„Legendáink nyomában” című rovatunkban régi bajnokainkkal beszélgetünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről az elmúlt időben kevesebbet hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket és megtudni, hogyan élnek most. Poór Évát tíz évesen igazolta le a Ferencváros, tizennégy évesen pedig már világbajnoki bronzérmet nyert a válogatottal. Klubunk versenyzője a nemzeti csapattal elért sikerei mellett többszörös magyar bajnoknak, BEK illetve VVK-győztesnek mondhatja magát. Európa legjobb pörgetőjével a sikereiről, a Ferencvárosról valamint a visszavonulása utáni életéről beszélgettünk.

- Hogyan ismerkedett meg az asztalitenisszel?
- Szüleim tanárok voltak Kunszentmiklóson egy fiú kollégiumban, így én is ott nőttem fel. A srácok egész nap pingpongoztak, nekem pedig nem volt jobb dolgom, beálltam közéjük. Hamarosan kiderült, hogy tehetséges vagyok, nyertem pár ifjúsági bajnokságot. Egy Pesten rendezett verseny után pedig haza se akart engedni a Fradi, hanem rögtön leigazoltak. Édesapám hatalmas szurkolója volt a klubnak, így aztán a szüleimet sem volt nehéz meggyőzni, hogy jó helyem lesz a zöld-fehéreknél.

- Nagyon fiatal volt ekkor, mindössze tíz éves, két év múlva pedig már második lett az országos bajnokságon. Hogyan dolgozta fel ezt mentálisan?
- Eleinte sok csalódás ért, azt hittem én vagyok a világ közepe, de hamar kiderült, hogy ez nem így van. Megtanultam pörgetni, azt mondják én voltam akkoriban Európa legjobb pörgetője. Aztán ahogy nőttem, elkezdtek jönni az ifjúsági eredmények, annyi mindent nyertem, hogy szinte felsorolni sem bírom. Tizenkét évesen bekerültem a válogatottba, két év múlva pedig harmadikok lettünk a világbajnokságon. Azt azért bevallom őszintén, hogy nem én nyertem meg azt a bronzérmet, csak egy meccsen játszottam.

- A Fradival is sok mindent nyert, 1962-ben BEK-et, a hetvenes években háromszor egymás után VVK-t. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
- Heirits Erzsébettel voltunk a szekérhúzók akkoriban. Az érettségim évében ifjúsági Európa-bajnokságot nyertem, közben zsinórban három bajnokságot a Fradival. Aztán jött a Statisztika, akik nagyon jól játszottak, onnantól mi állandóan másodikok lettünk.

- Hogyan tudta az állandó versenyeket a munkával illetve a magánéletével összeegyeztetni?
- Naponta edzésre jártam, hétvégén pedig versenyre. Másra alig volt időm, hiszen az edzések mellett a baromfi-iparban dolgoztam. A magánéletem erre rá is ment, nem tetszett a férfiaknak, hogy számomra a pingpong az első.

- Milyen volt az asztaliteniszezők viszonya a többi Fradi-sportolóval?
- Csodás volt a klubot körülvevő légkör, rendszeresen jártunk ki egymás meccseire, jóban volt mindenki mindenkivel. Személyesen jóban voltam a focistákkal, Alberttel, Rákosival vagy éppen Varga Zolival. De jártunk kézilabda, jégkorong vagy éppen teke-meccsekre is.

- Sose környékezte meg valamelyik rivális klub?
- Nem kerestek soha, mindenki tudta rólam, hogy nekem a Fradi a mindenem. 1975-ben mentem csak el, de akkorra már szinte abba is hagytam a versenyzést. Majd két évtized asztalitenisz után úgy éreztem, hogy elég volt. Utána még Németországban voltam edző-játékos, de az egy amatőr csapat volt, nem hasonlítható a Fradihoz.

- Ki volt a kedvenc edzője a Ferencvárosban?
- Pénzes Györgyöt nagyon kedveltem, jó természetű ember volt, Újlaki Jenő pedig remek edző. De voltak mások is, nehéz egyet kiemelnem. Játékostársaimmal is nagyon jó volt a kapcsolatom, van egy-kettő akivel a mai napig tartom a kapcsolatot, például, Heirits Erzsébettel. Sajnos Nagykanizsán lakik, ritkán találkozunk.

- Említette, hogy visszavonulása után Németországban edzősködött. Hogyan jött ez a lehetőség?
- Szüleim pedagógusok voltak, hamar rájöttem, hogy értek én is a gyerekek nyelvén. Németországba dolgozni mentem, de egy amatőr klubba eljártam játszani, később pedig előfordult, hogy én edzettem a gyerekeket. De komolytalan dolog volt, inkább hobbinak fogták fel, mint rendes sportnak.

- A Ferencvárosi Torna Club jelenlegi mindennapjait mennyire követi figyelemmel?
- Mindent nézek, ami Fradi, főleg a focit szeretem. Tagja vagyok a Baráti Körnek, havonta egyszer összejárunk találkozni, jókat eszünk, beszélgetünk. Az egész életemet kitöltötte a Ferencváros.

Csermely Gergely