„Legendáink nyomában” című rovatunkban régi bajnokainkkal beszélgetünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről az elmúlt időben kevesebbet hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket és megtudni, hogyan élnek most. A 74 éves Gál Henrik kötöttfogásban kezdett el birkózni, később azonban szabadfogásban érte el legnagyobb eredményeit, többek között egy olimpiai és egy világbajnoki negyedik helyezést. Összesen 26 éven keresztül, előbb versenyzőként, később pedig edzőként küzdött a Ferencváros sikeréért.

- Hogyan ismerkedett meg a birkózással?

- Gyerekkoromban az iskolában a hosszú szünetekben mindig birkóztak a társaim, ott találkoztam először ezzel a sporttal. Természetesen én is beszálltam, bár versenyszerűen akkoriban tornával foglalkoztam. Az ott megismert mozdulatoknak köszönhetően ügyesebb voltam, mint a többiek és gyorsan jöttek az eredmények. Az iskola után Debrecenbe kerültem, ahol elkezdtem rendszeresen edzésekre járni, sőt sokszor mentem ki reggelente egyedül futni a pályára. A katonaság után sorban álltak értem a fővárosi klubok, hívott a Vasas és a Honvéd is, de végül a Spartacusban kötöttem ki. Pár évvel később pedig átigazoltam a Fradiba, ahol összesen 26 évet töltöttem.

- Milyen érzés volt a Ferencvároshoz tartozni?

- Mesés. A legszebb éveim a Fradihoz kötődnek, amit lehetett azt elértem, mind versenyzőként, mind pedig edzőként. Csodás légkör uralkodott az idő tájt a klubnál, jóban voltam szinte az összes Fradi-sportolóval. A focisták sokszor lejöttek hozzánk Tatára, de Albert Flórián, Nyilasi Tibi, vagy Szűcs Lajos gyakran kijártak a versenyeinkre is. Egy nagy család volt az egyesület akkoriban is.

 - Kötöttfogásban kezdett el birkózni, de a legnagyobb eredményeit szabadfogásban érte el. Mi volt a váltásnak az oka?

- Nagyon ki akartam jutni a kanadai világbajnokságra, már csak azért is, mert ott élt a bátyám, aki disszidált korábban. Ehhez át kellett állnom szabadfogásra, bár nem sokan hitték, hogy képes leszek rá. Úgy voltam vele, hogy csak azért is megcsinálom. Jó döntésnek bizonyult, 1976-ban Európa-bajnokságot nyertem, világbajnokságon, olimpián pedig negyedik lettem. Egyedül a japán Takada volt az, akit sose tudtam legyőzni.

- Hogyan emlékszik vissza a győztes Európa-bajnokságra?

- Egy háromszoros Európa-bajnok oroszt sikerült megvernem a döntőben, amit a torna előtt abszolút nem gondoltam volna. De ott, azon a meccsen sikerült. Edzőim is alig akarták elhinni. Ráadásul úgy lettem én a végső győztes, hogy az első meccsemen kikaptam.

- Olimpián hetedik és negyedik helyezést sikerült elérnie. Mi hiányzott a dobogóhoz?

- A hetedik helyem egy érdekes történet. Kilenc nappal az olimpia előtt összefejeltem egy társammal és hosszan felrepedt a homlokom. Nem tudtam edzeni, lefújták valami olyan gyógy sprével, amilyennel nagyon nem kellett volna. Nem gyógyult semmit, mondhatni egy nyílt sebbel mentem az olimpiára. A harmadik meccsemre probléma is lett belőle, felszakadt és elkezdett vérezni. Győzelemre álltam, meg is nyertem volna a mérkőzést, ám így vereséget szenvedtem és nem tudtam erőnyerőként továbbmenni. De még így volt esélyem a továbbjutásra, azonban nagyon véreztem. Az edzőm fel sem akart engedi birkózni a következő ellenfelem ellen. Mondtam neki: "Figyelj, gyorsan eldobom, tovább megyek, nem lesz semmi baj." Felmentem, megfogtam, de nem sikerült eldobnom, mert nagyon ügyesen lehidalt. Csimpaszkodtam rajta, de az erőlködéstől szétnyílt a sebem és elkezdett ömleni a fejemből a vér. A bíró azonnal lefújta. "Ömlik a vér, vége a mérkőzésnek" - mondta drámai hangon Vass István kommentátor. Még mindig borsódzik a hátam, ha eszembe jut... Négy év múlva Takada állított meg az elődöntőben. De úgy érzem, kihoztam magamból mindent, a japánt senki se tudta megverni.

- Kik voltak a kedvenc edzői?

- Zsibrita Jánost nagyon szerettem, Növényi Norberttől pedig rengeteget tanultam. Humoros ember volt, mindig poénkodtunk vele. Szakmailag mindig kereste az új utakat, ő találta ki a bekötött szemű birkózást, ő kezdett el női birkóval foglalkozni. Mondják, hogy durva sport ez a lányoknak, de szerintem a legkeményebb dolog a női kézilabda.

- Visszavonulása után maradt a Fradinál és edzőként dolgozott. Melyik tanítványára a legbüszkébb?
 
- Nagy Jánosra, aki Európa-bajnoki ezüstig vitte. De voltam a Balla Józsefnek is edzője, aki szintén sok szép érmet nyert. Amit én nem nyertem meg, azt megnyerték nekem a tanítványaim. Úgy vagyok vele, hogy amit az élet elvett tőlem, azt máshol visszaadta.

- Jelenlegi magyar birkózással mennyire követi figyelemmel?

- Nézem természetesen, nagyon büszke voltam az idei olimpián elért eredményeinkre. Sike András edzőként is felért a csúcsra, Lőrincz Tamás előtt pedig le a kalappal. Sike már az olimpia előtt mondta nekem, hogy figyeljek, mert megfogja nyerni. Hatalmas bravúr ez 34 évesen. Szőke Alexre is büszke vagyok, ő is sok éremmel fog még gazdagodni.