„Legendáink nyomában” című rovatunkban régi bajnokainkkal beszélgetünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről az elmúlt időben kevesebbet hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket és megtudni, hogyan élnek most. Gáspár Tamásnak már az édesapja is a Fradiban birkózott, később kötöttfogású birkózás emblematikus alakjává vált, 1986 világ-, 1984-ben pedig Európa-bajnokságot nyert. Pályafutása végeztével pedig több mint húsz éven át főtitkárként irányította a Magyar Birkózó Szövetséget.

- Édesapja is a Ferencvárosban birkózott, egyértelmű volt, hogy Ön is ezt a sportágat illetve klubot fogja választani?
- Így igaz, édesapám Kalocsáról került a Ferencvároshoz, pályafutása után pedig itt kezdett el edzősködni. Akkoriban születtem én is, így aztán már babakocsiban gyakran jártam edzésre, hiszen ha szüleim nem tudták máshogy megoldani a felügyeletemet, édesapám levitt magával az edzőterembe. Mondhatni, hogy a birkózóteremben nőttem fel, így sejthető volt, hogy ezt a sportágat fogom választani. Akkoriban még a fatribünös stadionban volt az edzőterem, az ott uralkodó milliő rögtön megfogott, szépen lassan beleszerettem a birkózásba.

- Milyen volt az a milliő, amely magával ragadta?
- A fatribünös stadionból gyorsan kikerültünk és épült számunkra egy új birkózóterem, amelyhez közel volt a vendéglő, ahol a Fradi sportolói minden nap összegyűltek. Ez a hely egyfajta közösségi térként funkcionált, ahol a különböző szakosztályok versenyzői beszélgethettek, ismerkedhettek. Nem múlt el úgy edzés, hogy ne ugrottunk volna be eleinte egy szörpre, később pedig egy fröccsre. Előfordult olyan is, hogy focisták vagy kézilabdázók lejöttek hozzánk a terembe, hogy tanítsunk nekik ezt-azt. Sok közös élményünk volt, mai napig tartó barátságok születtek. Valahogy könnyebben, nyugisabban mentek akkoriban a dolgok, nem rohangált mindenki össze-vissza, mint manapság.

- Mindössze húsz évesen részt vett a moszkvai olimpián. Milyen emlékei vannak a játékokról?
- Nem volt egy sikeres olimpia, mondjuk az én életem nem is a sikeres olimpiákról szólt. Moszkva előtt ott tartottam, hogy a felnőtt mezőnyben mindenkit meg tudtam verni, kivéve két embert: az orosz Balbusint és a bolgár Petkovot. Akkoriban úgy nézett ki a torna, hogy a kieséshez kettő vereség kellett, nekem pedig sikerült kihúznom ezt a kettőt első két ellenfélnek… Becsülettel álltam a sarat, de mindkét meccsen kikaptam és mehettem haza.

- A következő, Los Angeles-i olimpiai előtt világbajnokságon második, Európa-bajnokságon pedig az első helyet sikerült megszereznie, mégsem vehetett részt a játékokon. Hogyan tudta mentálisan feldolgozni, hogy ereje teljében, az olimpiai arany várományosaként politikai okokból nem utazhat ki az Egyesült Államokba?
- Az ilyesmit vagy feldolgozza az ember, vagy egy életen át szenved miatta. Sokan nem tudtak túllépni ezen, én azt mondtam magamnak, hogy ez egy olimpia, lesz még másik. Tisztában voltam vele, hogyha ezen elkezdek keseregni, soha nem fogom semmire se vinni. Sokáig lógott a levegőben, hogy megyünk-e vagy nem megyünk, hatalmas érzelmi hullámvasút volt az az időszak. Végül az Olimpiai Bizottság kimondta, hogy Magyarország nem vesz részt a játékokon. Szörnyű pillanat volt. Gyerekkorom óta a célom az volt, hogy olimpiai, világ és Európa-bajnok legyek, ebből kettő így is sikerült, de 1984-ben elvették tőlem a lehetőséget, hogy megnyerhessem az olimpiát. A Los Angeles-i játék helyett nekünk keletieknek megrendezték a Barátság Versenyt, amelyre azonban nagyon nehéz volt mentálisan felkészülnöm a történtek után. Eleinte úgy voltam vele, hogy kit érdekel ez? Elmentünk edzőtáborba, de mindenki félvállról vette az egészet. Aztán egyszer csak jött a hír, hogy Balbusin teljes erővel készül és mindenképpen nyerni akar, meg akarja őrizni a verhetetlensége mítoszát. Na, ez adott nekem motivációt és onnantól kőkeményen nekiálltam edzeni. Az élet úgy hozta, hogy ellene birkóztam a döntőben. Én lettem az első, ő pedig a második. Az olimpiát pedig megnyerte az a román Andrei, akit mindketten számtalanszor megvertünk már. Nehéz volt ezt feldolgozni, de ez a személyes kis siker segített. Aztán el is felejtettem ezt az egészet és készültem a következő versenyre.

