Szűr István közel tizenöt évig kerékpározott a Fradiban, 54 bajnoki aranyérme mellett kijutott három világbajnokságra, viszont lemaradt két olimpiáról. Pályafutásáról, valamint az azt követő életéről beszélgettünk Legendáink nyomában című sorozatunk legújabb részében.

- A kerékpár egy olyan dolog, amivel mindenki találkozik gyerekkorában. Önnek mik az első biciklivel kapcsolatos emlékei?
- Édesanyám szerint előbb tanultam meg biciklizni, mint járni. Két éves koromtól kezdve kerékpározom, nyaranta a nagymamámnál az Alföldön erre ideális lehetőség adódott. Később több más sportágat kipróbáltam, de valahogy a kerékpározáshoz tértem mindig vissza. 

- A kerékpározás élvezetétől hogyan jutott el odáig, hogy versenyszerűen is űzze ezt a sportot?
- Ez talán a természet, szabadság és a gyorsaság iránti vonzalmamból is fakad. Szüleim azt mondták, akkor lehet egy komoly kerékpárom, ha összespórolom rá a pénzt. Akkoriban a legjobb modell egy Csepel SR26-os volt, amelyre több nyári diákmunkákból összespóroltam a szükséges összeget. Azonban az se elégítette ki teljesen az elvárásaimat, a külföldi biciklik pedig elérhetetlenek voltak számomra. Volt azonban egy iskolatársam, aki a Fradiban kerékpározott, ezért volt egy kiváló biciklije, amibe rögtön beleszerettem. Megkértem, hogy mutasson be a Fradi edzőjének, aki a saját kerékpárommal edzésre hívott. Jó benyomást kelthettem, mert lehetőséget kaptam a zöld-fehér mezt felölteni, ahol Schillerwein István emberi-szakmai irányítása alatt gyorsan elkezdtek jönni az eredmények. Az első versenyem egy országos hegyi-bajnokság volt, ahol egyéniben ötödik lettem, csapatban pedig rögtön aranyérmet nyertünk. Ez volt az első lökés, amely elindított azon az úton, hogy vágyaim teljesüljenek és versenyszerűen kerékpározzak. 

- A kerékpározás mindig is egy dinamikusan fejlődő sportág volt. Hogyan kell elképzelni a hatvanas évek kerékpársportját?
- Három nagy csoport létezett akkoriban, nem volt annyira szerteágazó, mint manapság. A legelterjedtebb az országúti kerékpározás volt, ami szinte mindenki számára elérhető volt. Létezett a pályakerékpár, a terepkerékpár és különlegességként a teremkerékpározás. Akkoriban a versenyzők még terepre is országúti kerékpárral mentek, aminek következtében rommá törtek folyamatosan a biciklik. Amíg meg nem született a „robosztus” mountain bike, addig ez az ág nem is tudott fejlődni. Én is országúton kezdtem, később pályán is kipróbáltam magamat, ahol a képességeim jobban kibontakoztak, és szép eredmények is születtek.

- Összesen 54 bajnoki címet nyert a Fradi színeiben. Ki lehet egyáltalán ennyi siker közül emelni egyet?
- Büszke vagyok rá, hogy a Fradi 75 éves kerékpáros történetének az egyik legsikeresebb időszakában versenyezhettem mit egyéni és csapatversenyző. A legbüszkébb a 100 kilométeres egyéni országúti magyar bajnokság megnyerésére vagyok, ahol az országúti válogatott versenyzőit tudtam, mint pályaversenyző magam mögé utasítani. Ha a pályát nézem, egyéniben az 1000 méteres időfutamon elért eredményem a legkiemelkedőbb, mivel egy tizenöt éves országos rekordot döntöttem meg. A legeredményesebb évem 1974 volt, amikor pályán öt bajnokságot is nyertem, köztük pár olyat, amelyek nem is kifejezetten az én számaim voltak. De nagyon sok közös sikerünk volt a 4000 m-es csapattal, Hóbor Lalival, Szűcs Gáborral, Nagy Gáborral. Ma komoly megtiszteltetésnek érzem, hogy részemre sportolói eredményeimért és sportvezetői munkásságomért a Magyar Kerékpáros Szövetség a sportág Örökös Bajnoka címet, az FTC pedig a klub érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért az Egyesület és a szakosztály alapításának 110. évfordulóján a legnagyobb kitüntetést, az FTC Aranydiplomát adományozta. 

