereztek.

Szabadfogású birkózó Eb Magyarországon

Nem csak az ökölvívók, a másik „erős” sportág, a birkózók is rendeztek ezekben az években Európa-bajnokságot Magyarországon, mégpedig 1931-ben szabadfogásban. Október 10-én Tunyogi József kisnehézsúlyban nagyot alkotott. A döntőben folyamatosan űzte és hajtotta ellenfelét, aki egyfolytában kifutott a szőnyegről. Egy váratlan pillanatban aztán Tunyogi felszedte ellenfele karját, aki nem tudott hidalni és a bíró máris üthette le a tust, Tunyogi József, pályafutásában másodszor, de szabadfogásban először, EB aranyérmes lett. Ugyanezen az EB-én a másik fradista versenyző, a pehelysúlyú Fehér Jenő bronzérmet nyert.

Országos bajnoki címek a szőnyegen

Ugyancsak az ökölvívókhoz hasonlóan az Eb fradista „sztárjai” itthon is nyertek bajnoki címeket. Fehér Jenő 1930-ban és 32-ben kötöttfogásban, 1931-ben – az EB győzelme évében – pedig szabadfogásban nyerte meg a pehelysúlyúak hazai legnagyobb versenyét. Tunyogi József 1932-ben kötöttfogású középsúlyban lett országos bajnok. A harmincas évek elején, még az előző évtized legnagyobb alakja, Badó Rajmund is aktív volt, amit 1930-ban és 1931-ben nyomatékosított egy-egy bajnoki címmel kötöttfogásban, nehézsúlyban. Rajtuk kívül egy új névvel is megismerkedhettünk Csiszár Nándor személyében, aki az 1933-as kötöttfogású bajnokságot nyerte meg váltósúlyban.

Az úszók sem adták alább az eredményeket

Ha valaki azt hinné, hogy az ökölvívók és birkózók idézett sikereivel lezárult az évtized eredményeinek fradista felsorolása, az bizony téved, hisz az úszók is belekezdtek. Már a húszas évek végén elkezdték szállítani a sikereket a szakosztály női versenyzői, akik aztán a harmincas évek elejére még ezekre is rálicitáltak. 1930-ban Somogyi Valéria 200 m mellen, 31-ben Mallász Margit 100 m háton, a Bárány Magdolna, Csányi Borbála, Mallász Margit, Sipos Margit kvartett 4x100 m gyorsváltóban lett országos bajnok.  1932-ben már hét bajnoki címet úsztak össze a hölgyek (Mallász Margit 100 m háton és folyamúszásban, Sipos Margit 100 m gyorson, a női folyamúszó csapat, újra a női 4x100-as gyorsváltó és a balatoni távúszásban Csányi Borbála egyéniben, valamint Lovász Margittal és Bábel Zsófiával csapatban). 1933-ban Mallász Margit 100 m háton ismételt (triplázott, hiszen három egymást követő évben nyert), az igazi fókusz azonban a távúszásra került. Ennek a folyamatnak a vezéralakja Csányi Borbála volt, akit a korabeli sajtó egyszerűen Csányi Boriskának nevezett. Ő 1933-ban és 34-ben egészen páratlan sorozatot vitt véghez, mindkét évben triplázott, első lett a dunai folyambajnokságon, a balatoni távúszó bajnokságon és megnyerte a Balaton-átúszó bajnokságot is. 1934-ben a Balatonon a hölgy távúszó csapat is győzött. Csányi Boriska oldalán úszott már, csapatban nyert is vele, utána pedig egyértelműen átvette a vezető szerepet tőle Bábel Zsófia, aki 1936-ban és 37-ben a Balaton-átúszó bajnokság megnyerésével nyomatékosította is ezt. 1937-ben Szabó Ágnes lett a dunai folyamúszás hazai királynője, egyéniben és csapatban is nyert. 1938-ban sikerült újra nyerni a medencében, megint a női 4x100 m-es gyorsváltó révén (Balogh Katalin, Linhardt Margit, Polgár Eta, Sándor Éva összeállításban). A most bemutatott időszak utolsó évében, 1939-ben újabb négy bajnoki címet nyertek a hölgyek (Lovász Margit 100 m-hát, 4x100-as női gyorsváltó, Sándor Éva folyamúszás és folyamúszás csapat). És a férfiak? Ők sem maradtak országos bajnoki cím nélkül, a hazai nagyon erős konkurencia ellenére a harmincas évek végére csak jött egy fradista fiatalember, aki később az uralma alá hajtotta a hazai medencében a gyorsúszó számokat. Ő volt Tátos Nándor, aki 1939-ben nyerte első országos bajnoki címét a 200 m-es gyorsúszásban.