- 1986-ban hazai közönség előtt lett világbajnok. Hogyan emlékszik vissza erre a sikerre?
- Az a világbajnokság egy csoda volt, minden versenyző álma otthon, a saját hazájában megnyerni egy ekkora tornát. A selejtezők nehezek voltak, de a döntőben simán megvertem az olimpiai bajnok románt.

- Következett az 1988-as olimpia, azonban az sem alakult szerencsésen…
- Sajnos nem, a döntő előtti meccsen megsérültem. Egy némettel birkóztam, akit mindig megvertem, ha akkor is nyertem volna, akkor a döntőbe kerülök. De nem vertem meg, a meccs közben kiugrott a vállam. Nem tudták visszarakni ott a csarnokban, ezért bevittek a kórházba, ahol rendbe tették. Emiatt azonban este nem tudtam bemérlegelni, így elvesztek az aznapi eredményeim… A döntő helyett megkaptam a nyolcadik helyet és mehettem haza.

- Még az olimpia előtt, 1986-ban átigazolt a Vasasba. Mi volt a váltás oka?
- A Fradi volt számomra mindig is a klubok klubja, de konfliktusom támadt a vezetőséggel, aminek az lett a vége, hogy átmentem a Vasasba. Úgy éreztem, hogy ott jobban megbecsülnek. De ez az egész régen történt, nem szeretnék már vagdalkozni. Szálka sem maradt bennem, azóta is a Fradi a mindenem.

- Nem sokkal az olimpia után, 31 évesen visszavonult. Miért döntött így?
- Elkezdtek sorba jönni a sérülések, egyikből a másikba estem. Hat éves korom óta csináltam, huszonöt éven át. Elfáradtam.

- Hogyan alakult az élete az élsport abbahagyása után?
- Már a pályafutásom alatt elkezdtem készülni a sport utáni időkre. Még kamaszkoromban komoly kérdés volt, hogy birkózzak vagy tanuljak tovább építészmérnöknek. Azonban az ifjúsági versenyeken rendre jól szerepeltem, így a sport mellett döntöttem. De így is elvégeztem a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát, később pedig a TF-et is. Visszavonulásom után csináltam egy vállalkozást, aztán elmentem a Birkózó Szövetség főtitkárának. A családi vállalkozást azonban nem adtam fel, az mind a mai napig megy, van több vendéglátóhelyem is a városban.

- Hogyan emlékszik vissza a főtitkárként eltöltött időszakára?
- Huszonkét-huszonhárom éven át vezettem a szövetséget, szép időszaka volt az életemnek. Sok mindent csináltunk, akkoriban kezdtünk el minél több világversenyt Magyarországra hozni. Eleinte, a kilencvenes években rendkívül szegényesen indultunk, komolyan hanyatlani kezdett akkoriban az egész magyar sport. Később ez szerencsére megváltozott. Úgy gondolom egy egészséges társadalom építéséhez elengedhetetlen, hogy támogassuk a sportolási lehetőségeket.

Csermely Gergely