- Milyen érzés volt akkoriban a Fradi-családhoz tartozni?

- A Fradi mindig is egy nagy család érzetét nyújtotta. A vezetők, edzők emberi hozzáállása, megnyilvánulásai, a gondoskodás, a jövőtervezés mindezt megerősítette. Igazi nevelésben volt részünk, ami túlnyúlt a sportoláson. Az összetartozás így magától alakult ki. Összekötött bennünket a sikerekhez vezető úton a közös munka, az együttműködés. Szinte minden oldalról megismertük egymást, a sok közös élmény pedig összekovácsolt bennünket. A napi 2-3 edzés, 140-150 kilométer nyeregben töltött idő alatti kisebb-nagyobb nehézségek megoldása megmutatták az egymásra utaltságunkat is. Támaszkodhattunk egymásra magánéletünk gondjainak megoldásában, csalódásaink leküzdésében is. Mint egy igazi családban.

- Több nemzetközi versenyen is elindulhat. Ezek közül melyiket emelné ki?

- A legrangosabbak a világbajnokságok voltak, amelyeken 1971-ben, 75-ben, illetve 79-ben vehettem részt. A legemlékezetesebb viszont az első nemzetközi tornám volt, amely egy Olimpiai Reménységek Tornája (ORT) volt Lipcsében és Gerában, ahol harmadikok lettünk egy kétüléses kerékpáron. 

- Olimpián azonban nem vett részt. Ennek mi volt az oka?
- Ez egy nagy szívfájdalmam. 1971-ben kivívtuk az olimpiai részvételt, de helyettünk tartalék országúti versenyzőket vittek ki. 1976-ban a montreáli olimpia feltétele az 1975-ben tartott világbajnokságon sikeres részvétel volt, amely sérülésem miatt, nem sikerült a tervezett eredményt elérnem. Így nem vettem részt ötkarikás játékon a kétszer is letett olimpiai eskü ellenére. 

- A sportolás mellett dolgozott is vagy hivatásszerűen kerékpározott?
- Szerencsésnek mondhatom magamat, mert a Fradinál megvoltak teremtve azok a feltételek, hogy csak a sportra kelljen koncentrálnunk. Napi 3 edzés mellett nem is lehetett volna dolgozni. Sportállásunk volt, ahol a gyakran az edzéssel több időt töltöttünk, mint a munkaidő lett volna. Télen, amikor nem tudtunk annyit kerékpározni, természetesen mi is bejártunk a munkahelyünkre, ahol az ott dolgozók mindig büszkeséggel fogadtak. Az eredményekért nem kaptunk külön pénzdíjat, de a vállalattól, amely foglalkoztatott minket, kaptunk fizetést, amelyből meg tudtunk élni, de egzisztenciális jövőépítésre ez kevés volt. Emellett válogatottként kaptunk támogatást táplálék-kiegészítőkre és minőségi élelmiszerekre. Mivel a kerékpározás mára egy nagyon szofisztikált és költséges technikai sportággá fejlődött, a Fradi kerékpáros szakosztálya túl a Club támogatásán olyan szponzorok támogatására kényszerül, mint a Vasló Kft., vagy az OPEL Gaál Autóház, akiknek önzetlen segítségét ez úton is köszönjük.