Sok nevet felsoroltunk, de még egy embert ki kell emelni a sok közül. Ő nem más, mint Angelusz Béla intéző, aki fáradhatatlan szervezőmunkával elérte, hogy ezekben az időkben az élversenyzőkön kívül is tömegek úsztak a Fradiban. Általában karácsonykor rendezték az úgynevezett tömegváltóversenyeket, ahol 1932-ben valamennyi számban a zöld-fehér “tömegek” győztek.

Európa-bajnoki győzelem úszásban is

Annak ellenére, hogy az országos bajnoki címek felsorolásánál szinte kizárólagosan csak hölgyeket sorolhattunk fel, az FTC első úszó Európa-bajnoki címét egy férfi szerezte, egy olyan férfi, aki ráadásul magyar országos bajnoki címet nem is nyert. A képünkön látható Székely Andrásról beszélünk, aki 1931. augusztus 24-én előbb egy ezüstérmet szerzett, majd augusztus 26-án a 4x200 m-es gyorsúszó váltó tagjaként győzelmet aratott 4x200 méteren.

Ugyanezen az Eb-én a női 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként Mallász Margit és Sipos Margit bronzérmet nyert, a női versenyzők közül ők a Ferencváros első EB-érmes sportolói.

A medencék virtuóz ugrói

Vajda László ott folytatta ezt az évtizedet, ahol az előzőt abbahagyta, országos bajnoki címeket nyert. Ezúttal a toronyugrást „favorizálta”, hiszen ebben a számban lett bajnok 1930-ban, 33-ban és 34-ben. Ez utóbbi évben Vajda László Európában is megmutatta magát, az Európa-bajnokságon negyedik helyezést szerzett. Mellette azonban a hölgyek is elkezdtek jeleskedni ebben a műfajban. Az első női műugró bajnokunk Fonyó Lili volt 1933-ban[W1] , őt László Éva követte 1938-ban, majd Ligeti Magdolna 1939-ben, mindketten ugyancsak műugrásban.

Az atléták újabb aranyai

Az atlétikai szakosztály vezetőinek 1929-es döntése, miszerint az utánpótlás felé fordulnak a harmincas évek elejére érett be, Nadányi Ágnes öt év után nyert újra bajnoki aranyat az FTC atlétáinak 1932-ben diszkoszvetésben, amely címét egy esztendővel később megvédte. 1934-ben a hármasugró Somló Lajos gondoskodott arról, hogy ne maradjon bajnoki cím nélkül a Fradi, majd az évtized utolsó bajnokságát 1937-ben Fehér Dezső nyerte a leghosszabb gyaloglószámban, 50 km-en. Bizony, ezek az évek a bajnoki címek tekintetében jóval visszafogottabbak voltak az 1911-től 1927-ig tartó korszakhoz képest. A visszaesés oka nagyon prózai volt, az anyagiak szóltak közbe, a vezetés egészen egyszerűen nem tudott olyan feltételeket biztosítani, amelyek ebben az időben az eredményes atletizáláshoz szükségesek voltak, így a versenyzők jó része más egyesületekbe igazolt.

