(A címlapképen: balról jobbra Lantos László, Katona József, Csaba László és Dobai Gyula, vagyis a győztes 4x200 méteres férfi magyar gyorsváltó tagjai a Magyarország - Nagy-Britannia úszóversenyen a margitszigeti Nemzeti Sportuszodában, 1965)

Régi bajnokaink nyomába eredünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről régebben hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket. Csaba Lászlóval a karrierjéről valamint azt követő életéről beszélgettünk, amelyben végig kiemelt szerepet kapott az úszás, legyen szó az oktatásról, a szeniorversenyzésről vagy szövetségi kapitányi szerepéről.  

- Miként ismerkedett meg az úszással, hogyan indult a karrierje?
- Bátyámmal, aki szintén magyar bajnok úszó, együtt ismerkedtünk meg ezzel a sportággal. Kilenc-tízéves lehettem, amikor felköltöztünk Pestre, onnantól fogva szombat-vasárnaponként eljártunk az uszodába, ahol az egyébként testnevelő tanár édesapánk tanítgatott minket. Ő nevezett be minket egy tehetségkutató versenyre a Komjádi Uszodába, ám oda megérkezve kiderült, hogy ez egy rendes verseny igazolt sportolóknak. Végül a szervezők úgy döntöttek, hogy ha már eljöttünk, akkor hadd ússzunk. Nagy meglepetésre én lettem az első. Ott volt ezen a versenyen Gerendás László, aki ezt látva meghívott a Fradihoz. Eleinte heti kétszer jártam, később minden nap, aztán bejöttek a reggeli edzések is. Kemény volt, de megérte, hiszen elkezdtek jönni az eredmények is. 1965-ben már váltóban magyar bajnokságot nyertem. Érdekes körülmények között úsztuk le a 4x100 méteres gyorsváltót. Hiányzott a csapatunkból a negyedik tag, ezért megkértük Kárpáti Gyurit, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdást, hogy álljon be hozzánk. Teljesen megtelt az uszoda nézővel, hiszen utánunk Fradi-Dózsa vízilabda rangadó következett. Mikor jött Gyuri, az egész lelátó elkezdett őrjöngeni, nagyon jól úszott és végül sikerült bronzérmet nyernünk. Kilencszer voltam válogatott, a legeredményesebb évem 1966 volt, ekkor öt magyar bajnoki címet nyertem, ebből kettőt egyéniben. 

- Viszonylag fiatalon abbahagyta a versenyzést. Miért döntött így?
- Az 1968-as év egy nagy törés volt számomra, hiszen behívtak katonának, ami miatt nem tudtam annyi figyelmet fordítani az edzésre, mint amennyit kellett volna. Az olimpiai keretbe még bekerültem, de nem úsztam meg azokat az időket, amik kellettek volna ahhoz, hogy kivigyenek Mexikóba. Így az olimpia kimaradt az életemből. Ezután elkezdtem a civil élet felé tekintgetni, és úgy döntöttem, hogy a versenysport helyett a Testnevelési Főiskolán tanulok. Összességében büszke vagyok a karrieremre, rengeteg életre szóló barátságot kötöttem, számos országba eljuthattam az úszásnak köszönhetően. 

- El is végezte a főiskolát, majd később ott is tanított. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
- Ahhoz, hogy az ember bekerüljön a TF-re, szinte az összes sportágnak tudnia kell az alapját. A versenyek miatt csak pár hetem volt, hogy elsajátítsam a felvételi követelményeket. Édesapám szerencsére testnevelő tanár volt, az ő segítségével sikerült teljesítenem a vizsgát. Elvégeztem a főiskolát, utána úszószakedzői szakvizsgát is tettem, így lett két diplomám. Egy évig általános iskolában tanítottam, amit nagyon szerettem csinálni, de a TF-en megüresedett egy tanársegédi állás, jelentkeztem ide, és engem vettek fel. Ettől kezdve az Úszás és Vízisportok Tanszéken tanítottam, innen is mentem docensként nyugdíjba. 41 évig dolgoztam az egyetemen, szerencsésnek tartom magamat, hogy olyan munkám volt, amit ennyire szerettem csinálni. 

- Ön volt a Magyar Szenior Úszók Szövetségének is az elnöke. Hogy került kapcsolatba a szeniorúszással?
- Csikány József, aki úszótársam volt, 1988-ban megalapította a szenior úszószakosztályt. A régi fradista úszók egyből beszálltak, köztük én is. Abban az évben már ki is mentünk egy világbajnokságra, ahol számomra világos lett, hogy egy kicsit többet és jobban kellene edzenünk. A legbüszkébb arra vagyok, hogy 1999-ben a 4x100-as gyorsváltóban világcsúccsal nyertük meg az Európa-bajnokságot. A mai napig versenyzem, heti 3-4 alkalommal edzem, itthon a saját kategóriámban nem nagyon tudnak legyőzni. Rendszeresen megyünk Európa-, illetve világbajnokságokra. Bánki-Horváth Béla bácsi, aki 96 éves koráig úszott, mondta egyszer, hogy: „Addig élek, amíg úszom.” Én is így vagyok vele, az egész életemet kitölti az úszás.

- A Vízimentők szövetségi kapitánya is volt. Mit kell tudni erről a sportágról?
- A vízimentésnél van egy úgynevezett szolgálat, amikor kint ülnek a parton, és ha van valami probléma, azt megoldják. De van egy verseny része is, amely azokból az elemekből áll össze, amit egy vízimentő csinál. Vannak uszodai és nyíltvízi versenyek is. Amiben mi eredményesek voltunk, az az „uszodai akadályúszás”. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az 50 méteres medencébe ki van téve két 90 centiméter mély háló, amely alatt át kell úszni. De van például „babamentés” vagy „hevederrel történő mentés” versenyszám is. A „szuper-mentő” számban akadályokat is ki kell kerülni, uszonnyal kell úszni, hevederrel kell menteni stb. Itt is vannak váltók rengeteg variációval. Voltunk világbajnokságon is, szép eredményeket értünk el. 

- Hamarosan itt az olimpia, milyen várakozásai vannak a magyar csapattal kapcsolatban?
- Az igazság az, hogy ma már kevesebb kötődésem van a versenyzőkhöz, mint régebben, nem ismerek már mindenkit személyesen. Kapás Boglárkának nagyon fogok szurkolni, vele pont találkoztam is pár napja. Kíváncsi leszek Milák Kristófra is, biztos vagyok benne, hogy ott lesz a dobogón. Az edzőjét tanítottam a TF-en, nagyon jó a kapcsolatom vele. Bízom benne, hogy lesz egy-két meglepetésemberünk is. Biztosan szép eredmények fognak születni. 

Csermely Gergely

(Fotó: MTI)