- Ma már egy sportolónak minden tápanyag grammra pontosan ki van számolva. A táplálkozásra való odafigyelés mennyire volt jellemző az Ön idejében?
- Ötven évvel ezelőttről beszélünk, amely nagyon sok idő. A szervezet sokkal komplexebb, mint azt valaha hittük. Az országúti válogatott vezetőedzőjének meghatározó felfogása még az volt, hogy minél többet edzünk, annál jobb eredményeket fogunk elérni. Ma már tudjuk, hogy ez sem akkor nem volt, se ma nem igaz, sőt! A felkészülés tudatossága, az edzések-versenyek aránya, a terhelhetőség-regeneráció összefüggései, az egyénre meghatározott, minőségi tápanyag- és táplálékkiegészítők bevitele csak egy része a siker forrásának. A teammunka pedig a masszőrökön kívül kiegészült további szakemberekkel, orvosokkal, pszichológusokkal, táplálkozási és egyéb tudományos munkatársakkal, a profi kerékpározásban akár saját csapat-szakáccsal is! Ez nálunk még nyomokban sem volt jelen, talán csak masszőrünk volt, akit magam fizettem. Az élsportban a sportolónak a teste a tőkéje, a befektetése, így azzal kell a legtudatosabban, legokosabban, leghatékonyabban gazdálkodnia.

- A kerékpározást is időről-időre megrázza egy-egy doppingbotrány. Volt, hogy úgy érezte, hogy az ellenfelei tiltott eszközökkel élnek?
- A hatvanas-hetvenes években indult el egy ilyen folyamat, főleg az NDK-ban.  Előfordult, hogy kellemetlenül éreztem magamat, amikor a rajtnál egy irreális izomzattal rendelkező keletnémet versenyzővel álltam szemben. Párszor szembetűnő volt, hogy vannak, akik doppingolnak. A mi köreinkbe is eljutottak a hírek, hogy milyen szereket lehetne szedni teljesítményfokozásra, a felkészülés vagy versenyzés során. Utánajártunk a következményeknek is, és ezek meghaladták a lehetséges nyereséget, azaz, hogy tönkre tegyük a szervezetünket. Az egészségünk megőrzése mindig fontosabb volt számunkra, így nagyon örülök annak, hogy 70 évesen is egészséges vagyok.

- Manapság egyre többen választják városon belüli közlekedésre a kerékpárt. Régebben mennyire volt ez népszerű?
- Sokat fejlődött a városi kerékpározás az utóbbi időben. A biztonságos közlekedésnek egyre jobban megteremtődnek a feltételei, amit én nagyon jó iránynak tartok. Régebben ez nem így volt, azonban mivel mi a városon kívül edzettünk, szükségszerűen át kellett mennünk a városon, amely akkoriban veszélyesebb volt, mint manapság. Ma a kerékpáros utak nagyobb biztonságot nyújtanak és talán azzal, hogy egyre több a kerékpáros, aki autós is egyben, az egymásra odafigyelés is nagyot fejlődött.  

- Mai magyar kerékpársportot mennyire követed figyelemmel?
- „Pályán kívülről” kísérem figyelemmel, de látványa így is mindig megdobogtatja a szívem. Nemzetközi viszonylatban nagyon nagy hátrányban vannak a versenyzőink, mivel itthon a négy évszak miatt az edzés és versenyzés korlátozott, ezért minden versenyévad egy „újrakezdéssel” indul. Ezen tudna segíteni egy vagy több, fedett „multifunkcionális” csarnokban integrált kerékpáros pálya, ahol az élversenyzők átmenthetnék a formájukat. Szinte minden európai ország rendelkezik fedettpályával, mi pedig arra lehetünk büszkék, hogy az elsők között mi építettük Európában a Millennium évében, 1896-ban az akkoriban leggyorsabb kerékpárospályát, amely 1928-ban még világbajnokságnak is otthont adott. A Millenáris mindig is multifunkcionális volt, futballmeccseket tartottak, de használták tornászok, hokisok, korcsolyázók is. A 2022. évi Giro d’Italián résztvevő magyar versenyzők példáján is lehetett látni, hogy a magyar kerékpáros sportolók is el tudnak érni nemzetközi eredményeket; a fedettpálya megalapozná a további nemzetközi sikereket amellett, hogy pl. a mostani Giro siker mintájára egy nemzetközi versenynaptárba integrált „6 napos” nemzetközi pályaverseny szórakozást és felejthetetlen élményt nyújtana nézőknek, amely megint csak nemzetközi példák alapján, üzleti szempontból is érdekes lehet!