A kerékpárosok egyre csak gyorsultak

Az eredményesség tekintetében az atlétákkal ellenkező utat jártak be a kerékpárosok, ahol a 30-as évek valódi fellendülést hoztak. Győrffy Imre 1929 után 1930-ban és 32-ben is Magyarország repülőbajnoka lett, azaz a pályán megnyerte a legnagyobb presztízsűnek számító repülőversenyt, sőt 1932-ben a korábbi klasszis Eigner Jenővel, egy év múlva a fiatal Koszmály Jánossal párban a kétüléses gépek versenyében is legyőzhetetlennek bizonyült. 1934-től három olyan év jött, amikor az FTC kerekesei nem nyertek országos bajnokságokat, ez a helyzet egy korabeli ifjú klasszis, Éles Ferenc (képünkön) leigazolásával változott meg, aki valóban megtestesítette az univerzális kerékpárost, 1937 és 1944 között nem kevesebb, mint 18 bajnoki címet szerzett a klubnak. Tette mindezt a kerékpározás minden műfajában, ugyanúgy nyert pályán repülőversenyt, mint országúton 100 km-es bajnokságot. Bajnoki címei közül tízet az 1930-tól 39-ig tartó évtizedben szerezte. Éles Ferencnek már voltak olyan pályatársai a szakosztályban, mint Morvai József és Holmár Imre, akik ugyancsak nem voltak eredmények híján. Ők együtt a csapatjellegű versenyszámokban, mint a 4000 m-es üldöző csapat vagy akár a kétüléses gépek versenye, is tudtak bajnoki címeket nyerni. Ennek is köszönhető, hogy a húszas évekbeli 3 bajnoki elsőség után a harmincas években 16 jött össze, a fejlődés megkérdőjelezhetetlen volt.

A fehér labdák nyomában

A húszas évek végén bajnoki címek sorát nyerő Baumgarten Magdával együtt több teniszező is távozott az egyesülettől, azonban az itt maradottak 1931-ben még mindig tudtak bajnokságokat nyerni, így legelső bajnoknőnk Wienerné Soós Jolán az akkor már más egyesületben játszó Baumgartennel megnyerte a női páros bajnokságot, ráadásul első alkalommal nem fedettpályán, hanem a szabadban. Ugyanebben az évben az először kiírt női csapatbajnokságot is az FTC nyerte Wienerné, Ritscher Istvánné, Tihanyi Lászlóné összeállításban. 1933-ban Wienerné kivételével a többiek is eligazoltak, a csapat a II. osztályba kényszerült, mint ahogy a férfiak is az alsóbb osztályokban játszottak.

Evezésben is előkerült az első fecske

A már 1910 óta szakosztályszerűen működő ferencvárosi evezősöknek 1934-ig kellett várniuk az első magyar bajnoki címre, amit Szabó Gyula szerzett meg az egypárevezősök versenyében, ő volt tehát az első fecske. Igaz, egyelőre az egyetlen, így a mondás itt is igaznak bizonyult, egy fecske még nem csinált nyarat, a sorozatos sikerekre még várni kellett.

Benzingőzös bajnokságok

Az 1929-ben létrejött motorkerékpáros szakosztály versenyzői a harmincas évek elejétől bekapcsolódtak a magyar bajnoki küzdelmekbe, amelynek az eredményei is jelentkeztek. 1932-ben id. Kesjár János a 250 ccm, Kozma Endre az 500 ccm géposztályban lett magyar bajnok. Egy esztendővel később a 250 ccm-ben Kiss László, a 350 ccm-ben Andó Antal szerzett magyar bajnoki címet. Andó Antal aztán 1935-ben 500 ccm-ben ismételt, míg 1936-ban megszületett az időközben autó-motor szakosztállyá vált ágazat első autós magyar bajnoki címe is, amit Nemes László nyert az 1100 ccm-es túraosztályban.

Erős emberek új szakosztálya

A súlyemelők a 30-as évek elején a birkózó szakosztály alosztályaként kezdték meg működésüket. Az 1933-as év hozta az első sikereket, amikor sportolói a ritka versenyalkalmak ellenére 3 első, 5 második és 4 harmadik helyezést értek el. Nyilván ez a teljesítmény is hozzájárult, hogy 1934-ben az FTC vezetői önálló helyiséget biztosítottak a számukra, aminek következtében megalakulhatott az önálló szakosztály. Az első időszakban Bakonyi Tibor teljesítménye emelkedett ki, aki 1933-ban 297,5 kg, 1937-ben pedig kerek 300 kg-os összetett eredménnyel megnyerte a magyar nehézsúlyú bajnokságot, lehet mondani, ekkor a legerősebb magyarnak bizonyult. 1939-ben Bakonyi Tibortól Hunyadi László vette át a stafétabotot, már ami a magyar bajnoki címeket jelenti. Ő félnehézsúlyban nyert magyar bajnoki címet.

