Régi bajnokaink nyomába eredünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről régebben hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket. Klubunk ikonikus jégkorongozójával, Kereszty Ádámmal az ellenfelek által rettegett Kereszty-Mészöly-Havrán trióról, valamint a válogatott körül akkoriban uralkodó állapotokról beszélgettünk.
- Hogyan került kapcsolatba a jégkoronggal?
- A KSI-ben, a klub alapításának környékén kezdtem el sportolni 12-13 évesen. Ez a klub főleg utánpótlás-neveléssel foglalkozott, mi voltunk az első kinevelt generáció. 18 éves korunkban aztán szétosztottak minket különböző egyesületekhez, én szerencsére három másik társammal együtt a Ferencvároshoz kerültem.
- Később a Fradiban összeállt a legendás Kereszty-Mészöly-Havrán trió. Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra?
- Mészöly Andris már egy évvel az érkezésem előtt a Fradiban játszott, Havrán Péter pedig egy-két évvel utánam igazolt a csapatba. Egy évtizedet játszottunk együtt, csodálatos időszak volt. Mind a hármunkat beválasztottak a Halhatatlan Hírességek csarnokába, csodás érzés, hogy így megbecsülnek minket mind a mai napig.
- Tíz bajnoki címet nyert zsinórban a Fradi akkoriban. Hogy lehetett ilyen hosszú ideig fenntartani a motiváltságot?
- Minden évben egy új bajnokság kezdődött és mentálisan volt annyira erős a csapatunk, hogy el tudjuk ezt viselni. Minden szezon rengeteg új kihívást tartogatott, egyáltalán nem volt könnyű dolgunk. A bajnokság mellett pedig ott volt a BEK is, ahol szintén helyt kellett állni.
- Köztudott, hogy abban az időben a különböző szakosztályok sportolói kijártak egymás mérkőzéseire. Milyen volt a viszonyuk a Ferencváros többi sportolójával?
- Akkoriban valahogy közelebb álltak egymáshoz a különböző szakosztályok. Talán ez abból is adódott, hogy a kevés létesítmény miatt gyakran együtt edzettünk, könnyebben alakultak ki baráti viszonyok. Mi is kijártunk a pólósok, focisták meccseire, ők pedig a mieinkre. Komoly barátságok alakultak így ki, bár sajnos már közel sem találkozunk annyit, mint régebben.
- Éveken át a válogatottnak is alapembere volt, még úgy is, hogy sokszor szörnyű állapotok uralkodtak a nemzeti csapat körül.
- Igen, akkoriban, ha válogatott meccsre mentünk, a szövetségtől nem kaptunk semmi mást, csak egy botot. Minden egyéb felszerelést magunknak kellett biztosítanunk, mindenki jött a saját zsákjával, a „dózsás” a „dózsással”, a fradista a fradissal. Semmiféle közös felszerelésünk nem volt. Világversenyekre kaptunk egy melegítőt a Népstadion központi szertárából, de minden verseny után vissza kellett vinni, kimosták, aztán odaadták a következő válogatottnak, mondjuk a kézilabdázóknak. Ma már ez elképzelhetetlen.
- Mi lehetett ennek az oka Ön szerint?
- Akkoriban nagy nyomás alá rakták a jégkorongot, szinten tartandó sportágnak nyilvánították. De nem csak a jégkoronggal bántak így, hasonló volt a helyzet például a kosárlabdával is. Szerencsére mára ez megváltozott és a sportolók minden támogatást megkapnak, de ez így is van rendjén.
- Melyik válogatottal elért sikerére a legbüszkébb?
- Tizenegy világbajnokságon vettem részt, nagyon nehéz lenne egy dolgot kiemelni. Ha valamit mondanom kellene, akkor az a Japánban rendezett világbajnokság lenne, ahol felduzzasztották a mezőnyt tíz csapatra, ezért nagyon hosszú ideig tartott a torna. Nagyon jó csapatokkal játszottunk, de így is sikerült az ötödik helyen végeznünk, ami óriási eredménynek számított. Engem választottak a csapatunk legjobbjának, amiért egy díszórát kaptam a szövetségtől, erre nagyon büszke vagyok. Emellett természetesen felejthetetlen élmény a budapesti világbajnokság is, ahol hazai közönség előtt jutottunk fel a B-divízióba.
- Később a Fradiból Németországba szerződött. Mi volt a váltás oka?
- Miután megnyertük a tizedik bajnokságunk, elkezdett felbomlani a csapat. Többen abbahagyták a jégkorongot vagy máshova igazoltak. 34 éves voltam már, és jött egy lehetőség, hogy kimehetnék nyugatra játszani. Egy évvel korábban egy újpesti játékos már kiigazolt oda, ő győzte meg a klub vezetőségét, hogy igazoljanak le engem. Megkerestek, én pedig úgy voltam vele, hogy vágjunk bele. Három szezont játszottam még ott.
- Visszavonulása után foglalkozott még jégkoronggal?
- Nem gondolom, hogy jó edző lettem volna, nem is voltak ilyen ambícióim. Nagyon nehéz dolga van egy edzőnek, hiszen minden játékosra másként kell hatni, van, akinél a kemény szó, másnál az elbeszélgetés használ. Nem tartottam magamat erre alkalmasnak. Németországban egy rövidebb ideig foglalkoztam kis gyerekekkel, azt szerettem csinálni, de visszavonulásom után ennél komolyabban nem foglalkoztam jégkoronggal.
- Az utóbbi években ismét sikeres a Fradi jégkorong szakosztálya, mennyire követi figyelemmel a csapatot?
- Nagyon örülök a bajnoki címeknek. Szurkolóként követem a csapatot, de van egy-két ember a vezetőségben, akiket személyesen is ismerek, szoktunk természetesen beszélgetni a jégkorongról. Ebben a szezonban sajnos csak egy-két meccsen voltam kint, de a következő idényben remélhetőleg többször is ki fogok tudni majd látogatni a Tüskecsarnokba. A klub sem felejtett el minket, ha van valami esemény, évforduló, akkor mindig meghívnak. Külön öröm volt számomra, amikor 2015-ben a Magyar Sport Napján Csík Ferenc-díjat vehettem át a sportért felelős államtitkártól. Jólesik ez az odafigyelés.
Csermely Gergely
Csányi Béla 32 bajnoki címével és kilenc világbajnoki elsőségével a Fradi legeredményesebb tekézője.
Szűr István kerékpárversenyző összesen 54 bajnokságot nyert a Ferencváros színeiben.
Kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázónkkal, Fodor Rajmunddal beszélgettünk.
Kézilabdacsapatunk korábbi kiváló kapusával, Sugár Tímeával beszélgettünk.
Labdarúgócsapatunk korábbi kiváló támadója ma ünnepli hetvenedik születésnapját – SZÜLETÉSNAPI INTERJÚ!
Klubunk olimpiai bajnok vízilabdázójával, Székely Bulcsúval beszélgettünk.
Dzurják József március 2-án ünnepli 60. születésnapját, ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Rátkai Lászlóval, VVK-győztes csapatunk játékosával beszélgettünk 78. születésnapja alkalmából.