- Hogyan élte meg, hogy hazánkban került megrendezésre az idei Giro d’Italia több szakasza?
-  Hatalmas eredmény a magyar sportdiplomácia részéről! Csodálatos, „emberközeli” képek a versenyről, versenyzőkről és Magyarország tájairól, hírességeiről. Profi kivitelben. Meggyőződésem, hogy turisztikai szempontból a nézőket meggyőzte, hogy mindent maguknak élőben is látniuk kell! Én az egynaposakat, mint pl. Paris-Roubaix, Paris-Nizza és a három nagy, olasz, francia és spanyol kerékpáros körversenyt követem, de az idei Giróra különösen odafigyelek, hiszen három magyar résztvevője is van. Nagy boldogság, hogy az általunk elindított utat mások folytatják, a fiúk, mint Fetter Erik, Peák Barnabás, Valter Attila és immáron a lányok is, mint pl. Vas Kata Blanka, egyaránt dicsőséget szereznek az egyetemes és magyar kerékpársportnak. Nekünk még nem volt lehetőségünk részt venni ezeken a versenyeken. Bürger Ferenc, aki szintén a Fradiban sportolt velem és hatalmas tehetség volt, például kapott profi meghívást Olaszországba. Őt tehetsége alapján az olasz ikonhoz, a 2x Tour- és 5x Giro-győztes és világbajnok Fausto Coppihoz hasonlították, de nem engedték ki a versenyezni. El tudom képzelni, hogy ha megkapta volna az engedélyt, hogy kimehessen, ragyogó eredményeket ért volna el. Szörnyű ebbe belegondolni.

- Visszavonulása után hogyan alakult az élete?
- Még aktív sportolóként elvégeztem a Testnevelési Egyetem szervezői és edzői szakát. A diplomám megalapozta a sportolás utáni „polgári” életemet. 1980-tól 15 évig Németországban, először edzőként dolgoztam és a német viszonyokhoz alkalmazkodva nevet módosítottam Kramer Stephan Peter névre. Ezt a nevet használom ma is. Büszke vagyok, hogy az erfstadti kerékpáros klubnál az egyik tanítványom második lett 4000 méteren a német országos bajnokságon. Később eltávolodtam a sporttól. Pénzügyi területet választottam, ahol egy biztosító igazgatóságát vezethettem. A megszerzett „know how” segített abban, hogy Magyarországon pénzügyi szolgáltatók management tagjaként azok alapításában szerepet vállaljak vagy fejlődését elősegítsem. Így aktívan részt vettem az Axa Bank elődjének, az Eurodirekt Takarékszövetkezetnek felfutásában, a Generali Biztosító franchise szervezetének megteremtésében. Különösen büszke vagyon arra, hogy a Magyar Posta biztosítói 3 alapítójának egyike, az igazgatóság tagja, az Életbiztosító elsőszámú vezetője lehettem. De szakmai vezetőként munkámmal segíthettem Brokernet Zrt. pénzügyi szolgáltatást közvetítő társaságot is, a Quantis Management Zrt. felügyelőbizottságának munkáját, majd a Quantis Consulting Zrt. vezérigazgatójaként vonultam nyugállományba. 

Ez idő alatt közel tíz évig voltam a Fradi kerékpár Kft. az ügyvezetője, amely feladatot Hájas Sándor, a Vasló Kft. szakosztályt szponzoráló ügyvezetője vette át tőlem. Nagyon bízom abban, hogy a kerékpárosoknak korábban kikövezett út egy széles, aszfaltozott, mindenki számára használható, csodás élményeket hozó, jövőképet megvalósító úttá fog kiszélesedni.

Csermely Gergely