Pattognak a kaucsuklabdák is

Van egy sportág, az asztalitenisz, amelyet az FTC történetében nem a focisták kezdtek el művelni, hanem az atléták, akik 1931-ben tartották az első házibajnokságukat. Nem kevesebb, mint 30 férfi és 10 női versenyző indult el ezen. A nyitány oly sikeres volt, hogy a következő évben, 1932-ben is megismételték. Már itt és ekkor indult egy későbbi nagy bajnoknő, Ferenczy Ida. A bemutatkozást követően 1933-ban alakult meg hivatalosan is a szakosztály. A megalakulást követően az FTC csapatai az alsóbb osztályokba kaptak besorolást. Emellett természetesen a legjobbak az egyéni versenyeken is indultak. Az első egyéni versenyt Kovács Ferenc meg is nyerte. A fejlődés folyamatos volt, 1935-ben már mind a nők, mind a férfiak az első osztályban indulhattak. A férfiak ugyan az alsóbb régióban végeztek, de a nők egyből ezüstérmet nyertek, a Ferenczy, Mihálszki, Wilhelmusz összeállítású csapatukkal. Amikor 1935-ben Király Ilona is az FTC-be igazolt, akkor már elmondhatták, hogy az ország két legjobb női versenyzőjével rendelkeztek. Csapatban nem mindig jött ki az erőfölény, de egyéniben volt olyan, hogy a Budapest-bajnokságot Ferenczy Ida nyerte meg Király Ilona előtt. A férfiak sem tétlenkedtek, hiszen 1935-ben ők is harmadikok lettek a bajnokságban, élversenyzőjük Bellák László pedig tagja lett a világválogatottat legyőző magyar válogatottnak. 1936-ban a Király, Ferenczy, Mihálszki, Wilhelmusz összetételű női csapat pontveszteség nélkül lett magyar bajnok, az egyéni bajnokságban pedig Király Ilona, a Bellák-Ferenczy vegyespáros és Bellák László férfi párosban nyert. Bellák és Király részt vett az 1936-os prágai világbajnokságon, ahol Bellák tagja volt a bronzérmes férfi csapatnak. A nagy sikerek után 1937-ben váratlan visszaesés következett be, amit csak némileg indokolt Bellák és Király kiválása, a fő ok inkább a minőségi utánpótlás hiánya volt, ami végül oda vezetett, hogy a vezetőség 1938-ban bizonytalan időre felfüggesztette a szakosztály működését.

Fradisták az évtized olimpiáin

Ebben az évtizedben két olimpiai játékot rendeztek, 1932-ben Los Angelesben, 1936-ban pedig Berlinben. Los Angelesbe három ferencvárosi sportoló utazhatott ki, közülük a birkózó Tunyogi József szabadfogásban nagyközépsúlyban bronzérmet nyert. Ugyancsak bronzérmes lett az úszó Székely András a férfi 4x200 m-es gyorsúszó-váltó tagjaként. A harmadik résztvevő az ökölvívó Szigeti Lajos volt, aki nem ért el helyezést, az első mérkőzésén kiesett.

Négy esztendő múltán Berlinbe már nyolc fradista utazott, közülük Molnár István a vízilabda válogatott tagjaként olimpiai bajnok lett. Ötödik helyezett lett az ökölvívó Mándi Imre váltósúlyban. Kiss Gyula és Karácsonyi Gyula a labdarúgó, Hircsák István a gyeplabda válogatott tagjaként, Győrffy Imre kerékpáros, Szigeti Lajos ökölvívó[W1]  és Sóthy Borbála úszó az olimpiai pontszámítás szerint helyezetlen maradt.

Összegzés

Az 1930-as években nemzetközi téren folytatódtak a Ferencvárosi Torna Club sikerei. Újra voltak olimpiai és Európa-bajnoki sikerek, a magyar bajnoki címek továbbra is több, minden eddiginél több sportágban születtek, szám szerint 12-ben: labdarúgás, atlétika, úszás, műugrás, birkózás, ökölvívás, kerékpár, tenisz, evezés, asztalitenisz, súlyemelés és autó-motor.

Készítette: Fradi Múzeum